A bádogjátékok hőskora valamikor a múlt század közepére tehető, Magyarországnak azonban egészen az 1950-es évek közepéig sikerült annyira jelentéktelen dolgokat produkálnia a témában, hogy már azt is feljegyzésre méltónak találták, hogy Spielberger Ármin litografált furulyákat, a Magyar Fémdoboz Művek szerkezet nélküli játékautót és torziós rugójú krokodilt, Müller és Fehér pedig játékvödröket, locsolókannákat gyártott kis tételben. Ez utóbbi céget aztán 1948-ban a Tömegcikkipari Igazgatóság megkérte, hogy legyenek már olyan szívesek, és gyártsanak le cseh minta szerint 1 520 000 (!!!) rugós repülőt és ugyanennyi teherautót. A lelkes munkások már 1948 karácsonyára teljesítették a kívánságot, elmentek szilveszterezni, aztán amikor másnaposan besétáltak gyárukba, azt tapasztalhatták, hogy
jól államosították őket,
és a Magyar Fém- és Játékárugyárral közösen büszke dolgozói lehettek a frissen alapított Lemezárugyárnak. Igaz, 1953-ig nem igazán érvényesülhettek játékvonalon, ám akkor jött a III. negyedéves terv, benne ezer darab műanyag lendkerekes autó legyártására vonatkozó utasítással, és innentől kezdve beindult a bolt, már ami a hazai modelleket illeti. A pofás kis lendkerekes autók láttán a Kohó- és Gépipari Minisztérium gyorsan hozott egy határozatot, amelyben az állt, hogy a "játékgyártás ezentúl a Lemezárugyár profiljába tartozik, és különben is előre a lenini úton", majd egy év múlva a gyár jelentős részét áttelepítették Budapestről Győrbe, az egykori gyufagyárba, ami akkor már túl volt néhány metamorfózison és a Fémdoboz és Tubusművek nevet viselte.
Körülbelül száz év késéssel,
de azért mégiscsak megkezdődhetett a magyar bádogjátékok nagy korszaka, a lemezárugyáriak 1955-ben negyvenkilencféle játékot készítettek, 1963-ban pedig már hetvenkét különböző fajtát gyártottak, köztük olyan klasszikus darabokat is, mint a favágó persely, a KRESZ-játék, a diavetítő vagy a fémből készült lendkerekes Chevrolet. Mindez tulajdonképpen azt jelentette, hogy az ötvenes évek közepétől egészen a hetvenes évek elejéig, az ördöghurkos Matchbox-pályák és a PIKO-, illetve TT-villanyvasutak megjelenéséig, a magyar gyerekek leginkább ezekkel a konstrukciókkal múlathatták életük kezdeti szakaszának unalmas óráit. Persze ott voltak még a fűrészporral töltött mackók, a miniatűr műnőre emlékeztető hajas babák, a gombfocicsapatok és a táblajátékok (például a Gazdálkodj okosan!), de az akkori kiskorúak azért mégiscsak menőbbnek érezhették magukat egy Lemezárugyárban készült világoskék (!) Kalasnyikov géppisztollyal, ami nemcsak kattogott, hanem villogott is, mint mondjuk egy fröccsöntött Tenkes kapitánya feliratú karddal, az olyan termékekről már nem is beszélve, mint a fallikus szimbólumként is értelmezhető holdrakéta (a lendkerekes jármű ugyanis falnak ütközve "feláll") vagy az elemmel működő, összevissza kanyargó és diszkófényekkel operáló űrautó.
Más lapra tartozik, hogy ezek a játékok szinte
egytől egyig lenyúlások
voltak, elsősorban amerikai, német és a különösen nagy hagyományokkal rendelkező japán modellek koppintásai, de hát ez akkoriban senkit sem érdekelt. Adott volt a monopolhelyzet, legalábbis bádogvonalon, az elképesztő mennyiségben készült játékokra vevő volt a teljes KGST-piac, sose halunk meg hangulatban indulhattak be a játékgyártósorok. A hetvenes évektől kezdve azonban itthon már egyre inkább bővült a nyugati játékkínálat, sőt a kínaiak is megjelentek távirányítós autóikkal, lendkerekes repülőgépeikkel, és a gyerekek (szüleikkel együtt) inkább már ezekre gerjedtek. Hiába készültek Győrben újabb és újabb játékok, hiába próbálták "modernizálni" a régi dolgokat, folyamatos hanyatlás kezdődött, majd a nyolcvanas évek vége, azaz a Barbie- és Transformer-korszak beköszönte végleg betette a kaput a Lemezárugyárnak. Az újonnan alakult nagykereskedések köszönték, nem kértek az egyébként minőségileg is kifogásolható, balesetveszélyes, drága és divatjamúlt játékokból, a gyártó berendezések nagy része MÉH-telepeken landolt, és felhalmozódott akkora raktárkészlet, hogy az már fájt. Aztán a gyár Polimetál néven részvénytársasággá alakult, megszüntettek két üzemet, új dolgok gyártása is beindult (autómodellek bérmunkában, díszdoboz), sőt némi nyereségre is szert tettek, de a korábban felhalmozódott adósságok akkora előnyben voltak még így is, hogy magasabb szinten úgy döntöttek, itt már
csak a felszámolóbiztos
és a tenderkiírás segíthet.
Jelenleg itt tart a dolog, a magyar bádogjátékgyártásnak még sincs vége (legalábbis egyelőre), ugyanis a régi játékok közül tizenötnek nem selejtezték le a gyártó berendezését a nosztalgiára hajlamos kereskedők miatt. Nemcsak néhány megszállott hazai játékbolt-tulajdonosról van szó, hanem külföldiekről, amerikaiakról, németekről, hollandokról, spanyolokról is, akik fantáziát látnak abban, hogy mondjuk tolatómozdonnyal vagy éppen csipegető csibével üzleteljenek. Persze nem a gyerekek jelentik a megcélzott vásárlóréteget, hanem a gyűjtők, ugyanis az utóbbi években igencsak népszerű hobbivá nőtte ki magát a régi játékok fanatizmussal felérő felhalmozása. Igaz, a nagy márkák (a Lemezárugyár nem tartozik ezek közé) régi darabjai számítanak igazán értékesnek, esetenként több ezer dollárt fizetnek egy-egy "finomságért". A magyar dolgok mégis piacképesek, hiszen teljesen ismeretlennek számítanak odakint, és ez, legalábbis bizonyos ideig, még érdekes lehet, feltéve, ha a leendő tulajdonos nem küldi zúzdába a még megmaradt gyártó berendezéseket, amelyekkel olyan játékokat lehet még előállítani, mint a tolatómozdony, a közlekedési játék, az űrautó vagy éppen a kutyás persely.
- legát -
Mennyit érnek?
A Lemezárugyárban készült játékokat a gyűjtők leginkább a kínai termékekhez hasonlítják, ami bádogvonalon az NB II alsó középmezőnyét jelenti. Ennek megfelelően viszonylag olcsón megszerezhetők, bár a főbb beszerzési helyeken a vételár attól függ, hogy mennyire "öntudatos" az eladó. Például egy lendkerekes egérhez hozzá lehet jutni 20 forintért, de kínálják ötszázért is, az autók 200-1000 forint közötti áron szerezhetők be, a komolyabbnak tekinthető darabok pedig még drágábbak. A hatvanas évek elején készült úgynevezett 240-es Chevrolet az Ecserin 2200 forint, míg a Petőfi Csarnokban tízezret kértek érte, a csengős mozdonyért pedig alku nélkül ötezret. A legértékesebb darabnak talán a korcsolyázó eszkimók tekinthető, ez húszezret kóstál. Mindez persze teljesen kereskedőfüggő dolog, a nyugati gyűjtőknek készült katalógusok nem igazán tartják számon a magyar játékokat. Csupán egy angol katalógusban bukkantunk lemezárugyári termékre (ők "lemagyarnak" írták), nevezetesen a holdautóra, és azt írták mellé, hogy 30-40 fontot ér. Igaz, ebben a katalógusban egy 1963-as japán Batman-pisztoly értékét 400-500 fontban ál-lapították meg.
