Béres Attila korrektül és jó színészi alakításokkal megvalósított koncepciójának jól érzékelhetően az a célja, hogy a gimnazisták számára is befogadhatóvá és fogyaszthatóvá tegye a darabot. És ez sikerül is. Minden a fiatalok ízlésvilágáról szól: Tihanyi Ildi a cselekmény eredeti korát és a mai divatot ötvöző jelmezei, a Parno Graszt popos népi dallamai is ezt a célt szolgálják, akárcsak Pogány Induló rapszövegei. Ezeket hol Rómeó hallgatja fülesén szenvedő, meg nem értett tiniként, hol pedig a csipkegalléros Mercutio rappeli el lazán bekokainozva, leszarva a világot. Igaz, a Bluetooth fülhallgatós Rómeó is párbajtőrrel vív a harcos jelenetekben, ami még inkább disszonáns érzetet kelt ebben a 21. századot és az eredeti dráma korát furán mixelő rendezésben.
Bár az adaptációk során sokszor találkozhattunk Mercutio ilyesforma ábrázolásával – ahogy nem szokatlan a féktelenül, mámorosan bulizó Capuletek és a kissé merev, dúvad Montague-k megjelenítése sem –, Béres Attila rendezésének néhány eredeti momentumához tartozik Mercutio halála. Amikor Júlia nagybátyja, Tybalt leszúrja őt, a haláltusája ugyanolyan féktelen és szürreális, életvidám és lázongó, mint amilyen az élete volt. Körberohan a színpadon, szétkeni a vért az arcán, mindenkit megölel, Rómeótól is hosszan elbúcsúzik, majd egyszer csak megáll, azt mondva: vége. És elterül. Viccesen szép, abszurd és lírai, így Mercutiót még nem láttunk meghalni. Rózsa Krisztián alakítása rendkívül meggyőző, ő a legerősebb a darabban.
Eredeti a légy zümmögését hozó hanghatás is. Frappáns kezdés, ahogyan a Tybalt vezette Capulet- és a Mercutio vezette Montague-csapat együtt próbálja lecsapni a bosszantó legyet, majd a kudarc után egymásnak esnek, és bumm, kész az utcaharc. Ez az effekt hallható aztán minden olyan jelenetben, ahol valami ármánykodás történik, bizonyítván, hogy nemcsak Dániában, hanem Veronában is mindig bűzlik valami.
A Miskolci Nemzeti Színház előadása egy új szereplőt is megjelentet a színen, Szőcs Artur csuklyás Exitusa narrátorként köti össze a jeleneteket, sőt alakja feltűnik a sorsfordító pillanatokban is. Azzal, hogy ily módon megjelenik a két lábon álló Sors, egyfajta fricskát ad a rendezés Shakespeare-nek is: nincs szó itt a Veronában uralkodó herceg mindenhatóságáról! Nem ő dönt, nem ő irányítja a két család életét, hanem a sorsokat fonogató és elszakító természetfeletti. (Művelt Sors ez: a Mészöly Dezső fordította darabot hangulatában és témájában odaillő József Attila-versrészletekkel egészíti ki.)
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
