Boros Gyula 2024. december 17-én hatvan kilogrammnál biztosan nehezebb busát fogott a Ráckevei-Dunában. Jó lett volna tudni, pontosan mekkora volt, de a digitális halmérleg, ahogy a horgász mérni kezdte a zsákmányt, hatvan kilónál villogni kezdett és föladta. A horgász a téli körülményekhez igazodó kézműves bojlival etetett és pecázott. (A bojliról lásd: Gombóc a torokban, Magyar Narancs, 2022. június 29.) Az őrölt, áztatott pelletet és a bojlit megfőzte, leöntötte csemegekukorica-konzervvel, így az anyag a vízbe dobva felhőként terjedt szét. Ez több halfaj számára is vonzó szokott lenni. Amikor a pecás a kapást észlelve bevágott, azt gondolta, egy nagyobb ponty akadt a horogra. Ahogy feljött a felszínre a hal, meglepődött. A fárasztás 20–25 percig tartott. A horgász a termetes pontyokra készülve a boltban kapható legnagyobb, másfél méter mély merítőt használja. A busa még éppen bele is fért. Lefényképezkedett a hallal. Annak, hogy a tömeg mérése nem sikerült, nem tulajdonított különösebb jelentőséget. Utóbb, a közzétett fotó alapján kommentelték a horgászok, hogy a hal 65–75 kilós lehet. A Ráckevei-Dunán az eddig kifogott és dokumentált legnagyobb busa 69 kilós volt. Lehet, Boros Gyulának ez volt élete eddigi legnagyobb hala, miután a nyáron 65 kilós tokhallal fotózkodhatott. Korábban fogott már harminckilós busát is, ami nem a termete, hanem a színe miatt volt különleges: narancssárga-fekete foltok borították. A kifogott halakat általában visszaengedi, a busával muszáj kivételt tenni, mert idegenhonos és invazív fajnak minősül, kötelező elvinni.
Érezni lehet a szagukat
Elsősorban pontyra szokott horgászni – ahogy a Ráckevei-Dunára járó sporttársainak döntő többsége –, de most elhatározta, hogy 2025-ben kifejezetten busára is megy. „Nálunk is nagyon sok van – mondta a Narancsnak Boros Gyula –, amikor egy ilyen csapat megjelenik a part közelében, azt nem csak látni lehet, de érezni is. Jellegzetes, olajos szagú lesz tőlük a levegő. Tejjel, hígra kell keverni az etetőanyagot, hogy lebegjen. A horogra popup – lebegő – csalit kell tűzni, és ahogy szűrögetik a felhőt, behörpölik a horgot.”
A busa horgászata azért körülményes, mert olyan táplálékot nem fogyaszt, amit horogra lehetne tűzni. A fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) és a pettyes busa (Hypophthalmichthys nobilis) Kínában őshonos pontyféle. Magyarországra 1963-tól telepítették be mindkettőt, gazdasági megfontolásból: legyen olyan hal is a vizeinkben, amely a planktonokból állít elő halhúst. Ezt a felelőtlen döntést világszerte több helyen meghozták. Nem számoltak azzal, hogy a többi hal ivadékai ugyanúgy planktonokon élnek, mint a busa. A távol-keleti jövevény mindenütt végzetes hatást gyakorol az őshonos életközösségekre. (Lásd: Idegenek az éjszakában, Magyar Narancs, 2024. június 5.) A hatás szemmel látható. A laikus annyit tud, hogy a hazai vizek királya a ragadozó életmódot folytató harcsa, mázsás példányai is előfordulhatnak. A második legnagyobbra növő hal most már a busa, és valószínűleg mindenütt több van belőle, mint harcsából.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
