Pusztító méhvírus: Valahol utat vesztettek

Tudomány

Néhány hónapja kapott szárnyra a vészhír: hullanak a méhek, mint a legyek, s minderről a nyomorult mobiltelefonok tehetnek. Pedig nem is.
Néhány hónapja kapott szárnyra a vészhír: hullanak a méhek, mint a legyek, s minderről a nyomorult mobiltelefonok tehetnek. Pedig nem is.

Az utóbbi években kritikus mértékűvé vált méhpusztulásnak természetesen saját neve is van: Colony Collapse Disorder (CCD), azaz a (méh)kolóniák összeomlásához vezető rendellenesség. A tünetek megdöbbentőek: a méhek elindulnak pollent vagy nektárt gyűjteni, ám, mint az rémálmainkban oly gyakorta előfordul, soha nem térnek haza, eltévednek, s végül végkimerülésben pusztulnak el - ezáltal persze halálra ítélik éhező lárváikat, a kaptárban tunyán heverésző, pusztán az evéssel és a szaporodással foglalkozó királynőt meg annak kedvenc heréit.

A jelenség először mintha Amerikában bukkant volna elő még a hetvenes évek elején: itt mindenekelőtt a vadon élő (de nem őshonos!) mézelő méheket sújtotta, s valamivel kisebb mértékben a gazdasági célból tartott, ún. nyugati mézelő méhek állományát ritkította meg. A pusztulás mostanában némely méhészetekben egészen tragikus mértékű: akadt olyan mézgazdaság, ahol a méhek nyolcvan százaléka elpusztult. S itt még nem volt vége a dolognak, a ragályosnak tűnő méhkór ugyanis tavaly átterjedt az óvilágra, s hamarosan a dél- és a nyugat-európai (meg a lengyel) méhészetekből is tömeges méhhalált jelentettek a termelők. Nálunk e jelenség még korántsem tömeges, de ami késik, nem biztos, hogy múlik is. Márpedig a domesztikált mézelő méhek megritkulásának, ne adj' isten, eltűnésének számos fontos, s akár (mondjuk vitatott mértékű) tragikus következménye is lehet. Hogy ezeket beláthassuk, érdemes megvizsgálni, mit is csinál egy rendes dolgozó méh munkanapokon.

Szőr mentén

Az entomológusok szerint a méhek a darazsaktól származnak, így eredetileg ők is rovart ettek, ám idővel a mártást finomabbnak találták, mint a húst, s így zsákmányaikhoz hasonlóan maguk is elkezdtek a virágokkal bajmolódni. Mindezt olyan jól csinálták, hogy mára ők lettek Földünk első számú beporzóegységei - habár e tekintetben kétségtelenül népes a konkurenciájuk. A méh, különösen, ha pollent gyűjt, kifejezetten hatékonyan végzi el a meglátogatott növények megtermékenyítését: szőrös állat, s idővel - a dörzsölés hatására - sztatikusan töltődik, így mindennél jobban ragadnak rá a pollenszemek, amelyeket nagy távolságra is képes elszállítani. Állítólag a számunkra fontos növények egyharmadát porozzák be rovarok - jelentős részben méhek. Méhfajból amúgy rengeteg van - közéjük tartoznak a nép által dongónak nevezett poszméhek és még számos egzotikus típus -, csak érdekességként említenénk meg a kleptoparazita méheket, amelyek nem építenek saját fészket, ivadékaikat viszont más méhek - ily módon halálra ítélt - lárvái közé telepítik, rosszabb esetben felfalják a királynőt is, és titokban a helyére fekszenek. Sok-sok méhfaj közül tehát csupán az egyik a mézelő méh, s az abból domesztikált nyugati mézelő fajta - ha meg is csappan ezek állománya, még nem biztos, hogy az az egész beporzási rendszert is veszélyeztetné, bár némely kultúrnövényeknél a méhek jelenléte nélkülözhetetlen. Amerikában például ők végzik a csonthéjas és a bogyós gyümölcsöt termő növények jó részének beporzását, no és még az uborkáét, a görögdinnyéét és a szójáét - s mindezt úgy, hogy a mézelő méhek itt nem is őshonosak!

Kasból kasba

A CCD okai között felmerült már szinte minden, amivel csak egymást szokták ijesztgetni embertársaink: a kóros alultápláltságtól a rovarirtók új, halálosan hatékony generációjáig, a mobiltelefonok káros sugárzásától (nálunk valamiért éppen ez bizonyult a legerősebbnek) a globális fölmelegedésig, s az emiatt fellépő helyi (pozitív vagy negatív) klímaanomáliákig, s persze a gyilkos, mutáns transzgén növényekig számos felelőst felsoroltak már. Mostanában mind erősebbé vált a rovarászok abbeli meggyőződése, hogy a fenti tényezők, bár egyikük-másikuk erősítheti a szimptómákat, egyike sem felelős a CCD-ért. Annál gyanúsabbá vált egy először Izraelben azonosított, majd Ausztrálián át az Egyesült Államokba, s onnan Európába is átterjedő vírus, az IAPV (izraeli akut paralízis vírus). A CCD által sújtott kolóniák túlnyomó többségében meg is találták a nyavalyás kórokozót, míg az egészséges kaptárak jó része mentes volt a jelenlététől.

Ráadásul azt is meg tudták magyarázni, miért hagyta békén az amúgy jelen lévő miazma az ausztrál méheket - tudniillik e kontinensről hiányzik a Varroa destructor nevű, már nevében is ocsmány parazita atkafaj, amely nemcsak a méhek immunrendszerét gyengíti le, de ráadásul hordozza is a vírusokat. (Igaz, a kihalt kolóniák egy részében meg nem lehetett kimutatni a jelenlétét.) Ráadásul az sem tesz jót a méheknek, ha minduntalan vándoroltatják őket - márpedig itt az egyik csapda, hiszen a méhállomány ritkulása nyomán egyszerűen elkerülhetetlen, hogy méhészek kaptáraikkal kövessék a virágzási ciklust. Ezek nyomán - legalábbis ezt gondolnánk - egyszerű volna a gyógymód is: a beteg állomány elkülönítése, a kolónia minél kisebb mértékű háborgatása, meg valami szelektív vírusölő - kár, hogy az ilyenek tekintetében még emberi viszonylatban sem áll túl jól az orvostudomány. Az még hagyján, bár magában is elég kellemetlen, hogy kevesebb és drágább lesz a méz, de azt sem tudhatjuk, mivel sosem tapasztaltuk, hogy milyen hatással lehet a házi mézelő méhek számának csökkenése a beporzási folyamatra, s azt sem, hogy átveszik-e tőlük a munkát közeli vagy távoli rokonaik. Sokan ismerik az Einsteinnek tulajdonított mondást (ha a méhek eltűnnek a Földről, az emberiségnek csupán négy éve van hátra), melyet alighanem demonstráló európai méhészek ötöltek ki vagy tizenhárom éve. Az eredetiségtől független valóságtartalmát viszont tán mégsem élőben kéne igazolni.

Neked ajánljuk