A hadikellékek gyűjtője sokkal nehezebb helyzetben van, mint egy telefonkártya-fanatikus, hiszen nem lenne igazán szerencsés megoldás, ha például a Nyugati téri aluljáróban járókelőket szólítgatna le azzal, hogy "elnézést, de nincs önnél véletlenül eladó szurony, esetleg parabellum... tudja, amivel a Stirlitz"; így aztán a gyűjtemény továbbfejlesztését másféleképpen kell megoldania. A leleményesek hirdetéseket adnak fel, de a régiségboltok, katonai üzletek is biztató kilátásokkal kecsegtetnek, nem beszélve a hagyatékokról, ám ezen források elapadása után valóban csak egy-egy közös összejövetel lehet a reménykeltő fórum újabb "kincsek" beszerzésére.
Február elsején már a harmincnegyedik
Gyűjtőtalálkozót
rendezték meg a Havanna-lakótelepen, ahol a Kondor Béla Közösségi Ház rendszeresen biztosít lehetőséget az efféle összejöveteleknek. A helypénz leszurkolása után a közepes méretű "nagyteremben" és a folyosón állíthatták fel a gyűjtők/árusok asztalaikat, rajta sok-sok "színes holmival".
A gyűjtők természetesen nem gerjednek be minden háborúval kapcsolatos tárgyra, inkább specializálódnak: vannak, akiket a fegyverek, vannak, akiket a jelvények tudnak lázba hozni, vagy éppen bármi más kapcsolódó témakör, okiratoktól a tábori felszerelésekig. A Militaria-találkozókon aztán egyesítik erejüket, aminek következtében tényleg minden megvásárolható, amire hadiállapotban szüksége lehet a rászorulónak, legyen az rohamsisak, csajka, birgeri csizma, boxer vagy éppen ágyú. A rangkórságban szenvedők tábornoki holmikkal és érdemrendekkel, a mazochisták bakaruhával szerelkezhetnek fel és ugrálhatnak az időben, kedvenc kalandfilmjük kedvenc szerepében, mindegy, melyik hadsereg hőséről vagy rosszfiújáról van szó.
A kínálatra
a szélsőségek voltak jellemzők, és nemcsak abban az értelemben, hogy a választék az ókorinak tűnő dárdaélektől kezdve a hatástalanított Kalasnyikovig igencsak széles volt.
Persze elég abszurdnak tűnt, hogy éppen a Havanna-lakótelepen, egy jegeces szombat délelőttön
hevert az asztalokon
a hadtörténet,
a portékát vizsgálva mégsem ez a szürreális helyzet volt meglepő. Sokkal nagyobbat ütött, hogy magyar állampolgárok egységnyi idő alatt mennyi náci (vagy ahogyan ott hallottuk, második világháborús német, illetve birodalmi) holmit tudnak elővarázsolni árusítás, illetve cserebere céljából. Igaz, a Völkischer Beobachter bekötött példányait nem fedeztük fel, de SS-jelvények, -sapkák, vaskeresztek és különféle horogkeresztes igazolványok hihetetlen mennyiségben fordultak elő. A domborművek iránt rajongók potom 15 000 forintért márványlapra helyezett, bronzból készült Hitler-profilt vásárolhattak, de akinek eredeti gót betűs Mein Kampfra fájt a foga, az sem maradt hoppon. Ráadásul egy szemüveges ifjú nyugodt lelkiismerettel árulhatott olyan dolgokat, amelyeket már nehezen lehetne a hadtörténet iránti lelkesedéssel, illetve gyűjtőszenvedéllyel magyarázni. Néhány, pszichedelikus színekben pompázó "Nem, nem, soha!" képeslap és kártyanaptár (!!!), valamint a Demokrata legfrissebb száma társaságában ott virított
a Mein Kampf vadiúj magyar kiadása,
a Magyar Tudat című Szálasi-revival nyomdaipari termék és egy műsoros videókazetta, amely dokumentumokkal támasztja alá, hogy Auschwitzban nem voltak gázkamrák.
"Már többször megmondtam ennek a srácnak, hogy ne jöjjön ide - mondta Józsa Béla, a délelőtt "házigazdája" az egyetértés jegyében, igaz, határozott fellépés nélkül. Józsa Béla 1992 óta szervezi az összejöveteleket, ő a Történelmi Hagyományőrző és Hadisírgondozó Alapítvány elnöke. Az alapítvány, ha éppen nem őriz hagyományt és nem gondoz hadisírt, kiadja a Militaria című lapot, és a "havannai" börzék mellett vidéken is szervez hasonló jellegű találkozókat.
Magyar Narancs: Csak ez a srác okoz problémát?
Józsa Béla: Nem csak ő. Itt vannak például az Egerből érkezett gyűjtők, akik bort is árulnak. Mondtam nekik, hogy ne csinálják. Nem akarom, hogy olyan legyen ez a hely, mint a bolhapiac, hogy mindenki mindent árul.
MN: És ezek a náci dolgok? A Btk.-ban az áll, hogy aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet terjeszt, nagy nyilvánosság előtt használ, vagy közszemlére tesz, az vétséget követ el.
JB: Én annak idején bementem a rendőrségre, és ott azt mondta egy tiszt, hogy ha ilyen címszó alatt van, hogy történelmi ismeretterjesztés, akkor megy a dolog.
MN: Ki mondta ezt?
JB: Hadd ne nevezzem meg az urat. De most már áthelyezték, éppen tegnap láttam a tévében, hogy egy másik osztályon dolgozik. Tehát nekünk papírunk van arról, hogy a Militaria-találkozókat történelmi ismeretterjesztés céljából csináljuk. Ez nem ütközik törvénybe. Különben pedig hivatalos szerződésünk van a kultúrházzal.
MN: A történelmi ismeretterjesztésbe az árusítás is beletartozik?
JB: Nem akarok belebonyolódni a dolgokba, de ugyanezeket meg lehet venni az Ecserin meg a Petőfi Csarnokban vagy bármelyik piacon, ahol mindenki mindent árulhat.
MN: Most nem ezekről a piacokról van szó.
JB: Mondom, nekünk van egy szerződésünk a kultúrházzal. Történelmi ismeretterjesztés céljából szervezzük a börzét kiállításokkal, előadásokkal egybekötve.
MN: Ezek most elmaradtak.
JB: Most speciel nem volt előadás, de máskor egy-egy gyűjtő bemutatja a gyűjteményét, az anyagokból pedig kis kiállítást is szoktunk rendezni. Ezt most nem tudtuk megcsinálni, mert egy mozitörténeti kiállítás van a házban.
MN: Világos.
JB: Az a helyzet, hogy ide különben is csak azok jönnek, akiket érdekel a téma, többnyire idős emberek.
Ami az életkort illeti, valóban inkább a senior korosztály képviseltette magát, noha elég szép számmal akadtak olyanok is, akik az alkalomhoz illően terepszínű ruhában feszítettek. Az ilyen jellegű öltözékről pedig közismert, hogy fiatalos kinézetet kölcsönöz viselőjének, elég csak Fidel Castróra gondolni. Persze az összejövetel résztvevői inkább Usztics Mátyásra vagy Mladic tábornokra vették a figurát, bár elképzelhető, hogy otthon, a tükörből még Charles Bronson nézett vissza rájuk A halál ötven órájából. Más kérdés, mennyire tudták volna álcázni magukat ezekben a szerelésekben a panelházak között, azt viszont bármelyik Magyarországon élő orvvadász megmondhatja, hogy nincs az a dzsogging, ami praktikusabb lenne, mint egy tökös gyakorlóruha.
- legát -
