Az integrált napfogyatkozás a Tapolcai Ünnepi Játékok keretében tekinthető meg. A népművészeti vásár mellett itt ellenőrzöm, valóban megvadulnak-e a háziállatok, folynak-e visszafelé a folyók, zuhannak-e felhők szálló madarakra.

Az integrált napfogyatkozás a Tapolcai Ünnepi Játékok keretében tekinthető meg. A népművészeti vásár mellett itt ellenőrzöm, valóban megvadulnak-e a háziállatok, folynak-e visszafelé a folyók, zuhannak-e felhők szálló madarakra.

Maga a dolog az égitestek mozgásával kiábrándítóan egyszerű, legalábbis konyha-sajtó-szinten, sok érdekeset erről sziporkázni nem lehet. Nem volt más megoldás, mint egyre hülyébb feltételezett kísérőjelenségek kiagyalása, hőingás viharok, várható közlekedési balesetek (mert még egy autós sem látott félhomályt), megvaduló bűnözők, akik a totalitás időtartamának megfelelő lázas zsebtolvajlásba kezdenek. A végén a közszolgálati rádió már azért aggódott, megvakulnak-e az állatkerti orrszarvúk, akik szintén nem akarnak lemaradni a ritka tüneményről.

Tapolca adottságai alapján akár napfogyatkozás-főváros is lehetett volna, a központi népi nézésnek helyt adó Malom-tavat azonban csak az találja meg, aki keresi erősen, vagy egy átjáróházon keresztül, vagy egy mellékutcán át. Semmi reklám, pedig a hely világszínvonalú: elvarázsolt tér, körben színes, régi házakkal, jókora tó, vízesés, forgó malomkerék, kínai aranyhalak. A tavon kisszínpad, egyelőre csak magnóról üvölt egy számomra ismeretlen, vendéglátós jellegű zenekar Ancsel Éva, ne menj el című száma.

11.36: Megjelenik a Hold árnya, közben felismerem a zenét, Dupla Kávé, a magyar Modern Talking. Nem véletlen, hogy ilyen ritkán rendeznek napfogyatkozást, halálosan vontatott program, a mazsorettek csüggedten támaszkodnak a zsilip korlátjának.

11.52: Szépen halad, a parti kőkorlát és a fű többé-kevésbé megtelt, de parkolóhely még mindig van, szégyen ez a magyar idegenforgalomra. Legalább a Bányász Ifjúsági Fúvósszenekar rázendít, és masírozásba kezd a világ egyik legkisebb létszámú mazsorettbrigádja: a vezetővel együtt vannak hatan.

Vajon otthon megvadul a kutyám? Világgá megy, vagy megköti a mama? Jön egy néni, megfigyelésre épp alkalmasnak tűnő tesztkutyával, szép kövér, bozontos, a háta fekete, az oldala szürke, a feje zsömleszínű, apró, de dülledt szemecskékkel. Elhatározom, majd jól megfigyelem, amikor megbokrosodva magával rántja a mámit a halak közé.

11.56: A színpadon egy rokonszenves amatőr csillagász közvetít, de az állatos kísérőjelenségekre nem tér ki, holott a szúnyogok tényleg megvadulnak, az egyik valósággal harmadik bokát csíp rám, mert azt hiszi, este van. A madarak tényleg betojtak, a seregélyek pánikszerűen bravúros kötelékrepüléseket végeznek, egy galamb pedig csak üggyel-bajjal találja el a templomtornyot, amikor a totalitás perceiben akar leszállni. Sajnos a kutyás néni sehol, talán már valahol a Káli-medencében vágtatnak Burkussal, a csillagász srác viszont azt magyarázza, hogy ez itt a sugárkoszorú, az meg az X. csillagászféle gyöngyfüzér, az előzményekről akkor maradtam le végérvényesen, amikor negyedórája tartalékkutyát kerestem.

A teljes elsötétítés általános csalódást okoz, a tapolcaiak hümmögnek, hogy a korona, az igen, de azért lehetett volna sötétebb.

A növekményi szakasz teljes közönybe ütközik, mindenki húz haza, pedig a totalitás leple alatt a színpadra ólálkodott a Batsányi János Pávakör, vagy harminc igen vehemens néni és bácsi népviseletben, gyöngyökkel. Rendszeres, bár nem túl lelkes hallgatója vagyok a Népdalkörök pódiumának, de ez a pusztító farkasüvöltéssel elegy óbégatás még engem is elborzaszt. Elvileg uniszónóban énekelnének, a valóságban viszonylagos összehangoltságban váltogatja ki-ki a saját hangmagasságát, a műsor úgy szól, mint mikor halott sekrestyés zuhan az orgonára.

- winkler -