Hasznos holmik, csak éppen nem árt módfelett óvatosnak lennünk velük. Másrészről viszont sokkal több mindenre használhatók, mint gondolnánk.
*
A háztartásban előforduló katasztrófák közül a legszörnyűbbek egyike a makacs és krónikus dugulás: amikor a zömmel szerves eredetű hulladék anyagok eltömítik a lefolyócsövet, gusztustalan pangó levek jelennek meg, rosszabb esetben már visszafelé jön az egész matéria. Pedig a probléma kezelésében, még inkább megelőzésében adott egy csodaszer, amely a megfelelő szakboltokban kristályos formában, vagy más kemikáliákkal keverve sűrű gél alakjában szerezhető be: ez a marónátron, nátronlúg, lúgkő, vagyis a nátrium-hidroxid.
Az alkimista titka
A nátrium-hidroxid előállításáról - s ebben azután nincs semmi meglepő - egy perzsa polihisztor-alkimista leírásában olvashatjuk az első receptet: Abu Bakr Muhammad ibn Zakariya al-Razi (középkori nyugati keresztény fordítóinál: Rhazes) közönséges szódát (nátrium-karbonát) reagáltatott oltott mésszel, s a reakció termékét leszűrve kapta meg a "legmaróbb folyadékot a világon". A zseniális korai természettudósnak ezenkívül még sok mindent köszönhetünk (vitriolt ugyanúgy gyártott, mint tömény szeszt vagy kerozint - ráadásul elsőként írta le például az allergiát, a feketehimlőt és számos gyermekbetegséget), ám a szóda kausztifikálásának (maróvá tételének) eljárása ezután öröklődött az alkimista, majd a kora természettudósok között. A nátrium-hidroxid utóbb számos háztartási és nagyipari eljárás során játszhatott nélkülözhetetlen szerepet - ennek megfelelően gyártási technológiája is egyre finomodott: manapság leginkább sós víz elektrolízisével állítják elő. Ilyen esetben a katódnál (ez ugye a negatív pólus) képződik a nátrium-hidroxid (miközben hidrogéngáz szabadul fel), az anódnál pedig klór keletkezik. Ha a klórt a lúgba vezetjük, akkor nátrium-hipoklorit-oldatot kapunk, amit a boltban a fehérítők, hypofélék között lelhetünk fel (lásd: Nincs kegyelem, 2008. november 27.), de éppen ezért a fehérítők mindig tartalmaznak némi nátrium-hidroxidot is. A marólúgnak számos érdekes tulajdonsága van, de számunkra a legfontosabb kétségtelenül az, hogy miként reagál néhány kulcsfontosságú, a háztartásban is sűrűn előforduló anyaggal. Régóta űzött eljárás az úgynevezett szappanfőzés: ennek során hagyományosan lúgos kémhatású hamuzsírt (kálium-karbonátot) vagy szódát kevertek állati zsírokhoz, és melegítették az üstöt. Ekkor a zsír (ami ugye zsírsavak trigliceridje) elbomlott, és glicerin, valamint szappan keletkezett. Nos, mindez nátronlúggal is működik, sőt még külön melegíteni sem kell a reagenseket - ráadásul a szappanfőző üst helyére képzelhetjük a zuhanytálca vagy a mosogató eldugult lefolyóját. Az ide öntött nátrium-hidroxid rögvest reagál a zsírszerű anyagokkal, s elszappanosítja, ezáltal vízben oldhatóvá teszi a makacs lerakódásokat. Ráadásul a reakcióhoz szükséges hőt maga a nátrium-hidroxid biztosítja, hiszen vízben rendkívül hevesen és exoterm módon (hőt fejlesztve) oldódik.
Lúgkő, tetemre hív
A nátrium-hidroxidot kétféle formában kaphatjuk a kezünkbe. Egyrészt viszonylagosan biztonságosnak tűnő, sűrű gél formájában, ami bár magában is óvatosságot igényel (védőkesztyű), de kétségtelenül kevésbé balesetveszélyes, mint az olcsóbb (bár sokak szerint hatékonyabb), kristályos kivitelű verzió, amely többnyire tiszta nátrium-hidroxidot tartalmaz, amihez alumíniumot is kevernek. Ez azért szükséges, mivel a lúgkő víz jelenlétében igen hevesen, hidrogéngáz képződése közben reagál az alumíniummal, s ez a hulladékzsír szappanosítását is meggyorsítja. Az általában kisebb, hagyományos háztartási vagy "olcsó" boltokban tisztán, többféle kódnév alatt beszerezhető nátrium-hidroxiddal mindig bánjunk tisztelettel és kellő óvatossággal! Gumikesztyűt fel, a megadott mennyiséget bele a lefolyóba, s utána kis hideg vízzel indítsuk be a reakciót. A lúg hatékonyságát, egyben veszélyességét is fokozza, hogy a zsírokhoz hasonlóan kegyetlenül bánik el a fehérjékkel is. 'ket (minden fajtájukat) hidrolizálja, egyszerűbb alkotórészeikre bontja, és ezáltal oldhatóvá teszi, ami különösen a haj- és szőrlerakódások eltüntetésében, az általuk okozott dugulások megszüntetésében játszik kulcsfontosságú szerepet. Veszélyességét is ez okozza: többnyire fehérjékből és zsírokból álló, vízben is gazdag szervezetünk gyors és pusztító reakcióba lép a tömény nátrium-hidroxid-oldattal vagy éppen a kristályos anyaggal. Hígabb lúgoldattól még csak síkos lesz a bőrünk (ekkor csak a külső szaruréteg oldódik fel), de a töményebbtől súlyos, égésre emlékeztető tünetek jelentkezhetnek, ezért bőrrel való érintkezés, pláne szembe fröccsenés esetén azonnal bő vizes lemosás és sürgős orvosi segítség szükségeltetik. Nem véletlen, de a módszer brutalitása miatt nehezen érthető, hogy egy időben (a városi folklór szerint tipikusan cselédlányoknál) gyakori volt a lúgkő lenyelésével, lúgos oldat megivásával elkövetett öngyilkosság. A nátrium-hidroxidot a közelmúltban (amíg nem gondoltak a környezeti kockázatokra) gyakorta alkalmazták állati tetemek teljes megsemmisítésére - ahogy a kriminalisztikában sem ismeretlen a holttest tömény lúggal történő eltüntetése.
A nátronlúg alkalmazása természetesen nem áll meg a lefolyóknál - ez esetben nem kellene belőle a világon évi 45 millió tonnát legyártani. Már a háztartási, konyhai körülmények között is használják tisztítószerek összetevőjeként, hiszen ha zsíros szennyeződést kell eltakarítani, nincs nála hasznosabb. De innen eltávolodva is hasznát vehetjük: rengeteget használ belőle az olajbányászat, a papíripar, nélkülözhetetlen reagens a biodízelgyártásban, s hogy visszatérjünk a konyhához, számos étel elkészítésének titkos szereplője - a kínai tésztától az igazi német perecig. Azt csak csendben tennénk hozzá, hogy a háztáji droglaborok is nehezen lennének meg nélküle.
