Meleg Büszkeség Napja - Dobótávolságon kívül

  • B. Simon Krisztián
  • 2009. szeptember 3.

Tudomány

Idén tizenharmadszor tartanak melegfelvonulást Budapest utcáin. A rendezvény, amelyet tavaly szélsőjobboldali tüntetők zavartak meg tojás-, majd kődobálással, mára már sokkal több, mint egy szexuális kisebbség bemutatkozása a többségi társadalom előtt.
Idén tizenharmadszor tartanak melegfelvonulást Budapest utcáin. A rendezvény, amelyet tavaly szélsőjobboldali tüntetők zavartak meg tojás-, majd kődobálással, mára már sokkal több, mint egy szexuális kisebbség bemutatkozása a többségi társadalom előtt.

Negyven évvel ezelőtt, 1969. június 28-án kezdődött el a melegméltóság modern kori története. Ekkor még mindennaposak voltak a razziák a melegek által sűrűn látogatott szórakozóhelyeken, és a rendőrök könnyen találhattak indokokat, hogy valamelyik lokálból bilincsbe verve vezessék el a nekik nem tetsző vendégeket vagy a személyzetet. Ezt elégelte meg a vendégsereg, amikor a New York-i Stonewall Inn bár személyzetét engedély nélküli alkoholárusításra hivatkozva őrizetbe vették, a szórakozni vágyó melegeket pedig az utcára zavarták. A melegek már sokadszorra voltak kénytelenek elviselni, hogy a rendfenntartók el akarják lehetetleníteni a szórakozásukat, ekkor viszont - talán a 68-as diákmozgalom hatására - ahelyett, hogy szokásuk szerint hazaindultak volna, a bejárat előtt álltak készenlétben, és várták, hogyan alakul a helyzet odabent. Az utcán egészen nagy tömeg verődött össze, amikor megérkezett a személyzetnek szánt rabszállító kocsi: a bámészkodók erre dühükben sörösüvegekkel kezdték dobálni a rendőröket, majd megpróbálták megrohamozni a helyet. Utóbbi ugyan nem sikerült nekik, de miután a rendőrök elhagyták a helyszínt, visszatértek a feldúlt szórakozóhelyre, és még aznap este újra megnyitották.

Így vált a Stonewall Inn a melegek szimbolikus helyévé, annak ellenére, hogy egyes meleglapok szerint a rendőröknek még a törvények teljes tiszteletben tartása mellett sem lehetett volna kifejezetten nehéz az említett szórakozóhelyen fogást találniuk. Sőt a melegek többsége nem is szerette ezt a bárt, mivel fertőzésveszélyes, alvilági koszfészeknek tartották, ami ráadásul tele volt kiskorú fiúprostituáltakkal. Az említett éjszaka után viszont egyre több meleg és transzszexuális érkezett az elhíresült szórakozóhelyhez: már nem akartak elbújni a többség szeme elől, sőt nyilvánosan csókolóztak az utcán, kézen fogva jártak a körzetben, amikor pedig a rendőrség megelégelte a jelenlétüket, és elűzte őket, megkerülték a háztömböt, majd visszatértek.

Ez volt az első alkalom, amikor a melegek tettlegesen szembeszegültek a hatalommal, és azt érezhették, hogy ők is igényt tarthatnak azokra a jogokra, amelyekre a heteroszexuálisok. Az esetet követően megalakultak a melegjogi szervezetek, a Gay Liberation Front (Meleg Felszabadítási Front) és a Gay Activists Alliance (Meleg Aktivisták Szövetsége). A következő évben az összecsapás első évfordulóját már több ezer fős tömeg ünnepelte az addigra már bezárt Stonewall bár utcájában, a Christopher Streeten - német nyelvterületen ma is Christopher Street Day-ként jegyzik a demonstráció napját. Tulajdonképpen ekkor indul a mai melegmozgalom története, amelynek később a szivárványszínű zászló, a pillangó, a görög lambda betű, illetve a náci koncentrációs táborokban használt fekete és rózsaszín háromszög vált a legismertebb szimbólumává. És egyben ekkor kezdődtek a felvonulások is, amelyeket mára már évről évre több mint kilencven városban rendeznek meg világszerte.

Nem nézik jó szemmel

A felvonulások célja az volt, hogy a melegek kilépjenek az áldozat szerepköréből, és emellett a társadalom jól látható részeivé váljanak. A melegszervezetek szerint bizonyos helyeken már el is érték ezt a célt. Mint írják, Európában mondhatni privilegizált helyzetben van a melegmozgalom, mivel mára egyetlen európai államban sincs büntetőjogi következménye a homoszexualitásnak. Sok helyütt már antidiszkriminációs rendelkezésekkel próbálják megakadályozni, hogy a melegek, leszbikusok vagy transzneműek hátrányos helyzetbe kerüljenek, és emellett 18 ország ismeri el jogilag az egyneműek bejegyzett élettársi kapcsolatait; Belgiumban, Hollandiában, Norvégiában, Spanyolországban és Svédországban már az egyneműek közti házasságot is engedélyezik.

Ez persze nem feltétlenül jelenti, hogy a társadalom is jó szemmel nézné két férfi szerelmét. "A tolerancia szintjét ezekben az országokban részben a felvonulások fogadtatásával is lehet mérni" - véli Mark Chapman, az európai melegfesztivál-szervezőket tömörítő EPOA (European Pride Organisers Association) elnöke. Szerinte főképp Kelet-Európában érződik, hogy a jogi lépéseket, amelyeket részben az Európai Unió sugallatára kezdtek alkalmazni, nem követte a politika és a közvélemény tolerancia irányába való eltolódása: "Egyes kelet-európai országok konzervatív vallási és szélsőjobboldali politikai csoportjai még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy a felvonuló melegeket zaklassák. Bizonyos rendezvények, mint például a lettországi Baltic Pride, csak fokozott rendőri védelem mellett tarthatók meg, vagy ami még rosszabb, meg sem rendezik őket - mint például Oroszországban -, mert ha demonstrálnak, akkor a rendőrök letartóztatják a melegjogi tüntetőket. A meleg, leszbikus, biszexuális vagy transznemű emberek viszont továbbra is tiltakozni fognak a kényszerek ellen. A láthatóságuk, lobbizásuk és politikai munkájuk révén pedig azt próbálják meg bebizonyítani, hogy ők is ugyanannyira 'normálisak', mint a társadalom bármely más tagja. Egyes európai országokban szerencsére már eléggé elterjedt ez a felfogás."

A mozgalom azóta egyre sokszínűbb programkínálattal büszkélkedhet. Az 1982-ben útjára indított GayGames, majd utóda, az EuroGames révén már hivatalos sportrendezvényük is van, az EPOA pedig 1992 óta évente megrendezi az "Europride" parádét, amelyre a szervezők elmondása szerint hatalmas tömegek érkeznek a kontinens minden sarkából. Idén Zürichben százezren vettek részt rajta, de két éve Madridban a látogatók száma elérte a kétmilliót. Ennek ellenére sokan munkálkodnak azon, hogy ellehetetlenítsék a szervezők tevékenységét, és a melegeket visszaűzzék a kamrába: Svájcban egy család például petíciót indított a zürichi Europride betiltására, máshol pedig nemcsak próbálkoznak, hanem valódi sikereket is elérhetnek a szabotőrök.

"Még mindig van öt problémás város, ahol előfordul, hogy betiltják a rendezvényeket, vagy ellentüntetéseket rendeznek - bár ezek nem mindig torkollnak erőszakba. Ezek a városok Zágráb, Bukarest, Moszkva, Chisüinau és Riga. Lengyelországban az utóbbi években rendeződött a helyzet, olyannyira, hogy jövőre Varsóban tartjuk az összeurópai Europride felvonulásunkat. Problémás helynek nevezhető még Belgrád, de ott a 2001-es első parádét követő erőszakos cselekmények óta nem voltak próbálkozások a rendezvény szabotálására. Ellenben voltak helyette Szófiában és Brnóban. Jelenleg mindössze Moszkvában és Chisüinauban nem engedélyezték a felvonulást, Rigában ugyanis egy bíróság hatályon kívül helyezte a hatóságok korábbi tiltását" - foglalta össze Kurt Krickler, az EPOA emberi jogi koordinátora, de hozzátette, hogy a homofób agresszió nem korlátozódik Kelet-Európára: "Még az ismert melegmetropolisokban - Amszterdamban, Berlinben vagy Londonban - is előfordulnak bárok ellen elkövetett támadások, esetleg rajtaütések az ismert találkozóhelyeken, de említhetném a koppenhágai Outgames rendezvényt is, ahol a felvonulókat bántalmazták. Ám ezek egyedi esetek, nem kell mögöttük rendszert feltételezni, így azt se mondanám, hogy rettegniük kellene ezeken a helyeken a melegeknek. De azért azt tudni kell, hogy a homoszexualitás nyílt vállalása a világ bármely pontján ellenérzéseket kelthet, és agresszív reakciókat is kiválthat az emberekből."

Piknik rózsaszínben

"Bár a parádék elsősorban a láthatóvá válásról szólnak, és azt a célt szolgálják, hogy ne kelljen bujkálnunk, hanem nyíltan élhessünk homoszexuálisként, mára lett egy másik fontos aspektusuk is. Heteroszexuálisok is gyakran vesznek részt a felvonulásokon, hogy ezzel hozzák a társadalom tudomására: nem zavarja őket, hogy családtagjuk, barátjuk vagy munkatársuk meleg" - mondta Krickler. Ezzel lényegében Steigler Sándor, a budapesti Meleg Méltóság Menetének szervezője is egyetért: "A fesztivál célja eredetileg az, hogy minél több meleg embert mozgósítson, de ha vannak heteroszexuális szimpatizánsok is a menetben, az csak jó lehet. Tavaly érdekes volt, hogy több volt a hetero felvonuló, mint a meleg. Idén pedig már úgy hirdettük meg a felvonulást, hogy szexuális orientációtól függetlenül bárkit szívesen látunk. Jelenleg már nem is csak a melegjogokról szól a menet, hanem az utóbbi év magyarországi történéseinek tükrében az emberi jogok fontosságáért szállunk síkra."

A menetnek egyik nélkülözhetetlen eleme a résztvevők hivalkodó színekben pompázó, sokszor meglepően kevés anyagból készült ruházata, amelyet az ellenzők folyton felhoznak mint legfőbb indokot a felvonulás betiltása mellett. Steigler viszont nem gondolja úgy, hogy ezen változtatni kellene: "Ha mindenki öltönyben mászkálna, az nagyon unalmas felvonulás lenne. Mint ahogy a közösségünk is kevésbé lenne színes a travik nélkül. Ha pedig mégis rászánnánk magunkat arra, hogy frakkban és kiskosztümben vonulunk, akik nem kedvelnek minket, továbbra is találnának valamilyen indokot arra, hogy belénk kössenek."

Magyarországon a rendszerváltást követően indult el a nyilvános melegélet. Az első nagyobb esemény a Pink Piknik nevű kirándulás volt a budai hegyekbe. A melegfilmfesztivál 1993 decemberében, az AIDS világnapján debütált, míg a Meleg Büszkeség Napja felvonulást 1997. szeptember 6-án szerveztek meg először. Ekkor közel félezer meleg és leszbikus rázta magát Budapest utcáin, a felvonulás azóta a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű film- és kulturális fesztivál része, amely ebben az évben augusztus 30-án vette kezdetét. Persze a rendezvények megtartása nálunk sem ment mindig könnyen, tavaly például a rendőrség azzal próbálta megakadályozni a felvonulást, hogy kijelentette: a közlekedés aránytalan akadályoztatása miatt nem hagyja jóvá a szervezők kérését. De egyes politikusok és civilszervezetek nyomására a tiltást visszavonták. Steigler szerint azóta nagyon jó az együttműködés a rendőrséggel: "Idén tizenharmadszor rendezzük meg a felvonulást, de csak az utóbbi két év tapasztalatai vezettek oda, hogy elgondolkodjunk: a résztvevők testi épségének garantálásáért többet kell tennünk, mint az elmúlt években. Ebben a rendőrség nagyon segítőkésznek mutatkozott." A közös munkát az alapozta meg, hogy tavaly a rendőrök sem gondolták volna, hogy ilyen indulattal csapnak le az ellentüntetők, ezért idén a korábbiakkal ellentétben nem közvetlenül a felvonulók mellett áll a kordon, hanem az Andrássy úttal párhuzamos utcáknál lesz lezárva a keresztutca, hogy dobótávolságon kívülre kerüljenek azok, akik szabotálni szeretnék a rendezvényt.

A problémák ellenére meg se fordul Steigler fejében, hogy ne tartsák meg a rendezvényt, amelynek véleménye szerint rengeteget köszönhet a magyar melegközösség: "Nagyon fontosak a felvonulások, még ha nem is olyan jókedvűek mostanában, mint amilyenek lenni szoktak. A létük biztosan szerepet játszott abban, hogy a parlament idén elfogadta a bejegyzett élettársi kapcsolatot, és életbe is tudott lépni; vagy abban, hogy a polgári törvénykönyvben terveznek egy olyan változtatást, amely lehetővé tenné melegeknek, hogy örökbe fogadják azonos nemű élettársuk vér szerinti gyermekét."

Veszélyes hajlamok

A homoszexualitás első törvényi tiltása, amely a fajtalankodó férfiak számára halálbüntetést írt elő, az időszámításunk előtti hatodik századból, a zsidók babiloni fogsága idejéből származik, és a Leviták könyve tartalmazza. A pogány népek körében akkoriban elterjedt volt a férfiszerelem, és a monoteista vallások térhódítása után az egyre szigorúbb büntetések ellenére - a Római Birodalomban például a bűnösöket élve máglyára vetették - is tovább élt. A középkorban a "szodómia" bűnnek számított, de csak a 13. században nyilvánították bűncselekménnyé: halálbüntetés járt érte. A felvilágosodás hatására egyre több ország enyhítette a büntetéseket, mások viszont azon munkálkodtak, hogy immár a tudomány nevében nyilvánítsák betegséggé és/vagy büntethető nemi aberrációvá a homoszexualitást.

Ezt a felfogást vették át később a kommunista államok, de az 1960-as évekig számos nyugati országban is "hajlamuk" miatt büntették a homoszexuálisokat. Kanadában például "veszélyes szexuális bűnözőkként" tartották őket számon. Az Egyesült Államokban 1962-ig mindenhol bűncselekménynek számított, s akit "tetten értek", azt hosszabb - Idahóban akár életfogytig tartó - börtönre is ítélhették.

A New York-i események után egyre több országban törölték el a még meglévő diszkriminatív törvényeket, sőt Svédország 1972-től már nemcsak engedélyezi a transzszexuálisok nemváltoztató műtéteit, de államilag finanszírozza az ehhez szükséges hormonterápiát. Az Amerikai Pszichiátriai Szövetség 1973-tól, az Egészségügyi Világszervezet 1990-től törölte a betegségek listájáról a homoszexualitást.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.