A szerk.

Vissza a kenguruhoz

A szerk.

„Mi az a gondolati, szemléleti újdonság, amely a csalogató, modern kísérőzenén, a színes képeken, a megvalósult filmben átsugárzik? Sajnos nem több, mint hogy a Levi’s vagy a Lee Cooper márkájú farmerdzseki alatt is doboghat becsületes munkásszív” – írták találóan A kenguru című filmről 1976-os bemutatója után a Filmvilágban.

Ehhez jött, hogy az első magyar road movie főhősének sorsa a film végére a korszak propagandistáinak szája íze szerint alakul: megnősül, és egy vidéki szocialista nagyvállalat dolgozója lesz. Amely lakást is biztosít a fiatal házasoknak – ha azok vállalják, hogy tíz évig nem hagyják ott a munkahelyüket.

Az 1970-es években számtalan esetben valósult meg efféle forgatókönyv, a film főszereplőjéhez hasonló ún. munkásfiatalok a hatalom kedvencei voltak, az őket megillető támogatások és pótlékok pedig bőségesek, legyen szó tanulásról, nyaralásról, készpénzről, és jó esetben még a saját lakás is szóba jöhetett. Ma már el sem tudjuk képzelni, hogy ilyesmi megtörténhetett, Kádárék sűrűre font szociális hálója a múlt ködébe vész – ahogy az erre elköltött dollármilliós kölcsönök is –, és lassan már azok sem emlékeznek rá, akik a kedvezményezettei voltak.

Azért nem mindenki felejtette el a szocializmus zavaros, de biztonságot ígérő időszakát. Például Orbán Viktor biztosan nagyon jól emlékszik azokra az évekre, legalábbis erre utal munkáshitel elnevezésű legújabb szerzeménye. E konstrukció már-már olyan, mintha nem is 2024-ben született volna, hanem még 1974-ben, csak a Kommunisták Ifjúsági Szövetsége ötven évre hibernálta. A miniszterelnöknek pedig nem volt más dolga, mint gondoskodni arról, hogy január elsején kikeljen a tojásból az ifjúság eme édes madara, méghozzá kamatmentes, 4 millió forintos kölcsön képében, amelyet 10 éven át lehet törleszteni. Ugyancsak a hetvenes éveket idézi, hogy a kedvezményezettek korunk munkásfiataljai, 17 évestől 25 évesig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.