A hormonális fogamzásgátlás története az inzulinnal kezdődött. Paul Langerhans 1869-ben fedezte fel a hasnyálmirigy szigeteiben az inzulint, majd Josef von Mering és Oskar Minkowski 1889-ben kutyák hasnyálmirigyének kiirtásával idéztek elő cukorbetegséget az állatokban, így bizonyítva, hogy a diabétesz okai ott keresendők. Nicolae Paulescu bukaresti fiziológiaprofesszor végül 1916-ban izolálta az inzulint, 1921-ben pedig torontói kutatók, Frederick Banting és Charles H. Best és James Collip kutatásai teremtették meg a lehetőséget az állati eredetű inzulin ipari előállítására. Az eljárást humanitárius megfontolásból nem szabadalmaztatták, így több gyógyszergyár is elkezdte gyártani: Amerikában az Eli Lilly and Company már 1923-ban, Európában a Nordisk Insulinlaboratorium (a Novo Nordisk elődje), Magyarországon a Richter és a Chinoin is.
Az inzulint akkor kissé macerás folyamattal állították elő: vágóhídon leölt szarvasmarhák és sertések hasnyálmirigyét lefagyasztották, aprították és savas-alkoholos kivonatot készítettek belőle, ebből eltávolították a fehérjéket, zsírokat és egyéb szennyeződéseket, majd konyhasó hozzáadásával az inzulint kicsapatták. Az így nyert készítmény kristályos inzulint tartalmazott, amely gyors hatású volt. Ez a folyamat adta az ötletet a kutatóknak, hogy más belső elválasztású mirigyek hasonló módszerrel nyert kivonataival akár a szervezet másfajta működései is kiigazíthatók lehetnek.
A petefészekből származó hormonok szerepét a 20. század elején Walter Heape és John Marshall írta le. Az első ösztrogén-kivonatot 1913-ban állították elő, tiszta ösztrogént az amerikai Willard Allen és Alan Doisy izolált 1923-ban.
Ludwig Haberlandt a pesti Richter gyógyszergyárban kutatta a sárgatest-hormon készítmény kivonásának módszerét a petefészekből – az osztrák fiziológus nyulakon végzett kísérleteket, vemhes nyulak petefészkét nem vemhes nyulakba operálva azok nem lettek vemhesek. Haberlandt és Richter Gedeon között jó munkakapcsolat volt, a Richter háborítatlan laboridőt és jó körülményeket teremtett az osztrák tudósnak.
A Pesti Napló 1930. szeptember 21-i számának beszámolója szerint „Haberlandt, a híres orvostanár a nők bizonyos rövid időre szóló megterméketlenítéséről tartott előadást és beszámolt szenzációs kísérleteiről. Előadta, hogy a terhesség idején a női csiramirigyek egy bizonyos sárga anyagot választanak ki, amely a petesejtek érését megakadályozza. Haberlandt állatokon végzett kísérletet. Terhes állatok csiramirigyeit normális állapotú nőstényekbe ültette át és ezek a nőstények az átültetés hatása alatt egy időre terméketlenekké váltak, mert a beléjük plántált csiramirigy megakadályozta a petesejtek kifejlődését, mindaddig, amíg a szervezet teljesen fel nem szívta az idegen csiramirigyet. Bejelentette Haberlandt professzor, hogy ilyen alapon sikerült olyan időszaki terméketlenítő preparátumot készítenie, amelyet emberek számára lehet adagolni. Infecundin a neve az új orvosságnak, amelyet tabletta formában adagolnak. Néhány ilyen tablettával több hónapra szüneteltetni lehet a női fogamzóképességet. Ilyen tablettákat természetesen csak orvosi előírásra lehet kiszolgáltatni azokban az esetekben, amikor a fogantatás és a terhesség súlyos veszedelemmel fenyegetné a páciens egészségét. Haberlandt bejelentése óriási feltűnést keltett, mert eddig most tudományos körökben sem tudtak erről a meglepő új orvosságról.”
A meglepő új orvosság a klinikumbeli alkalmazás előtt a véglegesítés szakaszában volt, amikor Haberlandt professzor 1931-ben megjelent Die hormonale Sterilisierung des weiblichen Organismus (A női szervezet hormonális sterilizálása) című könyve végén megindokolta a szer szükségességét: „Kétségtelen, hogy az ideiglenes hormonális sterilizáció gyakorlati alkalmazása a nőknél jelentősen hozzájárulna ahhoz az eszményhez, amelyet az emberi társadalomban már egy generációval előttünk Sigmund Freud (1898) megfogalmazott. Elméletileg az emberiség egyik legnagyobb diadala az lenne, ha a szaporodást önkéntes és szándékos cselekedetté emelné” – fogalmazott a kutató, ezt azonban a korabeli társadalom nem tolerálta.
Haberlandtot a reproduktív biológiával kapcsolatos nézetei miatt üldözték, kiközösítették. A támadások miatt nem nyilatkozott, elvonult a világtól, végül 1932 nyarán öngyilkos lett. A Richter sem vitte tovább az Infecundin forgalomba hozatalának folyamatát – igaz, 1967-ben, amikor Amerikában már 17 éve kapható volt a „tabletta”, az ugyanezen a néven került piacra Magyarországon, gyártója a Richter államosított üzeme, a Kőbányai Gyógyszerárugyár volt.
A Chinoin kísérletei
Alig két évvel Haberlandt halála után, 1934-ben azonban egy fiatal magyar orvos, a híres Thanhoffer professzor unokája, ifj. Thanhoffer Lajos a konkurens budapesti gyógyszergyárban, a Chinoinnál végzett kutatásokat ugyancsak „ideiglenes hormonális sterilizáció” témában. Thanhoffer Haberlandttal ellentétben már nem petefészek-kivonatokkal, hanem sokkal könnyebben szerezhető és olcsóbban feldolgozható biológiai anyagból, vemhes állatok vizeletéből igyekezett kísérleteihez luteinizáló, peteérést stimuláló hormont előállítani terhességet imitáló fogamzásképtelen állapot előidézése céljából.
Az 1902-ben született ifj. Thanhoffer Lajos gyerekként és ifjúként időt tölthetett a család siófoki villájában, amit szintén híres tudós nagyapja építtetett, legalábbis addig, amíg Horthy egy időre le nem foglalta a Tanácsköztársaság bukása utáni hónapokban. Ifj. Thanhoffer az orvosi egyetemre 1920-ban iratkozott be, de hallgatóként segédkutatói és demonstrátori állásokat vállalt. A Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának jegyzőkönyveiben számos bejegyzés szerepel arról, hogy az ifjú medikus vizsgahalasztást, kivételes leckekönyv-aláírást vagy egyéb kedvezményeket kért és kapott. Kórtani szigorlatát csak 1931-ben tette le.
A Chinoin igazgatója 1934-ben kétéves kutatói állást ajánlott neki a luteinizáló készítmény előállítására, ám a kísérlet első eredménytelen fázisa után már nem biztosította tovább a kutatás feltételeit. Ebben szerepet játszhatott a Haberlandt humán sterilizációról szóló nyilatkozata körüli polémia és az, hogy a konkurens, akkor már világcég Richter sem folytatta a már majdnem kész Infecundin piacra vitelét.
Ifj. Thanhoffer 1935 novemberében a Bécsi kaputéri evangélikus templomban feleségül vette Bartos Babát, majd miután Belgiumban letette a trópusi orvoslás szakvizsgát 1936-ban, Belga-Kongóba ment. „Üzemi orvos” lett egy bányászati cégnél, valamint kórház- és laboratórium igazgató. Feladatai közé tartozott a munkavállalók egészségi állapotának felmérése és fenntartása, járványügyi intézkedések elrendelése és betartatása. Azt nem tudjuk, hogy már laboratóriumvezetőként folytatta-e a luteinizáló hormonnal a Chinoinnál megkezdett kísérleteit, de visszaemlékezéseiben rosszallóan írt a bennszülöttek „felelőtlen szaporodásáról”. Több mint három évet töltött Afrikában, orvosi- és főként vadászélményeit Kongó: orvosi táskával Afrika földjén címmel adta ki az Egyetemi Nyomda 1943-ban, amikor már dúlt a második világháború. A könyvnek 1945-ig még egy kiadása volt.
A kötetben Thanhoffer végig egyes szám első személyben írt élményeiről, de azt, hogy nem egyedül utazott, csak az Újság 1941. szeptember 7-i számából tudjuk, amely beszámolt arról, hogy az Afrikából nemrégiben hazatért doktort meglátogatta tudósítójuk a Fény u. 2. szám alatti lakásában, ahol afrikai relikviák között az ifjú felesége azt is elmondta, milyen volt háztartást vezetni a kolónián, pálmaolajjal pörköltöt készíteni és havi százötven pengőt kifizetni a cselédségnek.
Thanhoffer azért tért vissza Budapestre, mert a vállalat három év után fél év fizetett szabadságot adott alkalmazottainak, ám mivel közben kitört a háború, Magyarország pedig ellenséges országnak számított, a belga intézkedések miatt nem térhetett vissza. 1940 szeptemberében pesti orvoskamarai taggá választották, 1941-ben a Belügyi Közlönyből tudhatjuk, hogy kinevezték a Szilágy megyei Selymesilosva körorvosává. Nem tudjuk, tartósan ott maradt-e, de tény, hogy 1942 és 1943 nyarán a Magyar Biológiai Kutató-intézet tihanyi laborjaiban dolgozott, utóbbi évben kutatásának témája „Embryokivonatok hatása a sebsarjazásra” volt.
Thanhoffer doktor 1945 júliusától a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvoskarán volt tanársegéd, novemberben pedig a Vöröskereszt segítségével a Sziklakórházban berendezett Vírus Oltóanyaggyár igazgatója. A frontról hazatérő katonák körében nagyon gyakori kiütéses tífusz és a ghonorrea ellen gyártottak oltóanyagot, exportra is, mint ahogy arról a korabeli filmhíradó is beszámolt. Az oltóanyaggyár 1948-ig működött.
Dr. Thanhoffer kongói könyvét 1954-ben újra kiadták, ennek bevetezőjéből tudhatjuk, hogy visszatért Kongóba, ahol egy textilüzem orvosaként dolgozott, 1952-ben pedig új kórház alapításával bízták meg. Magyar orvosokkal több műtétet is végzett. Feleségével és két gyermekével többször járt Magyarországon látogatóban, de valószínűleg Afrikában halt meg.
A mexikói sikerlaboratórium
Thanhoffer doktor ötlete a hormonális fogamzásgátlással kapcsolatban az volt, hogy vizeletből szintetizált progeszteron-termelést beindító luteinizáló hormon bevitelével éri el a kívánt eredményt, vizeletből azonban meglehetősen nehéz volt ezt a hormont előállítani. Nem ő volt azonban az egyetlen magyar, aki ezen az áttörésen dolgozott.
Richter Gedeon 1928-ban Mexikóba küldte képviselőjét, a jogász Somló Imrét, hogy ott létesítsen egy leányvállalatot. Somló azonban nem tért vissza az egyre erősebben fasizálódó Magyarországra, hanem kint maradt és megalapította a Syntex laboratóriumot, ahol munkát és menedéket adott a németek elől Európából menekülő magyar vegyészeknek is. Többek között progeszteron hatású hormonok szintetikus előállításával is foglalkoztak.
Somló csábította a Syntexhez a budapesti születésű Rosenkranz Györgyöt, aki Svájcban a Nobel-díjas Leopold Ružičkánál doktorált a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskolán. Azért Svájcban, mert 1933-ban érettségizett a Damjanich utcai Német Birodalmi Iskolában, ahol már érezni lehetett az új idők szelét, és azok semmi jót nem ígértek a zsidó fiatalembernek, szülei ezért inkább külföldre küldték egyetemre, ahonnan már nem tért vissza Magyarországra. Édesanyja nem élte túl a Nagy Diófa utcai gettót, édesapját 1947-ben sikerült kimenekítenie Magyarországról – de nem Svájcba, hanem már Mexikóba, ahová egy kubai kitérő után érkezett.
A Magyar Kémikusok Lapjában Kovács Lajos kitűnően összefoglalta mindazt, amit Rosenkranz György életéről és munkásságáról tudni érdemes. Mexikóban a Syntextől kivált Earl Marker kutatásait kellett folytatnia szintetikus szteroidok előállításában, a megoldást a barbasco-gumók adták, amelyekből nagy mennyiségű dioszgenint sikerült kivonni. Ebből több szteroidot is szintetizáltak, elsőként a kortizolt, majd Rosenkranz irányításával azt a progeszteronhatású szteroidot (noretindron, noretiszteron) ami a későbbi első fogamzásgátló tabletta megjelenését lehetővé tette. A hivatalos szabadalmi bejelentés Carl Djerassi, Luis Miramontes és Jorge Rosenkranz (vagyis Rosenkranz György) nevét rögzíti.
A szabadalmaztatott progeszteron-szerű hatású mesterséges hormonok tették lehetővé, hogy 1959-ben az amerikai gyógyszertárakba kerülhessen az Enovid, az első kombinált fogamzásgátló tabletta. A Syntexet 1956-ban megvette egy amerikai befektető, és a cég áttelepült az Egyesült Államokba. Jorge Rosenkranz lett az ügyvezető igazgató – Jorge, aki Bartók Bélától tanult zongorázni, ismerte Dohnányi Ernőt, Szomori Dezsőt, Karinthy Frigyest, Márai Sándort, de már nem magyarként definiálta magát, és kevés amerikai magyarral beszélt magyarul. Százkét évesen, 2016-ban hunyt el, tizenkét évvel felesége, Edith Stein után, akivel 1945. szeptember végén házasodtak össze még a havannai zsinagógában.
Történelmileg így alakult, hogy nem Budapesten született a hatalmas társadalmi változásokat és üzleti sikert hozó fogamzásgátló tabletta, bár magyar tudósok így is komoly részt vállaltak benne. Ha Ludwig Haberlandt nem lett volna öngyilkos 1932-ben, és a Richter tovább viszi az Infecundin kutatásait, ha a Chinoin tovább finanszírozta volna Thanhoffer Lajos kutatását, és nem távozott volna Belgiumba 1936-ban, ha Rosenkranz György tanulhatott volna valamely pesti egyetemen vegyészetet, és 1933-ban nem kellett volna Svájcba mennie, a közös érdeklődés alapján akár találkozhattak és konzultálhattak volna. A többit megbeszélték volna – németül.
