Neveket, dolgozatcímeket, pontos adatokat most sem hozok nyilvánosságra. Köt a szakmai esküm. Tevékenységem mint bűncselekmény már elévült, de még ma is él, dolgozik legalább két tucat ember, aki bajba kerülhetne, ha kiderülne, hogy én írtam a szakdolgozatát. Leschmitteznék, kigyurcsányoznák. A múlt általam okozott foltja máshogyan nem derülhetne ki, mint hogy vagy én, vagy ő, vagy mindketten önként lebuktatjuk magunkat. Egyéb nyom nincs.
A szakma ifjú mestere voltam
Nincs az a hvg.hu-ba oltott HírTv, amely egyéb módon lefülelhetne. Ez késztet egyébként most arra, hogy a Tisztelt Bíróság elé tárjam, amit tudok, mert felháborítónak tartom, ami történt. Ilyen amatőr, hogy ne mondjam, kontár munkát, mint amit a volt köztársasági elnök és a feltételezések szerint a volt kormányfő szakdolgozatként beadott, tisztességes szakember nem ad ki a kezéből! 'ket vagy csúnyán átverték, vagy maguk voltak túlságosan elővigyázatlanok és magabiztosak.
El is mondom mindjárt, miért, de előbb nézzük, hogyan dolgoztam én! Karrierem úgy kezdődött, hogy akkoriban a bölcsészkaron még kötelező volt a tanár szakot is felvenni, tehát pedagógiai tárgyakból is vizsgázni kellett. Fejlődéslélektan tantárgyból kellett volna szemináriumi dolgozatot készítenem, de tavasz volt, én meg szabad, úgyhogy megpróbáltam megúszni. Az internet őskora volt ez, furcsa könyvtárközi DOS-alapú programokkal lehetett böngészni az amerikai egyetemi könyvtárakban. Itt találtam rá Dr. Erna Bronstein tárgyba vágó tanulmányára, amit 1958-ban olvasott fel a cincinnati pszichoanalitikus-világtalálkozón. Még ma is emlékszem a bizsergető érzésre, amikor mátrixnyomtatón az offline világba segítettem. Szobatársam lefordította, én pedig beadtam. Közepest kaptam rá. Nem tükrözte a hazai tudományos konszenzust, vagy ilyesmit mondtak. Mondanom sem kell, egy életre csalódtam dr. Erna Bronsteinben. Viszont rájöttem, hogy a jó plágium nem lehet egyszerűen másolás. A finoman megmunkált hamis szakdolgozatnak igazodnia kell az olvasó elvárásaihoz.
Ezért később, amikor az első testnevelés szakos barátom megkért, hogy segítsek megírni szakdolgozatát, nem a másolás felől közelítettem meg a problémát. Arra kértem, hozzon nekem cikkeket a témavezetőtől, akinek feltérképeztem kedvenc témáit, szakkifejezéseit, érvrendszerét. Csak ezután olvastam el az egyéb szakirodalmat. Osztályoztam, hogy mivel értenék egyet, ha én lennék a sporttudomány unalomban megőszült kandidátusa, akinek a dolgozat készül, és mi ingerelne vitára. És csak ezután a lelki felkészülés után írtam meg az egyetemi kosárlabdasport 1930-1990 közötti történetét feldolgozó hiánypótló szakmunkát. Gondosan ügyeltem a szakirodalomra, bőségesen idézve a témavezető ez irányú munkásságából. Külföldi forrást is használtam, ezen a területen már megengedhető volt egy kis művészi szabadság. Az angol nyelvű szakmunkákat nem olvastam el, csak a folyóiratokban megjelent rezüméjüket. Viszont hivatkoztam rájuk, vitatkoztam velük, a témavezető korszerű téziseit állítottam szembe idejétmúlt, hibás következtetéseikkel.
Első munkám olyan jól sikerült, hogy üzletfelem dolgozatát mint a tanszék dicsőségét meg akarták jelentetni egy évkönyvben. Senki sem gondolta volna, hogy kiváló sporteredményei és a kollégiumi sörivó versenyeken nyújtott kiemelkedő teljesítménye mellett tudományos vénája is van. Szerencsére a publikálásnak az volt a feltétele, hogy lerövidíti a dolgozatát, amit velem egyetértve elszabotált. Lehet, hogy sosem buktunk volna le, de lehet, hogy mégis. Én pedig nem szerettem kockáztatni. Ezután mindig megtudakoltam ügyfeleimtől, hogy amúgy hányas szemináriumi dolgozatokat szoktak írni, és csak legfeljebb egy jeggyel jobbra értékelhető szakdolgozat írását vállaltam.
Jöttek is sorra a megrendelések
Az üzletkötéstől számított két hónapon belül kötve-fűzve kapta meg az ügyfél a terméket. Sürgős esetben akár három hét alatt is megvolt, de ezt csak felár mellett vállaltam. Illetve vállaltuk, mert később üzlettársat is be kellett vonnom a vállalkozásba. Nem emlékszem már a 90-es évek első felének vállalási áraira, de az biztos, hogy nem éltem rosszul. A köztársasági ösztöndíj csak zsebpénz volt a bevételeinkhez képest.
Kezdetben a testnevelés szakosok láttak el feladattal, sok középiskolai tornatanár köszönheti nekem rugalmas elszakadását az egyetemtől. Aztán jöttek a legkülönbözőbb egyéb diszciplínák is, még olyan nemzetiségi szakos ügyfelem is volt, akinek anyanyelvén egyetlen szót sem tudtam. Ha román szakos lett volna, akkor Ceausescu-viccekből írta volna magyar nyelven kultúrtörténeti tárgyú dolgozatát, de itt egy másik baráti nép baráti diktátorának neve kéne, hogy következzen.
Mikor elkerültem az egyetemről, a szakipart átadtam üzlettársamnak, aki szintén továbbhagyományozta, úgy, ahogy ez ősi mesterségeknél illik. Néhány évig követtem még az általam alapított vállalkozás sorsát, aztán megszakadtak a szálak. Sejtem, hogy az internet általánossá válása megnehezítette a hivatásukat alázattal végző igazi plágiummesterek dolgát. Túlságosan könnyen csábít egyszerű másolásra, ami megengedhetetlen restségre utal. Aki nem szakembert hív, amikor baj van, könnyen rajtaveszít.
Szerintem
Schmitt Pál esetében is a selejt bosszújáról beszélhetünk. Nem feltételezem, hogy a NOB alelnöke és protokollfőnöke maga plagizált volna. Az életszerűbb az, hogy vett egy doktori disszertációt, és rútul átverték. Lopott holmit sóztak rá. Ilyesmi az én praxisomban nem fordulhatott volna elő, szégyent hozott a szakmára, akárki csinálta.
Gyurcsány Ferenc esetében inkább egy másik tipikus hibát vélek felfedezni. Ha a sajtóban megjelent állítások igazak, akkor valószínű, hogy egy kész dolgozatot akart feljavítani, újradukkózni. Ez a legamatőrebb hozzáállás. Hiszen ezzel még a teljesen internetmentes 80-as években is simán le lehetett volna bukni. Ráadásul ugyanazon a címen! Egy közepes memóriájú tanszéki titkárnő is észrevehette volna az azonosságot. Úgy tűnik, a delikvens vagy sajnálta a pénzt igazi szakemberre, vagy meg sem fordult a fejében, hogy lebukhat. Esetleg tényleg nem igaz egy szó sem a plágiumból, hiszen ebben az esetben nemcsak az derülne ki, hogy az egykori KISZ-titkár plagizált, hanem hogy hülye volt a lopáshoz is.
Végezetül, Tisztelt Bíróság, csak annyit kérek: a közelmúltban felmerült sajnálatos események ne vezessenek odáig, hogy a társadalom kirekeszti magából a plagizátorszakma tisztességes művelőit. Hungarikumról van szó, a mesterség fogásai apáról fiúra szállnak. Mivé lennénk, ha ezt is külföldről kellene behozni?
