November 9-én, este hatkor legalább száz fiatal vetette le magát a földre a Nyugati téren alvást tettetve, öt perc elteltével pedig vad "bántalmazásba" kezdtek - párnával. Ez a tömeges, mintegy tízperces alkalmi őrület volt Magyarország eddigi legnagyobb, legsikeresebb flash mobja.
A flash mobot (flash: villanás, mob: tömeg) vagy - népszerű magyar fordításában - villámcsődületet sokféleképpen definiálták már. A lényege mindenesetre az, hogy adott időben és helyen virtuálisan és titokban szerveződött, egymás számára ismeretlen emberek nyilvános helyen valami szándékosan értelmetlen, meghökkentő dolgot művelnek a járókelők sokkolására, aztán felszívódnak. A célja tehát, hogy nincsen célja. És pont ez a jó benne.
A nagyvárosi tömeghisztéria New Yorkból indult 2003. június 3-án, amikor százötven, egymást nem ismerő fiatal
ugyanakkor érdeklődött
egy ugyanolyan szőnyeg felől a Macy's áruház bútorosztályán. (Egy hónappal korábban a "mob-project" elnevezésű underground csoport egy kisboltot célzott meg, de valaki köpött, így meghiúsult az akció.) Júliusban Európában is megjelentek a mobberek - Rómában harmincan kérték ugyanazt a nem létező kiadványt egy könyvesboltban.
A spontán baromkodás hamarosan globális méreteket öltött: Indiában egy bevásárlóközpont előtt hetvenen a tőzsdeárfolyamokról beszélgettek, majd táncolásba kezdtek, Sydneyben pedig "elárverezték" a Viktória-szobrot.
A világ eddigi legnagyobb flash mobjai közé tartozik a dortmundi, amikor több százan majszoltak banánt egy mosógép-kiállításon, vagy a moszkvai, ahol körülbelül ugyanennyien fogadták teljesen értelmetlen feliratú táblákkal a beérkező szentpétervári vonat utasait a Leningrádi pályaudvaron, Kanadában pedig bevezették az úgynevezett zombimobokat. A részvevők ilyenkor zombi-"sminkkel" és -járással riogatják a járókelőket. A legelső zombi flash mob Torontóban volt, 2004. október 16-án.
Az unikumok közé tartozik még a 2003-as birminghami, ahol a világ első altruista, vagyis emberbaráti villámgyülekezetét rendezték meg: a mobberek meztelenül énekelték a Red Hot Chili Peppers egyik slágerét, majd levetett ruháikat egy úgynevezett charity shop-nak (feleslegessé vált személyes tárgyakat-ruhákat, dísztárgyakat s a többi árusító bolt, aminek a bevételét jótékonysági szervezetek kapják) adták.
Az első magyar megmozdulásra 2003. augusztus 27-én került sor: a Deák téri templom előtt összegyűlt kétszáz résztvevő, s a hétórai harangszóra kinyitotta esernyőjét. Ezt az akciót leginkább csak false mobként emlegeti a köznyelv, a szervezkedést ugyanis a honi média is kiszagolta, s már másfél héttel előtte tálalta - ezért elmaradt a meglepetés, pedig éppen ez a flash mobok lényege. A média - mint minden kisebbséginek tartott csoportot vagy érthetetlen dolgot - ezt is megpróbálta elbagatellizálni és elhitelteleníteni, s többnyire maró gúnnyal számolt be róla.
Az egyik résztvevő, Kata így emlékszik vissza: "Az tényleg sajnálatos, hogy kitudódott, ahogy az is béna volt, hogy már fél órával előtte ott lézengtek a résztvevők, de az egész egy nagy közösségi élmény volt, és ez feledtetett mindent. Az emberek jól érezték magukat együtt, és ez a lényeg. Nagy kaland volt, ahogy a metróban szemérmesen vigyorogtunk más esernyős emberekre. Ahogy néztem, elég homogén népség voltunk, fele wiw, fele Szóda. Szinte mindenkinek tetszett, a céltalanságot meg a közösségi élményt tartották a legfontosabbnak."
A Deák téri banzáj után gyors egymásutánban következtek a villámcsődületek: október harmadikán a Nyugati pályaudvarról Szegedre induló vonat mellett "kellett" kakaót inni, október 31-én pedig a Blaha Lujza téri metróállomáson indultak lefelé a résztvevők, kezükben fordított újsággal. A kettő között, október 25-én volt egy globális flash mob is, amelybe mi is bekapcsolódtunk - 14.15 perckor a Mammut 2. bevásárlóközpont tetején "kellett" kelet felé integetni, majd eldobni egy papírrepülőt, utána pedig megint integetni, de ezúttal már nyugat felé.
A mostani, párnacsatás akció fő szervezője Bíró Dénes dramaturgia szakos hallgató volt. "Alapvetően a honlapunkat (www.netszinhaz.hu) szerettem volna reklámozni valami meghökkentő kis performansszal, de ezen túlmutatóan mindig is tetszett a flash mobban, hogy összehozza az embereket,
újfajta közösségi élményt ad,
és hogy nincs mögötte ideológia, eszme, cél, jelszó vagy szlogen. Nincs igazi vezetője sem, itt a közösség a fontos, nem az egyén. Azért éppen párnacsata lett, mert valami látványosat akartam, amit a >>nézőkA meglepetés sajnos ezúttal is elmaradt. Dénes szerint azért, mert a meghívó elárulta a helyszínt és az időpontot is. "Az instrukciókat a legtöbb flash mobon röviddel az esemény előtt tudják csak meg a mobberek. Vagyis a verbuváló levél csak azt közli, hogy és hol juthatsz megfelelő instrukciókhoz (helyszín, a szervezők kinézete, jelszó). Így számukra is meglepetés, mit, hol és mikor kell csinálni, amitől egészen a kezdetéig titokban marad az akció, és a rendőrök sem tudják meg." Most viszont megtudták. A BRFK érthetetlen módon - hiszen nem tüntetésről vagy bejelentett gyűlésről volt szó - némileg eltúlzott erőket mozgósított az eseményre, holott a hatodik kerü-leti rendőrfőkapitányt helyettesítő Bartus Zoltán rendőr őrnagy "fel-tételezése szerint" nem adtak erre külön utasítást. Mint mondta, ők is a neten értesültek róla, de ebben ki is merült a "nyomozás". A puszta ügybuzgóságból megjelent rendőrök mindenesetre rendesen végezték a dolgukat. Talán nagyon is, Dénest ugyanis még a flash mob kezdete előtt igazoltatták, s közölték vele, hogy amennyiben a következő alkalommal nem jelenti be előre, mit tervez, előállítják.
A legtöbb rendőrnek egyébként halvány dunsztja sem volt arról, mi készülődik, azon túl, hogy párnacsata. De azért készenlétben álltak erőszakba torkolló párnacsata esetére. Igaz, akkor sem tudtak volna mit tenni, mert nem lett volna rá idejük. A flash mob egyik ereje éppen a gyorsaságában van: mire a hatóság fellépne, már véget is ér.
A megkérdezett hat résztvevő sem tudott sokkal többet. Elmondásuk szerint mindegyikük a wiw-ről értesült, ez volt az első flash mobjuk, s mind ez idáig nem hallottak a jelenségről, így arról sem: nem ez volt az első Magyarországon. Mindegyiküknek tetszett, legfőképp amiatt, hogy összehozza az embereket. A megkérdezett járókelők túlnyomó többsége is pozitívan állt hozzá. Egy kisfiával arra bóklászó családanya azt mondta: ettől jókedvűbben megy haza. Ugyanígy vélekedett két diáklány is. Egy mellettük álló negyvenes férfi viszont lakonikus tömörséggel csak annyit mondott: "Faszság."
De a résztvevők és a járókelők is tudni akarták:
miért?
Jó páran pártpolitikát véltek a háttérben meghúzódni, volt, aki a világbékére tippelt, egy bácsi pedig dohogva csak annyit mondott: "Persze, erre költik az adófizetők pénzét."
Kárpáti András (Andrei), a 2003-as Blaha Lujza téri villámcsődület szervezője többek között pont a kényszeres magyarázat utáni keresés kiküszöbölésére hozta össze a flash mobot. "Világossá vált számomra, hogy az emberek mindent csak valamiért hajlandók csinálni. Kell valami, ami kirángatja őket ebből, akár csak tíz perc erejéig."
A céltalanság szerves része a flash mobnak - nemegyszer hág-ták már át ezt az íratlan szabályt: Detroitban a homofóbia ellen, Bukarestben pedig a román újságírók nagyobb szólásszabadságáért léptek fel. Nálunk pedig október huszadikán a drogtörvény elleni tiltakozásul a Képviselői Irodaház és a Par-lament között szívtak el néhányan egy-egy marihuánás cigarettát.
De vajon lehet-e villámcsődületről beszélni, ha bármilyen céllal szerveződött?
Réz András esztéta szerint nem. "Ha a flash mobnak önmagán túlmutató célja van, többé már nem flash mob. Akkor azt mondhatjuk, hogy a flash mob szerveződési technikáival élő demonstráció vagy reklámesemény jön létre."
A másik sokat vitatott kérdés, hogy tekinthető-e újfajta művészetnek a flash mob.
Réz szerint első ránézésre felfedezhető benne a performanszjelleg. "De ha művészetnek tekintjük, elkezdjük keresni az üzenet feladóját, az alkotót. Csakhogy a flash mob elindítója nem tekinthető alkotónak, mivel "kollektív alkotással" van dolgunk. A művészet esetében egyébként is megpróbálunk rábukkanni valamire, ami az alkotáson túlmutat. A flash mob ezzel szemben olyan történés, amely alapvetően önmagáról szól. Azzal, hogy megvalósul, már be is teljesedett."
A flash mobber Kata szerint azonban mégis egyfajta művészet, mert "a művészeti alkotás is céltalan alapjáraton, s elsősorban hatást vár a befogadóból, felhívja valamire a figyelmét, elgondolkodtat. Márpedig a flash mob is ezt csinálja." Kata a flash mobot a graffitihez és a street arthoz hasonlítja. "Alapvetően a közterek visszaszerzéséről szól, hiszen ilyenkor egy közteret másra használsz, mint amit a városvezetés elképzelt."
De végtére is hülyeség lenne túlmagyarázni a jelenséget, hiszen minél mélyebb értelmet tulajdonítunk neki, annál kevésbé flash mob.
Semmi értelme, és ez néha jó. Mint ahogy néha az is jó, ha közösséget alkotunk vadidegenekkel.