Február 2-a a katolikus naptárban Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, egyben időjósló nap: ha ekkor szép idő van, későn tavaszodik. Mindenki ismeri az idevágó népi hiedelmet, mely medvékről, barlangról, megszakított téli álomról, önnön árnyékának megpillantásáról és ehhez mért visszafekvésről (avagy ébren maradásról) szól. Eme hagyományról már felületes vizsgálódás után nyilvánvaló, hogy tartalmaz egy hosszú évszázadok megfigyeléseiből kihüvelyezett, naiv, ám mégis lényegre törő statisztikai analíziseken átfuttatott igazságot – s ehhez még kerítettek egy sztoris, állatmesés keretet. Elvégre ki is lett volna oly bátor, avagy pihent agyú, hogy medvebarlangok közeli megfigyelésével töltse idejét?
Ne feledjük: a környékünkön honos barnamedve a Kárpát-medence csúcsragadozója, az ember is csak puskájával kerekedett fölé. Arról nem is szólva, hogy szegény medve már réges-rég visszaszorult medencénk magas hegyekkel övezett peremére – a hiedelmet továbbörökítők zöme pedig életében legfeljebb táncoló vásári medvét látott. Mégis hitte: ha február elején szép (derült, tavaszias, enyhe) idő van, az csupán korai öröm, legalább egy hulláma eljön még a télnek. Nem véletlenül, hiszen ez a logika jól következik az erre az évszakra jellemző időjárási rendszerek (atlanti és mediterrán ciklonok, illetve kelet-európai központú anticiklonok) egymást váltó természetéből.
Némely medvefélék valóban pihenéssel töltik a tél jelentős részét, ám ez sokszor nem valódi álom. Csupán afféle standby pozícióba kerülnek: életműködésük lelassul, de azért egy bizonyos fokú éberségi állapotban maradnak. Ebből a „meditatív” kondícióból könnyű kizökkenteni őket: tél folyamán többször is megszakíthatják „álmukat” és előjöhetnek – mondjuk táplálékot keresni. Ráadásul viszonylag melegebb környezetben akár el is maradhat ez a meglehetősen éber „téli álom”.
Akik február 2-án kilátogattak a Budapesti Állatkertbe, láthatták, hogy a szíriai barnamedvék (Ursus arctos syriacus) bizony előjöttek, kint maradtak, és vidáman falatoztak, orrukkal rönköket görgettek, amit most hirtelen nem is tudunk értelmezni a medvék viselkedése által kialakított meteorológiai forgatókönyvek mentén. Mert ugyan sütött a nap, ámde momentán rettenetes a hideg még napközben is, tavaszi hangulatnak nyoma sincs, s ez utóbbi akár erősebben is eshet latba, minthogy látszik-e ama bizonyos medveárnyék vagy sem. (Ráadásul mackónk viselkedése már nem feltétlenül iránymutató, jobban bízunk ma már a hosszú távú prognózisban.) És bizony két hétig még biztosan hideg téli idő várható, ebből legalább az első 8-9 nap kifejezetten zordnak ígérkezik. Persze azért ne várjunk szabályszerű viselkedést a medvéktől, melyek – velünk ellentétben – nincsenek is tisztában a rájuk vonatkozó hiedelmek természetével.
S nem ártana alaposabban megismerkedni a mackók, azon belül is az eredetileg a Közel- és Közép-Keleten honos szíriai barnamedvék saját históriájával, hiszen az is gazdag csodás epizódokban. Tudták például, hogy minden idők leghíresebb szíriai barnamedvéje Wojtek, az Iránból elszármazott harci medve, aki a második világháború olaszországi frontján, a nevezetes Monte Cassinó-i csatában hordta a tüzérségi lőszerutánpótlást a kolostort ostromló lengyel katonáknak?
Wojtek, a harci medve
Ráadásul a csata 1944 januárjától májusig tartott, e periódus jelentős részében a szíriai barnamedvék „otthon”, a nyugat-ázsiai hegyvidéken éppen hibernációs periódusukat töltik – barlangokban vagy éppen a legmagasabb régiókban (még a fenyőktől is feljebb) tenyésző nyírfák odvaiban.
