Militaria (Történelmi ismeretterjesztés)

  • - legát -
  • 1997. február 6.

Tudomány

A gyűjtögető életmód elterjedése óta az ember szeret spejzolni, és tulajdonképpen ebből a tevékenységből eredeztethető a hobbi is. Ha az egyik véglet a szalvétagyűjtés, akkor a másik minden bizonnyal a militaria, azaz a különféle háborús cuccok (sapkarózsától a golyószóróig) szenvedé-lyes felhalmozása. Azoknak, akiknek ez a fajta foglalatosság jelent örömet és kikapcsolódást, minden hónap első szombatján, a Havanna-lakótelepen, a Kondor Béla Közösségi Házban gyűlnek össze egy kis csereberére és adok-kapokra.
A gyűjtögető életmód elterjedése óta az ember szeret spejzolni, és tulajdonképpen ebből a tevékenységből eredeztethető a hobbi is. Ha az egyik véglet a szalvétagyűjtés, akkor a másik minden bizonnyal a militaria, azaz a különféle háborús cuccok (sapkarózsától a golyószóróig) szenvedé-lyes felhalmozása. Azoknak, akiknek ez a fajta foglalatosság jelent örömet és kikapcsolódást, minden hónap első szombatján, a Havanna-lakótelepen, a Kondor Béla Közösségi Házban gyűlnek össze egy kis csereberére és adok-kapokra.

A hadikellékek gyűjtője sokkal nehezebb helyzetben van, mint egy telefonkártya-fanatikus, hiszen nem lenne igazán szerencsés megoldás, ha például a Nyugati téri aluljáróban járókelőket szólítgatna le azzal, hogy "elnézést, de nincs önnél véletlenül eladó szurony, esetleg parabellum... tudja, amivel a Stirlitz"; így aztán a gyűjtemény továbbfejlesztését másféleképpen kell megoldania. A leleményesek hirdetéseket adnak fel, de a régiségboltok, katonai üzletek is biztató kilátásokkal kecsegtetnek, nem beszélve a hagyatékokról, ám ezen források elapadása után valóban csak egy-egy közös összejövetel lehet a reménykeltő fórum újabb "kincsek" beszerzésére.

Február elsején már a harmincnegyedik

Gyűjtőtalálkozót

rendezték meg a Havanna-lakótelepen, ahol a Kondor Béla Közösségi Ház rendszeresen biztosít lehetőséget az efféle összejöveteleknek. A helypénz leszurkolása után a közepes méretű "nagyteremben" és a folyosón állíthatták fel a gyűjtők/árusok asztalaikat, rajta sok-sok "színes holmival".

A gyűjtők természetesen nem gerjednek be minden háborúval kapcsolatos tárgyra, inkább specializálódnak: vannak, akiket a fegyverek, vannak, akiket a jelvények tudnak lázba hozni, vagy éppen bármi más kapcsolódó témakör, okiratoktól a tábori felszerelésekig. A Militaria-találkozókon aztán egyesítik erejüket, aminek következtében tényleg minden megvásárolható, amire hadiállapotban szüksége lehet a rászorulónak, legyen az rohamsisak, csajka, birgeri csizma, boxer vagy éppen ágyú. A rangkórságban szenvedők tábornoki holmikkal és érdemrendekkel, a mazochisták bakaruhával szerelkezhetnek fel és ugrálhatnak az időben, kedvenc kalandfilmjük kedvenc szerepében, mindegy, melyik hadsereg hőséről vagy rosszfiújáról van szó.

A kínálatra

a szélsőségek voltak jellemzők, és nemcsak abban az értelemben, hogy a választék az ókorinak tűnő dárdaélektől kezdve a hatástalanított Kalasnyikovig igencsak széles volt.

Persze elég abszurdnak tűnt, hogy éppen a Havanna-lakótelepen, egy jegeces szombat délelőttön

hevert az asztalokon

a hadtörténet,

a portékát vizsgálva mégsem ez a szürreális helyzet volt meglepő. Sokkal nagyobbat ütött, hogy magyar állampolgárok egységnyi idő alatt mennyi náci (vagy ahogyan ott hallottuk, második világháborús német, illetve birodalmi) holmit tudnak elővarázsolni árusítás, illetve cserebere céljából. Igaz, a Völkischer Beobachter bekötött példányait nem fedeztük fel, de SS-jelvények, -sapkák, vaskeresztek és különféle horogkeresztes igazolványok hihetetlen mennyiségben fordultak elő. A domborművek iránt rajongók potom 15 000 forintért márványlapra helyezett, bronzból készült Hitler-profilt vásárolhattak, de akinek eredeti gót betűs Mein Kampfra fájt a foga, az sem maradt hoppon. Ráadásul egy szemüveges ifjú nyugodt lelkiismerettel árulhatott olyan dolgokat, amelyeket már nehezen lehetne a hadtörténet iránti lelkesedéssel, illetve gyűjtőszenvedéllyel magyarázni. Néhány, pszichedelikus színekben pompázó "Nem, nem, soha!" képeslap és kártyanaptár (!!!), valamint a Demokrata legfrissebb száma társaságában ott virított

a Mein Kampf vadiúj magyar kiadása,

a Magyar Tudat című Szálasi-revival nyomdaipari termék és egy műsoros videókazetta, amely dokumentumokkal támasztja alá, hogy Auschwitzban nem voltak gázkamrák.

"Már többször megmondtam ennek a srácnak, hogy ne jöjjön ide - mondta Józsa Béla, a délelőtt "házigazdája" az egyetértés jegyében, igaz, határozott fellépés nélkül. Józsa Béla 1992 óta szervezi az összejöveteleket, ő a Történelmi Hagyományőrző és Hadisírgondozó Alapítvány elnöke. Az alapítvány, ha éppen nem őriz hagyományt és nem gondoz hadisírt, kiadja a Militaria című lapot, és a "havannai" börzék mellett vidéken is szervez hasonló jellegű találkozókat.

xxx

Magyar Narancs: Csak ez a srác okoz problémát?

Józsa Béla: Nem csak ő. Itt vannak például az Egerből érkezett gyűjtők, akik bort is árulnak. Mondtam nekik, hogy ne csinálják. Nem akarom, hogy olyan legyen ez a hely, mint a bolhapiac, hogy mindenki mindent árul.

MN: És ezek a náci dolgok? A Btk.-ban az áll, hogy aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet terjeszt, nagy nyilvánosság előtt használ, vagy közszemlére tesz, az vétséget követ el.

JB: Én annak idején bementem a rendőrségre, és ott azt mondta egy tiszt, hogy ha ilyen címszó alatt van, hogy történelmi ismeretterjesztés, akkor megy a dolog.

MN: Ki mondta ezt?

JB: Hadd ne nevezzem meg az urat. De most már áthelyezték, éppen tegnap láttam a tévében, hogy egy másik osztályon dolgozik. Tehát nekünk papírunk van arról, hogy a Militaria-találkozókat történelmi ismeretterjesztés céljából csináljuk. Ez nem ütközik törvénybe. Különben pedig hivatalos szerződésünk van a kultúrházzal.

MN: A történelmi ismeretterjesztésbe az árusítás is beletartozik?

JB: Nem akarok belebonyolódni a dolgokba, de ugyanezeket meg lehet venni az Ecserin meg a Petőfi Csarnokban vagy bármelyik piacon, ahol mindenki mindent árulhat.

MN: Most nem ezekről a piacokról van szó.

JB: Mondom, nekünk van egy szerződésünk a kultúrházzal. Történelmi ismeretterjesztés céljából szervezzük a börzét kiállításokkal, előadásokkal egybekötve.

MN: Ezek most elmaradtak.

JB: Most speciel nem volt előadás, de máskor egy-egy gyűjtő bemutatja a gyűjteményét, az anyagokból pedig kis kiállítást is szoktunk rendezni. Ezt most nem tudtuk megcsinálni, mert egy mozitörténeti kiállítás van a házban.

MN: Világos.

JB: Az a helyzet, hogy ide különben is csak azok jönnek, akiket érdekel a téma, többnyire idős emberek.

xxx

Ami az életkort illeti, valóban inkább a senior korosztály képviseltette magát, noha elég szép számmal akadtak olyanok is, akik az alkalomhoz illően terepszínű ruhában feszítettek. Az ilyen jellegű öltözékről pedig közismert, hogy fiatalos kinézetet kölcsönöz viselőjének, elég csak Fidel Castróra gondolni. Persze az összejövetel résztvevői inkább Usztics Mátyásra vagy Mladic tábornokra vették a figurát, bár elképzelhető, hogy otthon, a tükörből még Charles Bronson nézett vissza rájuk A halál ötven órájából. Más kérdés, mennyire tudták volna álcázni magukat ezekben a szerelésekben a panelházak között, azt viszont bármelyik Magyarországon élő orvvadász megmondhatja, hogy nincs az a dzsogging, ami praktikusabb lenne, mint egy tökös gyakorlóruha.

- legát -

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.