Valahányszor a román társadalomnak egy-egy új témával kell szembesülnie, első körben mindig a paranoia jut szóhoz. Az elmúlt négy évben például az Európai Unió erős nyomása ellenére sem sikerült a román parlamentnek dekriminalizálnia a homoszexualitást, a Jehova tanúinak nemzetközi kongresszusát a román ortodox egyház hisztérikus tiltakozása miatt nem lehetett megtartani Bukarestben, újabban a leendő református világtalálkozó körül zajlanak heves polémiák, egyesek azt kérik, hogy az egész rendezvényt egyszerűen tiltsák be a hatóságok.
Bár a július 23-28. között Kolozsvárott megtartott, a nők helyzetét boncolgató konferencia betiltására nem érkezett javaslat, és a rendőrség sem tartott razziát, noha melegek és leszbikusok is részt vettek rajta, a téma fogadtatása jól mutatta azt a távolságot, amely a közgondolkodás és a kérdés között tátong Romániában.
"Mondja, maga leszbikus?"
- kérdezték a konferencia másnapján a taxisok az előadásokra igyekvő nőket. Mert az nyilvánvaló volt Kolozsváron, hogy a nők helyzetéről Romániában csak leszbikusok, esetleg feministák - ez utóbbi fogalmat sokan nem is ismerik - foglalkozhatnak.
Pedig érdemes lett volna odafigyelnie legalább a román médiának az ott elhangzó kérdésekre. Romániában ugyanis a szexizmus, a macsó attitűd még hangsúlyozottabb, mint például Magyarországon, ha van egyáltalán értelme az ilyen összehasonlításnak. A nők ellen elkövetett erőszakos cselekedeteket az ottani sajtó általában csemegeként tálalja olvasóinak, különösen, ha nemi erőszakról van szó. "Megkezdődött a nemi erőszak szezonja", jelezte öles betűkkel nemrég az egyik legnagyobb példányszámú bukaresti napilap, utalva arra, hogy a nyári divat, a miniszoknya, a lenge viselet valószínűleg ismét előhozza a férfiakból az állatot. "Így jelentik be azt is, ha kezdődik a patkányirtás", mondta egy bukaresti résztvevő.
Arról, hogy a romániai nőket mind a nyílt utcán, mind a munkahelyeken szexuálisan zaklatják, nem szokás beszélni. Sőt, ez a gyakorlat elfogadott, az utcai szoknya alá nyúlást például
vállvonogatással intézik el
a férfiak, "miniszoknya volt rajta, nem bírtam ellenállni", mondják. A nőket puszta tárgyaknak tekintő szemlélet a szülőszobákban is megmutatkozik. A romániai nőket nem készítik fel a szülésekre, arról általában semmilyen információval nem rendelkeznek, így ottani bábaasszonyok elmondása szerint a legtöbb nő iszonyú félelmekkel vonul be a szülészeti osztályokra. A tudatlanságból származó feszültség a szülést még fájdalmasabbá teszi, a szülő nő általában üvölt, az orvos és a bábaasszony pedig egyszerűen visszaüvölt. "Másképp lehetetlen velük kommunikálni", magyarázta a sajátos eljárást Kolozsváron egy bábaasszony. Általános egyébként az a szemlélet, miszerint a szülést - talán az 1989 előtti teljes abortusztilalom utórezgéseként - a legtöbb orvos kizárólag orvosi kérdésként kezeli, melyhez a nőnek semmi köze, az ő feladata az, hogy "kitolja" a gyermeket. Ezt gyakran szokták nekik ordítani.
Ennek a gyakorlatnak, vélik szakértők, az a következménye, hogy konzerválja a nő és férfi közötti amúgy is meglehetősen nagy távolságot. A tradicionális, mondjuk így, falusias jellegű román társadalom ugyanis élesen elválasztja a nőkre, illetve a férfiakra "tartozó" kérdéseket. A ház körüli munka, a gyermeknevelés, a szülés e felfogás szerint kizárólag a nőre tartozik, azok a férfiak, akik erről másként gondolkodnak, esetleg "női munkát" végeznek, számolhatnak azzal, hogy környezetük férfiatlannak, gyengének minősíti őket.
Ezek az attitűdök, vélték a konferencia román résztvevői, többek közt megmagyarázzák azt is, miért elfogadott Romániában az autoriter jellegű politizálás.
Ez a stílus
jeleníti meg a "férfiasságot". Egye-lőre tehát az a helyzet, hogy minden alternatív gondolkodásmód, szemlélet ezt a bizonyos férfiasságot veszélyezteti. Többek közt ezzel magyarázható az az ellenséges reakció, lekezelés, nevetés, amellyel az öntudatosabb román nők szembesülnek, ha a romániai nők helyzetéről próbálnak beszélni. "Nálunk ilyen probléma nem létezik", mondják a romániaiak, "ezt a témát is, akárcsak a homoszexualitás kérdését, a nyugatiak találták ki". Így az e témában folyó diskurzus jórészt különböző egyetemek falain belül zajlik, és amint a bukaresti filozófia tanszék hallgatói elmondták, még ott is gyakran kinevetik, gúnyolják őket, és nem csupán férfiak, hanem gyakran azok a nők is, akik úgy gondolják, a nőnek valóban otthon a helye, a családi tűzhely és a gyerekágy mellett. Évekre lesz szükség, vélték többen, amíg a kérdés eljut a "Csipkerózsika-álmukat alvó nők" füléig, és rájönnek, hogy a nőnek nem feltétlenül kell a férfinak alárendelnie magát.
S. Ráduly János
(Kolozsvár)
