Megtalálták az első, akár lakhatásra is alkalmas, Föld-méretű bolygót

  • narancs.hu
  • 2020. január 7.

Tudomány

Gyarmatosításra fel?

A NASA bolygófigyelő űrtávcsöve, a TESS 2018 nyarán kezdte meg a munkát - eddig is figyeltek már meg vele csillagokat vagy üstökösöket, most azonban egy ezektől is szenzációsabb hír érkezett: 100 fényévnyire tőlünk megtalálták vele az első, Föld-méretű, akár lakhatásra is alkalmas exobolygót. A bolygó a Dorado-konstellációban található, TOI 700 nevű több bolygóból álló rendszer része. Ez a mi Napunk tömegének és méretének mindössze 40%-a, és a felszíni hőmérséklet is csak fele a miénkének.

A TOI 700 d néven ismert bolygó egy, a három csillag körül keringő planétából. A számítások szerint épp a megfelelő távolságban helyezkedik el a csillagtól ahhoz, hogy a felszínén akár folyékony víz is fellelhető legyen. A bolygó saját csillagjától annyi energiát kap, ami a Napból a Földre érkező energia 86%-nak felel meg. Elhelyezkedése miatt egyik fele mindig napfényben sütkérezik. Saját csillagát 37 nap alatt kerüli meg.

A másik két keringő bolygó némiképp különbözik tőle: a TOI b Föld méretű, és sziklás felszínű, saját csillagát 10 nap alatt kerüli meg; a TOI c ugyanerre 16 földi nap alatt képes, ám gáznemű bolygó, mérete pedig valahol a Földé és a Neptunuszé között van.

Korábban azt gondolták, hogy a csillag túl forró, így a körötte keringő bolygókon sem lehetséges élet - a számításokat korrigálva jöttek rá, hogy nem így van. A tervek szerint jövőre kezdik részletesebben vizsgálni a TOI d és annak atmoszféráját.

A TESS másik találmánya egy olyan bolygó volt (TOI 1338 b), amely két nap körül kering - akárcsak a Star Wars franchise-ban szereplő Tatooine bolygó.

(Via CNN)

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”