Lustaság fél egészség - A semmittevés gyógyító ereje

Tudomány

Az elfoglaltságot istenítő kultúránkban főbenjáró bűnnek számít a lustaság, pedig egyre több kutatás mutat afelé, hogy a kiégéssel fenyegető világunkban a semmittevésben rejlik a mentális egészség kulcsa. A titkot állítólag a hollandok is ismerik, és egy kis lecsendesüléssel már a brit tanmenetben is lehet találkozni.

Nem a legerősebbek, hanem a leglustábbak öröklik majd a Földet – állította egy 2018 augusztusában megjelent kutatás, szembefordulva Darwin híres alaptézisével. Az Atlanti-óceánban élő, közel 300 puhatestűt vizsgáló tanulmányban a University of Kansas munkatársai arra jutottak, hogy a legtöbb energiát felhasználó, vagyis leginkább aktív tengeri csigák és kagylófélék nagyobb valószínűséggel pusztulnak ki, mint a lustább fajok. Azaz minél lassúbb volt a vizsgált állat anyagcseréje, annál jobb esélyei voltak a túlélésre.

Persze senki sem állítja, hogy az óceánok mélyén élő puhatestűek alapján egyértelmű következtetéseket vonhatnánk le az emberek működéséről, és az is biztos, hogy az emberi kultúrában már meglehetősen negatív a lustaság megítélése, elég az emberiség egyik meghatározó szentírására gondolnunk, ott a hét főbűn között szerepel. Másrészt viszont a The New York Times életmódrovatát egy ideje elárasztják a lustaság gyógyító erejét hirdető cikkek, amelyekben filozófusok, szociológusok és szilícium-völgyi cégvezetők egybehangzóan hívják fel a figyelmet túlhajszolt életünk kockázataira. Kérdés persze, hogy van-e kiút egy olyan rendszerből, amely arra lett tervezve, hogy bedaráljon bennünket.

Mérgező elfoglaltság

Aligha mondunk újat azzal, hogy a modern ember többet dolgozik, mint valaha. Az amerikai munkastatisztikai hivatal (Bureau of Labor Statistics) és az OECD nemzetközi statisztikái szerint 2017-ben az átlagos amerikai munkavállaló 1780 órát dolgozott évente, az átlag magyar 1740-et, ehhez képest egy középkori angol földművesnek „mindössze” évi 1620-at kellett lehúznia. A középkori földművelőkkel ellentétben a fejlettnek nevezett világ lakóinak már többnyire nem fizikai munkát kell végezniük, ám ez furcsa módon nagyobb megterheléssel járhat. Byung-Chul Han, a The Burnout Society (A kiégett társadalom) – egy filozófiai mű esetében megdöbbentő népszerűségre szert tett könyv – szerzője Foucault elméletét továbbgondolva „pszichohatalomnak” nevezi a modern kapitalizmust uraló koncepciót, amelynek lényege, hogy a termelést már nem a test, hanem az emberi tudat végzi.

Digitalizált világunkban egyre kevesebb állás követeli meg a fizikai munkát, így sokkal fontosabbá váltak az olyan immateriális értékek, mint a kreativitás, érzelmek, gondolatok – vagyis munkánkban már saját pszichénket kell „eladhatóvá tennünk”. Mindeközben a fix munkaidő keretei szétfolytak, hogy aztán a munkaórák állandó munkavégzéssé olvadjanak össze a szabadúszóság és a „rugalmas munkavégzés” hamis szabadság­érzete mögött. Han arra is felhívja a figyelmet, hogy a versenyszférában szinte szuperképességként istenített multitasking valójában visszalépés az emberi faj számára, hiszen a felületes, megosztott figyelem a vadállatok sajátja az emberek elmélyülésre való képességével szemben.

Kell egy kis áramszünet

Kell egy kis áramszünet

 

Május 25-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan is felvette a munkahelyi ki-égést (burnout) a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló jegyzékébe (International Classification of Diseases – ICD), ebből pedig jól látszik az igény, hogy komolyabb egészségügyi erőforrásokat kellene mozgósítani erre az egyre gyakoribbnak számító mentális betegségre. Persze a konteókra érzékenyebbek akár kegyetlen dupla csavart is sejthetnek emögött, mondván, a kiégett dolgozók mentális egészségének helyreállítása leginkább a jövőbeli termelékenységük fokozását szolgálja. Eric Blanc szociológus nemrégiben épp arra hívta fel a figyelmet, hogy inkább a munkavégzésünk átszervezése (rövidebb munkanapok, védelmet biztosító szakszervezetek) lenne a megoldás, nem az, hogy a kiégést mentális betegségnek bélyegezve az egyénre hárítsuk a felelősséget. Nem véletlenül kampányolnak évek óta annyian a négynapos munkahét mellett: míg Aidan Harper, a brit 4 Day Week Campaign civil csoport munkatársa szerint ez a munkarend megkönnyítené a gondoskodási feladatok (elsősorban a gyereknevelés) elvégzését a nők számára, illetve segítené azok megosztását a párok között, mások egyszerűen azzal érvelnek, hogy az extra pihenőnap javítja a dolgozók mentális egészségét – és így persze a munkahelyen kifacsart produktivitásukat és kreativitásukat is. Persze ellenérvek is akadnak. A Treehouse nevű programozócég 2015-ben vezette be a 32 órás munkahetet, hogy aztán alig egy évvel később vissza is vonják a döntést. Ryan Carson, a cég alapítója közölte, hogy a négynapos hét „rontotta a munkaerkölcsöt”, vagyis a dolgozók talán jobban jártak, de a munkáltató biztosan nem.

Márpedig ez fontos adalék, hiszen amíg a vállalatoknak nem áll érdekükben, nem valószínű, hogy egyhamar „emberibb” munkahelyekre számíthatunk, így talán mégis nekünk kell megtalálnunk a kiutat a kapitalizmus útvesztőjéből. És ahogy egyre több kutatásból látszik, a megoldás fájdalmasan egyszerű lehet: csak meg kell engednünk magunknak a lustaságot.

Éber álom

Világszerte egyre népszerűbbek az északról importált „boldogságreceptek”, olyannyira, hogy az emberiség elkeseredése már a bestsellerlistákra felkapaszkodó lagom- és hyggekönyvek számában is lemérhető. A meghittséget és otthonosságot hirdető dán módszer (hygge) és a boldogságot a mértékletességben kereső svéd lagom után nem meglepő, hogy a semmittevésnek is van északi, egészen pontosan holland életmódiskolája, ez pedig a niksen, amit Carolien Janssen emelt be a boldogságkézikönyvek kánonjába Niksen: The Dutch Art of Doing Nothing (Niksen:
A semmittevés holland művészete) című munkájával.

A szerző praktikus tanácsa szerint, ha szeretnénk gyakorolni a niksent, mindössze annyit kell tennünk, hogy igyekszünk kicsit lassítani, és „élvezni a teljesítménymentes pillanatokat”. És a legfontosabb: próbáljunk ellenállni a hasznosságra és produktivitásra való törekvésnek, meg egyáltalán, bármilyen törekvésnek.

Bármennyire is megmosolyogtató a fenti recept, korántsem csak a hollandok őrületéről van szó: egyre több tudományos kutatás jut hasonló következtetésre. Sandi Mann, a University of Central Lancashire pszichológusa kutatásában bizonyította, hogy az éber álmodozás (daydreaming) kreatívabbá tehet minket, és javíthatja problémamegoldó képességünket. A New York Timesnak nyilatkozva azt mondta: „Hagyjuk, hogy az elménk maga keresse meg a stimulációt” – vagyis nyugodtan feküdjünk mozdulatlanul a plafont fixálva, és az sem gond, ha hosszú percekig csak fókuszálatlanul bámulunk kifelé az ablakon.

Doreen Dodgen-Magee pszichológus, aki kifejezetten a semmittevést és az unatkozást kutatja (mindezt a digitális világ kontextusában), azt állítja, hogy már napi 10 perc csendes semmittevés is rengeteget segíthet a mentális egészségünkön: ha 4 hónapon keresztül kitartunk a szokás mellett, növekedhet agyunk szürkeállománya, és a szintén jótékony hatású mielinizációt (az ideg­sejtek velőshüvelyesedése) is elősegítjük.

Az sem baj, ha a lustaság magas fokának számító napközbeni alvásra vetemedünk, Sara C. Mendick alváskutató vizsgálatai szerint ugyanis a 60–90 perces szundítás ugyanúgy fokozza a memóriateszteken nyújtott teljesítményünket, mint a 8 órás éjszakai alvás. És ha már az alvásnál tartunk: az 1950-es években kimutatták, hogy éjszakai alvásunkban nagyjából 90 perces ciklusok váltják egymást, melyekben a felületes alvástól a mély felé haladunk, aztán kezdődik újra az egész elölről (ez a Basic Rest-Activity Cycle – BRAC). Egy évtizeddel később pedig rájöttek arra is, hogy ez a ciklikusság az éber állapotra is igaz, azzal a különbséggel, hogy ilyenkor az aktív figyelem erősödik, majd lankad tompasággá. Ez állítólag azért van, mert az ember nem folyamatos éberségre, hanem szakaszos produktivitásra van kalibrálva, amit mindig regenerálódásnak kellene követnie. Ráadásul egyébként is csak 20–40 percig tudunk folyamatosan koncentrálni, szóval teljesen felesleges ellenállnunk a pihenésnek.

A tananyag része

Perczel-Forintos Dóra pszichológus, a mindfulness alapú kognitív terápia hazai úttörője arra figyelmeztet, hogy a teljesítmény­orientált társadalom a folyamatos jutalmazással tartja fenn a túlhajszoltságunkat, ami akkor válik igazán problémássá, ha a munkánk, feladataink mindent felülírnak. A szakember szerint a mindfulness egyfajta „lassító technikaként” értelmezhető, ami a hetvenes évektől (épp az amerikai munkakultusz elszabadulásának idejétől) kezdve átemelt keleti módszerek – például a jóga vagy a meditáció – sorába illeszkedik.

„A mindfulness, vagyis tudatos jelenlét lényege, hogy arra figyeljünk, ami most történik velünk. A múlton való tépelődés depresszióhoz vezet, az aggódás, a jövő latolgatása pedig szorongásokhoz. Ezek mind csökkenthetők, ha a pillanatra koncentrálunk, és egyúttal igyekszünk elfogadni a jelen történéseit – akár a negatív eseményeket is. Ennek a technikának kimutatható testi hatásai is vannak: a prefrontális régión és az amygdala működésén keresztül a stresszkezelésre és érzelemszabályozásra is nagyon jó hatással van.” Ez pedig nemcsak a felnőttekre, de a gyerekekre is igaz.

Idén februárban bejárta a sajtót a hír, hogy 370 brit iskolában kísérleti jellegű tantárgyként vezetik be a mindfulnesst. Bátki Anna klinikai szakpszichológus szerint ez mindenképpen hasznos, hiszen a „time out”, vagyis a lecsendesülés ideje nagyon jó módszer, hogy egy gyereket kirántsunk a túlingerelt helyzetből. De hogy pontosan mi számít túlingerlésnek, azt már nem könnyű megfogalmazni: „Manapság egy felgyorsult világban kell funkcionálnunk, így sokan azt gondolják, a társadalomból kivonuló slow életforma nem készíti fel a gyerekeket az életre – hacsak nem maradnak ők is a szüleik útján. Az idegrendszeri érés komplex folyamat, az ideális ingermennyiség napszaktól, életkortól, személyiségtől is függ.”

A re­laxáció és a mindfulness persze nem árthat a gyerekeknek, arra viszont ajánlatos ügyelni, hogy a szülők ne tegyék a pihenést is újabb, erőltetett „különórává”.

De ne legyenek illúzióink: a munkaidő elé bepréselt jógaóra és a kötelességtudóan végigcsinált tizenöt perces mindfulness-gyakorlat talán több mint a semmi, de alig valamivel. Hiába hoztuk létre a wellnessipart, mely a magunk építette rendszer okozta károkat hivatott tibeti hangfürdővel és gyógynövényes szaunával orvosolni, ha a munka világa nem változik.

Igazuk van a pszichológusoknak, amikor a lustaság és a semmittevés jótékony hatásairól beszélnek, ahogy a társadalomtudósoknak is, amikor a modern munkavégzés átalakítását sürgetik. Csakhogy az emberi jóllét és a gazdasági fejlődés között látszólag kibékíthetetlen ellentét feszül. Ha nem is állunk még készen, hogy a fogyasztói társadalom kényelemmel kibélelt életmódját elhagyva önellátó gazdálkodásba fogjunk a magyar vidék valamelyik, 4G-s lefedettség nélküli pontján, annyit mindenképpen megtehetünk magunkért, hogy az elfoglaltság társadalmi nyomásának ellenállva adunk egy esélyt a semmittevésnek.

Neked ajánljuk