Magyar egyetemisták nyerték a neves nemzetközi szoftverfejlesztő versenyt

  • narancs.hu
  • 2018. május 4.

Tudomány

A sikert az adatvédelmi alkalmazásuk hozta a BME diákjainak.

A Global Legal Hackathon nevű nemzetközi jogiszoftver-fejlesztő verseny New York-i döntőjébe 14 csapat került be.

Az egyetlen európaiként döntőbe jutó magyar csapat tagja volt Bihary Gergely, Lakatos Péter és Elődi Márton mérnök informatikus, Danóczy Bálint közgazdász, Bihary Dániel jogász és Nagy Kristóf dizájner hallgató.

A csapatok feladata az volt, hogy 48 óra alatt egy olyan szoftvert fejlesszenek ki, amely megváltoztathatja a jogi szektor működését. 

A magyar csapat az új európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) nyomán kezdett munkába:  a fejlesztés segítségével a felhasználók egy kattintással megismerhetik a róluk tárolt adatokat és azonnal törölhetik vagy módosíthatják azokat.

Az alkalmazást nemcsak magánembereknek, hanem vállalatoknak is tervezték: a cégek egy központosított felületen nyomon követhetik a beérkező kéréseket és automatikusan válaszolhatnak is. A program a verseny folyamán prototípusként készült el.

A nyertes csapat által fejlesztett alkalmazás bemutatkozóját itt lehet látni:

revealu

Your digital footprint. Revealed.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.