„A vírus nem mindenkiben alakít ki komplett védelmet”

Kovács L. Gábor kutatóorvos, akadémikus

Tudomány

Nehéz türelemmel kivárni az új, vagy inkább új funkcióra alkalmazott régi gyógyszereket és a koronavírus-vakcinákat, de nincs más lehetőségünk. A tudománynak sincs könnyű dolga a rejtélyes természetű vírus leküzdésében.

Magyar Narancs: A fertőzés kezelésére szolgáló gyógyszerek utáni kutatás során, már csak az idő rövidsége miatt, más célokra már engedélyezett gyógyszereket próbálnak ki.

Kovács L. Gábor: Ennek a módszernek óriási divatját hozta el a mostani járvány. Egyszerűen azért, mert a gyógyszerfejlesztés lépései erősen szabályozottak, biztonságra törekvők, ezért lassúak. A fejlesztők mindenáron szeretnék elkerülni a hibázást. Joggal, tenném hozzá, nehogy hatástalan vagy esetleg hatásos, de veszélyes gyógyszer kerüljön forgalomba. Alig három hónap alatt az alapjait sem lehet kidolgozni egy új gyógyszernek.

Évekig tartó laboratóriumi és állatkísérletes elővizsgálatok szükségesek, ezeket preklinikai vizsgálatoknak hívjuk. Ha a kutatók lezárták a preklinikai dossziét, vagyis az állatkísérletek nyomán úgy tűnik, hogy hatékony szert találtak, akkor kezdeményezhetik a klinikai vizsgálatokat. Ezeket előzetesen, orvosetikai szempontból is engedélyezik, közben és utólag pedig ellenőrzik. Először nem is betegeken próbáljuk ki az új gyógyszereket, hanem többnyire pénzért verbuvált egészséges önkénteseken. Ezt követően kiválasztunk néhány beteget a megcélzott betegségcsoportból, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi a megfelelő, hatékony dózis?

Kovács L. Gábor kutatóorvos

Kovács L. Gábor kutatóorvos

 

 


A harmadik fázisban már nagyobb számú betegen vizsgáljuk a készítményt, összehasonlítva más gyógyszerekkel. A negyedik fázisban olyan gyógyszereket vizsgálunk, amelyek már forgalomban vannak, de az adagolást pontosítani kell, fel kell deríteni, hogy nincs-e ritka mellékhatása. Ha ezt a szót kimondom, hogy mellékhatás, sokan megborzonganak, pedig jól ismert a mondás: amelyik gyógyszernek nincs mellékhatása, annak semmilyen hatása sincs. Ez az ár, amit mindig meg kell fizetnünk. Viszont a mellékhatások közül nem kizárólag csak az azonnal jelentkezőket kell kizárni, hanem a hosszú távú genetikai vagy daganatképző következményeket is.

Éppen ezért ezek a vizsgálatok hónapokig, évekig tartanak. Erre most biztosan nincs ideje a világnak! Így tehát annak esélyét sem látom, hogy néhány hónap alatt bármelyik gyógyszergyár előálljon egy vadonatúj szerrel. Azt vizsgáljuk inkább, hogy a nagy vírusjárványokban – ebola, influenza, HIV, MERS/SARS – korábban sikerrel használt gyógyszerek, vagy azok rokonai nem válnak-e be a SARS-CoV-2 ellen is. Ezekről a szerekről rendelkezésünkre állnak a lezárt preklinikai, állatkísérleti vizsgálatok, sőt rendelkezésre állnak a korai fázisú emberi vizsgálatok eredményei is – ezeket már akkor elvégezték, amikor eredeti céljára alkalmazták a szert.

MN: Igaz, hogy már félezer Covid-gyógyszerteszt folyik a világban?

KLG: Óriási az aktivitás, ha szabad kritikával élnem, ezek egy része kapkodásra emlékeztet. Több mint 500 klinikai vizsgálatot engedélyeztek, ezek 25–30 egyedi hatóanyagnak a különböző klinikai fázisokban történő vizsgálatára, illetve a kombinációikra vonatkoznak.

MN: Már az sem olyan egyszerű kérdés, hogy mit is akarunk gyógyítani.

KLG: Számos kérdést kell feltenni. Meg akarom előzni a fertőzést? Akkor olyannak kell adnom, aki még nem fertőződött meg a koronavírussal. Ha a már megfertőződött embert akarom az új gyógyszerrel meggyógyítani, akkor elképzelhető, hogy magát a vírust akarom kipusztítani a beteg szervezetéből – vagy eltűröm, hogy a vírus ott van, de a kóros hatásait akarom leállítani. Ezek az eltérő célok rendre más és más gyógyszert igényelnek.

Ha a vírus hatásait akarom leállítani, akkor nem mindegy, hogy egy korai stádiumú tüdőgyulladást szeretnék meggátolni vagy az életre veszélyes, keringési, légzési, véralvadási összeomlást okozó, úgynevezett citokinvihart akarom lecsendesíteni, hiszen az áldozatok zöme ennek során veszíti az életét.

MN: Mennyire nemzetköziek vagy nemzetközpontúak a kutatások?

KLG: Minden ország, amelyik megteheti, maga is folytat vizsgálatokat. Egyrészt óvatosságból, másrészt azért, mert az is előfordulhat, hogy nem pontosan ugyanaz a vírus terjed két távoli országban. Egy kicsit mutálódik a kórokozó, mondjuk a Kína belső tartományai­ban megbetegedést okozó változathoz képest kissé más az olaszországi. Ilyenkor egy máshol kipróbált gyógyszer nem feltétlenül ugyanúgy hat nálunk. Akad humanitárius megfontolás is abban, hogy ilyen sok klinikai vizsgálat zajlik. Ugyanis a még nem ismert, forgalomba be nem vezetett gyógyszereket nem lehetne beadni betegeknek, de ha ez klinikai vizsgálat keretében, kontrolláltan történik, akkor lehetséges.

Oltás

Oltás

 

 

MN: Gondolom, a mostani járvány okozta kihívás fokozhatta a kutatók öntevékenységét is.

KLG: Jellemző, hogy a most zajló mintegy félezer klinikai vizsgálat többsége ilyen kutatói kezdeményezés. A kutatói kezdeményezésű vizsgálatok körülbelül másfél évtizede egész Nyugat-Európában elkezdtek felfutni. A német, az ír, a spanyol, a francia gyógyszervizsgálati palettán 30–35 százalék az ilyen kutatói kezdeményezésű vizsgálatok aránya.

MN: Mennyire integrálódott a kutatói kezdeményezésű klinikai vizsgálatok támogatására létrejött európai infrastruktúrába a magyar kutatói világ?

KLG: Vannak olyan szervezetek Európában, amelyek ezt a kutatói kezdeményezésű hálózatot próbálják szakmai tanácsokkal ellátni, illetve olyan minőség-ellenőrzésen átsegíteni az elképzeléseiket, hogy nagyobb eséllyel tudjanak nemzetközi forrásokra pályázni. Az ilyen kutatói kezdeményezések támogatására jött létre az European Clinical Research Infrastructure Network (ECRIN) elnevezésű nemzetközi szervezet. Magyarországon is felépítettük ennek a tagszervezetét: 2014-ben az Emmi Egészségügyi Államtitkársága segítségével létrehoztuk a HECRIN Konzorciumot (Hungarian Clinical Research Infrastructure Network).

Ennek az a feladata, hogy a kutatói kezdeményezésű vizsgálatokat megpróbálja egységes rendszerbe foglalni. Beléptek az egyetemek, a nagy országos gyógyintézetek, illetve az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezéstudományi Intézet. A Covid-19-járvány kapcsán is vannak olyan pályázatok, amelyeket mi fogunk össze és próbálunk az egyes klinikák között menedzselni.

MN: Magyarországon is kezdeményeztek olyan kutatásokat, amelyek a Covid-járvány terjedésében mutatkozó kockázati csoport szerinti, generációs vagy regionális különbségeket vizsgálják?

KLG: Annak ellenére, hogy a virológusok konzervatív, viszonylag kevéssé átalakulni képes vírusnak tartják a SARS-CoV-2-t, mégiscsak képes ilyesmire, hiszen egyszer csak kialakult az embert megbetegítő változat. Regionális különbségek, életkori különbségek vannak, konstatálja a világ minden országa, hogy az idősebbek, szív- és érrendszeri betegek, cukorbetegek, asztmások sokkal nagyobb valószínűséggel mutatnak súlyosabb tüneteket, és felülreprezentáltak a halálos áldozatok között is. Ezt pusztán tudomásul vesszük, de nem tudjuk, hogy miért történik így.

Nem tudjuk, hogy miért van az, hogy az egyik 40 éves szervezetében ez a betegség mintha egy nátha lenne vagy szinte észre sem veszi, míg a másik hasonló korú beteg komoly tüneteket mutat és tudjuk, hogy vannak halottak is ebből a generációból. Azt kell feltételeznünk, hogy a betegek közötti génkülönbségek erősen meghatározóak lehetnek. Eltérően reagálunk a fertőzésre abban a tekintetben is, hogyan szabadulnak fel a szervezetünkben a biomolekulák – ezt a mechanizmust próbálja ez a vizsgálat kideríteni.

Az egyik ok genetikai lehet, de legalább ennyire érdekesek lehetnek az epigenetikai tényezők, amelyek ugyan a genetikai örökítő anyaghoz kötődnek, de nem a génsorrend határozza meg azokat, hanem sokszor a napi életviteltől függő, beépülő változásokat hoznak a génállományba. Ezekről jóformán semmit nem tudunk a Covid vonatkozásában. Éppen erre kért együttes engedélyt két egyetemünk: az alapötlet a Szegedi Tudományegyetemé – Széll Márta professzoré –, és kérték a Pécsi Tudományegyetem közreműködését; mindkét egyetem tagja a HECRIN Konzorciumnak. A betegek egy részénél elvégezzük a vizsgálatokat, mások esetében pedig génbankban elhelyezzük a mintákat, hogy kéznél legyenek, ha pár év múlva modernebb, esetleg vadonatúj módszerek jelennek meg.

Kovács L. Gábor kutatóorvos

Kovács L. Gábor kutatóorvos

 

 

 

MN: Az Európa nyugati, déli, illetve középső része között a járvány terjedésében, súlyosságában mutatkozó különbségekre született már néhány merész magyarázat. A BCG-oltás (esetleg más vakcinák) tényleg segíthetnek jobban megbirkózni a fertőzéssel?

KLG: Én magam is a sajtóban találkoztam ezzel a hipotézissel. Annyi biztosan igaz, hogy Magyarországon az ötvenes évek óta oltottak kötelezően, az ez idő előtt születettek nem kaptak ilyen vakcinációt. Regionális különbség származik abból is, hogy Európában szinte általános ez a fajta védelem, míg az Egyesült Államokban a legutóbbi időkig sem oltottak tbc ellen. Tudományos érvekkel alátámasztott tanulmányt még nem olvastam erről, így sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom ezt a hipotézist. Egy elkövetkező vizsgálat tárgya lehet, hogy mely regionális populációkban milyen immunológiai emlékek vannak, és ez esetleg keresztvédelmet nyújthat-e a Covid-vírussal szemben.

MN: Sokan állítják, hogy a járvány végét csak a tömeges vakcináció hozhatja el. Mennyire erős ennek a tudományos alapja?

KLG: A vakcinakérdés a Covid-19 elleni küzdelem legfőbb védekezési iránya, ezen belül persze a legfontosabb egy hatékony védőoltás kidolgozása lenne. A másik irány – és erre Magyarországon is vannak próbálkozások – a betegségen szerencsésen átesettek vérplazmájának a felhasználása: bennük a szervezetük által a Covid-19 vírusa ellen termelt antitestek keringenek, amelynek segítségével passzív védekezést lehet előidézni.

Az aktív védekezés lenne az, amikor maga a beteg szervezet termeli az ellenanyagot. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy a SARS-CoV-2 vírus okozta fertőzés nem biztos, hogy mindenkiben komplett védelmet alakít ki, és ez óvatosságra ad okot. Mindezt persze csak úgy lehet megállapítani, ha lemérjük a hatást. Ezért van az, hogy bár a tudományos világ oldaláról rengeteg kritika éri egyes mai tesztek minőségét, az egyetlen járható útnak mégiscsak a szűrés és a még több szűrés látszik.

MN: Sok milliárd ember beoltásához nagyon biztonságos vakcina kell. Ezzel szemben a súlyos betegek életének megőrzéséért megengedhető az a kockázat, hogy kísérleti gyógyszert adjunk nekik?

KLG: A Covid-fertőzött súlyos, esetleg már gépen lévő, életveszélyes állapotú beteg esetében a világ minden országa megengedőbb új gyógyszerek alkalmazásával kapcsolatban. Ne zárjuk el a minimális esélyt nyújtó gyógyszert attól, akiért az orvostudomány a hagyományos eszközeivel már nem tud mit tenni! Persze, mindent le kell jelenteni, elvégre erről is adatbázisok készülnek. A védőoltás viszont más műfaj: egészséges embereket, nagyon sokszor gyermekeket oltanak, akár milliárdos tömegeket. Ilyenkor a legkisebb mértékben sem lehet figyelmen kívül hagyni a biztonsági kockázatokat – akadtak erre rossz példák is a vakcinák történetében.

Úgy látom, hogy a legnagyobb esélye vakcinafejlesztésben azoknak a nagy kutatóintézeteknek van – Németországban, Angliában, Amerikában –, amelyek évtizedek óta vakcinát gyártanak, és minden tapasztalat a kezükben, fejükben van, csak ezt most a Covidra kell adaptálni. Mindez nem csupán temérdek tapasztalatot, de sok pénzt is kíván: az induló összeg is százmillió euró felett van.

MN: Ha optimális esetben találnak egy működő gyógyszerkoktélt, majd egy vagy több hatékony és biztonságos vakcinát, akkor ezeket le is kell gyártani. Rendelkezésre áll globálisan ekkora gyártókapacitás?

KLG: A jelenleg zajló klinikai kutatások majdnem mindegyike ugyanattól szenved: hogyan tudnak alapanyagot szerezni vagy gyógyszerekhez jutni? Az elmúlt évtizedekben pont ebben a szférában alakult ki kölcsönös függőségre épülő nemzetközi munkamegosztás. Rengeteg gyógyszeralapanyagot szereztünk be korábban Indiából, Kínából – ezek a csatornák mára részben befagytak. Ha mégis működnek, akkor az egyes országok ott állnak az előszobában, és egymás kezéből kapkodják ki a gyógyszereket.

Mi is kerültünk olyan helyzetbe, hogy megterveztünk egy vizsgálatot, de csak kevesebb emberen tesztelhetjük, mert Magyarország nem tud több alapanyaghoz hozzájutni. Ez egy élő probléma. Ugyanaz a helyzet, mint amikor indult a járvány: bement a Tescóba és minden polc üres volt. A gyógyszeralapanyag-gyártás minden polca üres jelenleg.

MN: Mennyiben aknázhat alá egy nemzetközi vakcinációs programot a nemzeti érdek? A vakcinagyártásban élen járó országok először mindenképpen a saját polgáraikat oltatnák be…

KLG: Ez így működik, ezért tartom nagyon lényegesnek, hogy ha a Covid elleni gyógyszer- vagy vakcinagyártás adaptálható a magyar életbe, akkor ezt az adaptációt meg kell tennünk, még akkor is, ha a szokványosnál nagyobb erőforrásokat kell megmozgatnia a kormánynak, mert a magyar emberek gyógyszerbiztonsága, vakcinabiztonsága elsődleges. Jó példa erre az új magyar nemzeti vakcinagyártás bejelentése az elmúlt napokban. Ha ez a járvány el is múlik a fejünk felől – habár a jóisten tudja, mikor jön a második hullám vagy egy újabb járvány –, nekünk nemzeti készletet kell tartanunk, hogy nagyobb biztonságunk legyen.

MN: Van-e járulékos haszna a mostani gyógyszerkutatási boomnak?

KLG: Egyvalami biztosan megváltozott mára: a különböző országok klinikai kutatói immár jobban informálják egymást. A Covid-járvány olyan fórumokat keltett életre – az egyiknek én is tagja vagyok –, ahol hetente tartunk online videokonferenciákat, és minden most is zajló, le nem zárt vizsgálatról informáljuk egymást. Ez százszor gyorsabb, mintha valaki a már lezárt vizsgálatok jegyzőkönyveiből, jelentéseiből tájékozódna. Azt szeretnénk, hogy mindenki megkapjon minden rész­információt. Megpezsdült a gyógyszeripar is: pont azért, hogy ne legyenek az egyes országok kiszolgáltatottak.

Olyan gyógyszereket, amelyeket eddig Kínában vagy Japánban állítottak elő, immár más országok is gyártanak, ez történik most Magyarországon is. Az információk megosztása szolidárisabbá is tette a tudósok nemzetközi közösségét. Nemrégiben részt vettem egy videokonferencián, ahol egy japán professzor számolt be az általa irányított gyógyszervizsgálatokról. Számtalan olyan dolgot elmondott nekünk, amit normál körülmények között eszébe nem jutott volna, elvégre ipari titoknak minősül. A járvány miatt kölcsönös érdek köt össze minket, úgy gondolom, kell lennie egy közös morális és tudományos hozadéknak a jövőt illetően.

Névjegy

Kovács L. Gábor 1948-ban született, a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát, a Pécsi Tudományegyetem professzora. 2010 óta a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fő kutatási területei a neuroendokrinológia, a neuroimmunológia, az endokrin rendszer és az idegrendszer kapcsolatának elemzése, klinikai biomarkerek vizsgálata, új laboratóriumi eljárások bevezetése a klinikai kutatások részére. A 25 egyetemi klinikát és diagnosztikai intézetet, valamint 100 kórházi osztályt képviselő HECRIN vezetője, ez a konzorcium jórészt lefedi az innovatív klinikai kutatásokra képes teljes magyar kutatóhálózatot.

 

(Interjúnk eredetileg a Magyar Narancs hetilap 2020. május 14-i számunkban jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online is.)

Neked ajánljuk