Interjú

„Egyáltalán miért használunk gázt?”

Bart István klímapolitikai szakértő

Tudomány

Napozószékek a Titanicon címen jelent meg a Park Kiadónál új könyve, amelyben nem csupán korunk égető klímapolitikai kérdéseiről, de az antropogén éghajlatváltozás tudományos hátteréről és a puszta alarmizmuson túlmutató megoldásokról is szó esik.

Magyar Narancs: Könyve megírását részben az inspirálta, hogy nagyon sok előadást tart laikusoknak. Mennyire fogadja el a tudomány tényeit a közönség?

Bart István: Alapvetően jók a tapasztalataim. Nem nagyon emlékszem olyan esetre, amikor arról kellett vitatkozni, hogy nincs is klímaváltozás, vagy hogy az egészet a marslakók okozzák. A klímával kapcsolatos kérdések tényleg mindenkit érintenek, és aki egy kicsit is érdeklődik világunk, illetve a jövő iránt, az tudni szeretne erről.

MN: Ez a nyitottság és érdeklődés annak is szól, hogy nálunk nem vált olyan politikailag megosztó témává a klímaváltozás, mint mondjuk az Egyesült Államokban, vagy még pár kelet-európai országban is?

BI: Magyarország helyzete teljesen más, mint Amerikáé, vagy akár más kelet-európai országoké. A mi nehéziparunk jóval kisebb mondjuk Csehországéhoz képest. Az energiatermelésünkben kicsi a szén aránya, mondjuk Lengyelországhoz képest, ahol az áram felét még mindig szénből állítják elő, nálunk az egyetlen megmaradt szenes erőmű, a mátrai, az összes megtermelt áram mindössze 6 százalékát adja. Lengyelországban nyolcvanezer bányász van, nálunk néhány ezer. Magyarországon nincsenek olyan politikailag is megszerveződő társadalmi csoportok, amelyeknek az egzisztenciája közvetlenül függ attól, hogy elfogadjuk-e a klímaváltozás tényét vagy sem.

MN: Az érdekszempontú megközelítés jól látható Lengyelországban, az Egyesült Államokban viszont hitkérdés: nagy a klímaváltozást világnézeti alapon elutasítók aránya, és most az ő képviselőik vannak hatalmon.

BI: Nagyon sok érdek játszik ott is. Az Egyesült Államok a világ legnagyobb földgázexportőre és a harmadik legnagyobb kőolajexportőre. Működik egy érzelmi tényező is, például Amerikára vonatkoztatva: ha elfogadod, hogy a klímaváltozás tragédia, és ezt a túlméretezett fogyasztással, benne az energiafogyasztással járó szén-dioxid-kibocsátás okozza, akkor még az európaiak is jó okkal mutogathatnak az amerikaiakra mint fő szennyezőkre. Az amerikaiak viszont nem tudják másra tolni a felelősséget. Jobb híján Kínát okolják; és tényleg igaz, hogy Kína összességében több kibocsátásért felel, mint az Egyesült Államok, de egy főre vetítve a kínai kibocsátás feleakkora, mint az amerikai. Amerikában nyilvánvalóbb, hogy azt az energiaintenzív életmódot nagyon nehéz „kizöldíteni”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.