Bezzeg a régi szép időkben! Voltak a nagy mainframe gépek, üvegfalú szobákban, légkondicionálóval és automatikus tűzoltórendszerrel. A mindenható adminisztrátorok fehér köpenyben sétálgattak a szekrényméretű dobozok között, amelyeken lámpák villogtak és mágnesszalagok tekergőztek. A felhasználók pedig az üvegfalon kívül maradtak, szorgalmasan pötyögték programjaikat lyukkártyákra vagy terminálokra. Miután bocsánatot kértek létezésükért, megkérhették a gép mindenható urát, engedje meg, hogy az elektronika csodája megküzdhessen nyomorult problémájukkal. Nem is volt semmi baj.
De beköszöntött
a PC-korszak
és az új jelszó: számítógépet mindenki asztalára. A nagy vasakat kiszórni, légkondit kikapcsolni, és a hatalmas villanyszámla helyett venni még 50 PC-t. A főnökök meg úgy gondolták, hogy ha a guruk eddig megbirkóztak a nagy gépekkel, akkor a PC-kel sem lesz semmi gond. Igen ám, de a felhasználók látták, hogy a gép az övék, és egyszerre úgy gondolták, értenek is hozzá. Naná, hogy a főnök fiacskája a bérszámfejtés gépén próbálgatta a legújabb játékokat és a legújabb vírusokat. Persze hogy mindenkinek szerelhetnékje támadt. Nem megy a Windows? Világos, hogy formázni kell a diszket, átírni a setupot, kihúzni a videókártyát, letörni a memóriamodulokat és kipróbálni, beveszi-e a CD-meghajtó a kisfloppyt.
De ha a user mégsem csinált kárt, akkor is volt elég baja szegény operátornak. Ha megjelent egy új program, lehetett installálni nem egy, de az összes gépre. Ráadásul ezek a gépek a legritkább esetben voltak egyformák, így mindegyiknél egyedileg kellett megkínlódni a beüzemeléssel.
Remény sem volt, hogy a helyzet javulni fog, mert a programok nem igazán akarnak az egyszerűsödés irányába haladni. Gyilkos verseny indult, hogy ki tud nagyobb verziószámú (2.0, 6.0, 95) programokat gyártani, és olyan funkciókkal telerakni, amelyeket évszázadonként egyszer fog valaki használni.
A felhasználó persze örült, mert az élet csupa point & click, drag & drop és plug & play lett. Neki. Nem pedig annak, akinek az a dolga, hogy működjenek a gépek. Ahogy zuhant a hardver ára, úgy lett egyre munkaigényesebb - és drágább-a működtetése. Márpedig az igazi nagyfelhasználóknál, azoknál, akiknél a számítógép munkaeszköz, a legrettegettebb szó a downtime, azaz amikor valamiért nem mennek a dolgok. Nekik ez keményen pénzbe kerül, és nem szeretik azokat a kifogásokat, hogy "felraktuk az új szoftvert, de valami összeakad benne, most rakjuk vissza a régit mind az ötvennyolc gépre".
Rájöttek, hogy nem is volt olyan nagy butaság a régi rendszer. A visszakozást azonban egy nagyon erős tényező akadályozza:
a Microsoft Corporation
A Windows operációs rendszer gyakorlatilag semmit nem valósít meg a fenti igényekből, sőt ez a PC-k drága üzemeltetésének egyik fő oka. A Microsoftot - monopolhelyzete és hatalmas tőkéje miatt-nemhogy lekörözni, de megközelíteni sem nagyon lehet. Sokan próbálkoztak, de mind belebuktak; emlékezzünk csak az IBM OS/2 rendszerére. A kilencvenes évek közepéig úgy tűnt, hogy a Microsoft nem tud hibázni, és a PC-s világ úgy táncol, ahogy Bill Gates fütyül. A stratégia egyszerű volt: kitalálni valamit, pénz nem számít alapon kifejleszteni és szétterjeszteni. Mire a versenytársak lépni tudnának, már mindenki a Microsoft programját használja.
Pontosan ez volt előkészületben, amikor a Windows 95 bejelentésével együtt megindult a Microsoft Network, hogy lesöpörje a Microsoft-mentes Internetet, és felülmúlja a nagy on-line szolgáltatókat, mint például a Compuserve vagy az AOL. Ez hiba volt. Bill Gates és társai alábecsülték az Internet ellenállását; ha egy rendszert úgy terveznek, hogy az atomcsapást kibírja, akkor sok minden mást is elvisel. Ugyanekkor alakult egy kis cég - a Netscape-, ahol rájöttek, hogy az óriást saját taktikájával lehet csak sarokba szorítani. Villámgyorsan kijöttek első termékükkel, a Netscape Navigatorral. Olcsón elterjesztették, és mire Redmondban felébredtek, már készen voltak az újabb verziókkal. Közben az Internet lett az egyik legnépszerűbb téma, a főszereplő pedig egy N betű az eddig megszokott M helyett.
Ezalatt a Sun Microsystemsnél megszületett
a Java
programozási nyelv a Web lehetőségeinek bővítésére. A Java azonban ennél jóval fontosabb dolgot hozott: központi tulajdonsága volt a platformfüggetlenség, azaz a Java nyelven íródott program használhatósága nem függ az operációs rendszertől vagy a számítógéptől. Természetesen bizonyos előírásoknak meg kell felelni, hogy működjön a Java, de ezeket szinte minden rendszer teljesíteni tudja. Kezdett körvonalazódni az elképzelés, hogy sok mindent lehetne máskéntcsinálni - ami elsősorban olcsóbbant jelent-, mint a mostani PC-k.
Ezt az egyébként adatbáziskezelőiről ismert cég, az Oracle annyira reálisnak látta, hogy bejelentette: tudna olyan számítógépet csinálni, amely nem kerül többe, mint 500 dollár, és mégis mindent tud, ami az Interneten vagy akár egy nagyvállalati belső hálózaton, azaz intraneten szükséges lehet. Ezt a gépet elnevezték Network Computernek (NC), azaz hálózati számítógépnek. A költségek lefaragását úgy érik el, hogy az NC-terminálok központi szervereken tárolt, a hálózaton keresztül elérhető Java-alkalmazásokat futtatnak majd, megspórolva a helyi diszkeket, illetve a programok telepítésével járó vesződségeket.
A Netscape és a Sun természetesen azonnal támogatta az Oracle ötletét, és sokan mások is csatlakoztak az NC-táborhoz. A Microsoft rögtön belátta, hogy bajban lesz, ha bejön a NC: első lépésként az ötletet próbálta meg bagatellizálni. Azt állította, hogy az NC-ből lényeges részeket kell kihagyni, hogy olcsó legyen, így viszont teljesítményben nem veheti fel a versenyt a PC-vel. Az NC hívei elég szemtelenül azt válaszolták, hogy a gépből csak egy dolog fog biztosan hiányozni: a Microsoft. Válaszul Bill Gates kijelentette, hogy az NC a "not compatible" rövidítése. Ebben persze igaza van, hiszen az NC tényleg
nem kompatibilis
a Windows alapú rendszerekkel, de kérdés, hogy ez baj-e.
Bár az NC eredetileg otthoni használatra készült, mindenki számára, aki látja, hogy a mostani számítógépes játékok milyen csúcshardvert igényelnek, nyilvánvaló, hogy nem ez lesz a fő alkalmazási terület. Ezzel szemben a vállalati igényekhez ideálisan illeszkedik. Az NC-k adminisztrálása nagyságrendekkel kevesebb munkát igényel. Az összes program és adat egy központi szerveren helyezkedik el, így az új programok installálása, illetve az adatok rendszeres mentése egyszerűsödik. A gépeken nincsen floppy, amivel vírusokat lehetne bevinni vagy éppen értékes adatokat ellopni. Nincsen semmi más, amit el lehetne állítani vagy rossz csatlakozóba dugni. Egyszóval a felhasználó oldaláról nézve bolondbiztos. Ez pedig jó a felhasználónak is: a munkájára tud koncentrálni, a gépeket nem kell babusgatni, bármely változtatást - például egy új alkalmazás telepítését-csak egy helyen, a szerveren kell elvégeznie a rendszergazdának. Az adatai is nagyobb biztonságban vannak, mert a központi gépről könnyebb rendszeres mentést csinálni. Jó a rendszer karbantartóinak is, mert az NC-ken nem kell semmit állítgatni, központilag végezhetik a felügyeletet. Végül pedig jó az üzemeltetőnek, mert költségeit nagymértékben csökkenti a működtetés egyszerűsödése.
Erre persze a Microsoft is rájött, így miközben lelkesen anyázta az NC filozófiáját és kitalálóit, gőzerővel megkezdte a Windows alapú NC kifejlesztését. Ez a gép
a NetPC
nevet kapta, igazából nem nagyon különbözik az eddigi wintel (Windows oprendszer, Intel processzoron) gépektől, és csak a nevében hálózati. A legtöbb MS-termék nem nagyon illik bele az NC koncepciójába (aki próbált már Microsoft Office-t úgy telepíteni, hogy minden a hálózatról jöjjön, de a felhasználó gépén fusson, az tudja, miről beszélek). Arra is rájöttek a Microsoftnál, hogy a Windows-rendszereknek tényleg nagy hibájuk a nehézkes adminisztráció (illetve ezt már rég tudták, csak eddig nem volt versenytárs). Gyorsan megjelent a Zero Administration for Windows, ami állítólag olyan hatékony felügyeletet biztosít a Windows PC-knek, mint amilyennel az NC rendelkezik.
Az események fényében a PC-üzletben érdekelt nagyok megpróbálnak rendet teremteni a kaotikus hardver-konfigurációk között. A Microsoft, az Intel és a Compaq hamarosan bejelenti a PC98 specifikációt, ami főleg a felügyeletet fogja megkönnyíteni. Az NC támogatói viszont többször hangoztatták, hogy az NC "szabványa" nem ír elő semmit az alkalmazandó hardverre. Akár egy mostani PC is lehet NC, ha - többek közt-tud javául, és képes csatlakozni az Internethez. Ezzel megpróbálják saját táborukba csalogatni a hardvergyártókat. Nemrégiben az Intel is úgy nyilatkozott, hogy végül is neki mindegy, hogy NC-nek vagy NetPC-nek hívják, csak minél több processzort tudjon eladni hozzá. Ha ez a húzás bejön, akkor megroggyanhat a Microsoft. Márpedig nyilvánvalóan ez a cél. Larry Ellison az Oracle-től szerényen csak annyit mondott a CNN-en, hogy "az egyik oldalon áll a Microsoft, a másikon az emberiség. Mi az emberiséggel vagyunk."
Az még kétséges,
hogy tényleg az NC fogja-e megmenteni az emberiséget a sci-fibe illő forgatókönyvtől: "2013. Az emberiség hatalmas megapoliszokba tömörülve él. A Földet átfogja és uralma alatt tartja a Microsoft Konglomerátum." Először is az NC még kísérleti stádiumban van, miközben wintel PC-k százmillióit használják szerte a világon mindennap. Másodszor is a Microsoft olyan erős, hogy hatalmas pillanatnyi veszteségeket hajlandó elviselni az első hely megtartásáért. Érdemes megfigyelni például a Web-böngészők harcát.
Az NC mellett szól az ötlet kedvező fogadtatása, és hogy lassan mindenkinek elege lesz a Microsoft húzásaiból. Viszont nagyon sok múlik azon, hogy a közeljövőben - és ez pár hónapot jelent ezen a fronton-képesek lesznek-e működő és használható NC-t piacra dobni az összeesküvők. A használható fogalmába beletartozik a szoftverellátottság is, és ezen a téren egyelőre tagadhatatlan hátrányban van az NC. Ráadásul a számítástechnikában manapság igen elterjedt a "jó lesz ez így is" felfogás, nem kis mértékben azért, mert az újdonságok hihetetlen gyorsan elavulnak. Ez szintén az NC ellen dolgozik, mert gyakran kényelmesebb évente buherálni, frissíteni és kidobni gépeinket és programjainkat, mint egyszer venni egy nagy levegőt, és áttérni egy - talán-üdvözítőbb megoldásra. Mi lesz a harc kimenetele? Jó kérdés, de erre ma senki nem tud válaszolni. Abban biztos vagyok, hogy még ebben az évben eldől, lesz-e valami az NC-ből, vagy ez az ötlet is megy a számítástechnika sok mindent elnyelő szemetesébe.
Szigeti Szabolcs
