A macskagyökér az egyik legrégebben ismert gyógynövényünk - ősidők óta használják, főképpen nyugtató hatása miatt. Voltaképpen nem is egy fajról, hanem egy egész növénycsaládról beszélhetünk: a macskagyökérfélék nemzetsége a mácsonyavirágúak (Dipsacales) már nevük révén is bódító képzeteket keltő rendjébe, azon belül a loncfélék családjába, továbbá a macskagyökérformák alcsaládjába tartozik. A nemzetségen belül vagy 250 faj található, ebből négy Magyarországon is megterem - közülük azonban leggyakrabban a hatóanyagokban leggazdagabb orvosi macskagyökeret (Valeriana officialis) szokták emlegetni (a másik három a kétlaki, a hármaslevelű és az éplevelű macskagyökér).
Cirmos, kormos
Az orvosi macskagyökér egy alapvetően a nyirkos talajokért rajongó, akár másfél méteresre is megnövő évelő, lágy szárú növény, mely Európában és Nyugat-Ázsiában igen sokfelé előfordul. Éppen mostanság kezd virágozni, de ez eltart úgy nyár közepéig is: alapvetően rózsaszín, ám néha fehér szirmokkal keretezett hímnős (tehát porzóval és bibével is felszerelkezett) virágai (ágas-)bogas virágzatba rendeződve kerülnek elénk. A természet spontán matematikája iránt rajongók számára érdekesség, hogy még az egy csokorban ülő pici virágok is eltérő szimmetriát mutathatnak. Mindehhez járulnak még a páratlanul szárnyasan összetett levelek, melyek száma a hattól a tizenötig terjedhet - de hát macska vagy botanikus legyen talpán, aki mindet megszámolja. A növény neve mindenesetre kapásból árulkodó: a barna gyöktörzs átható illata leküzdhetetlen vonzerőt gyakorol a macskákra. A cirmosok imádnak a növényhez dörgölőzni, a közelében tartózkodni - s nem mellesleg a függőfolyosón termesztett macskagyökér környékét markánsan penetráns szagú macskahúggyal jó alaposan megjelölni. Vagy éppen a róluk elnevezett gyökeret rágcsálni, amely tevékenység - legalábbis egyes túlzó állítások szerint - akár addikciót is okozhat náluk. A macskagyökér amúgy nem áll egyedül e tulajdonságaival: aki eksztázisba akarja kergetni kis kedvencét, az termesszen macskamentát! Ez ráadásul a nagyobbacska macskafélékre is hat, bár most hirtelen nehezen tudnánk elképzelni a macskamentával önfeledten játszadozó pumát vagy fekete párducot. A V. officialis avagy macskagyökér fegyvere - ki gondolná? - hatóanyagokban gazdag illóolaja. Figyelemre méltó összetevője az izovaleriánsav: ennek köszönhető a macskagyökér antikonvulzáns hatása, azaz (epileptikus) görcsök kezelésére is használható, de ugyanez a vegyület kis dózisban kedélyjavító gyanánt is fungál. Ugyanakkor ez szolgáltatja a macskagyökér csípős, izzadságra emlékeztető illatkomponensét is - és mondjuk ki: az izovaleriánsav felelős az emberi lábszagért is. Ha ennyi sem lenne elég, akad még e jeles gyökérben egy igen figyelemre méltó, aktinidin nevű alkaloid, amely ellenállhatatlanul vonzza a cicákat (s tőlük függetlenül számos rovart is). Mindez annak köszönhető, hogy remekül utánozza egy, a macskahúgyban található feromon, az MMB (egy kéntartalmú alkoholféle vegyület) odőrjét. Csak kiegészítésként közölnénk, hogy az MMB a fentieken kívül megtalálható még a sauvignon blanc borokban is, ám azokra mégsem mondja senki, hogy bukéjuk a macskapisire emlékeztet. Az elterjedt hiedelmek szerint a macskagyökérnek nem csupán a cirmosok, de kedvelt zsákmányállataik, a patkányok sem bírnak ellenállni, sőt a legenda szerint fúvós hangszerén kívül ezt vetette be ellenük - csalétek gyanánt - a nevezetes hamelni patkányfogó is. De az egészen biztosan nem legenda, hogy a macskagyökér határozottan vonz számos gusztustalan küllemű, a penészre emlékeztető, heterotróf (leginkább korhadékon élő) eukarióta organizmust, melyeket korábban egyáltalán nem akartunk megismerni.
Receptor, potroh
A macskagyökér (főképpen a növény gyöktörzse vagy rizómája, de többi része is) régóta használt gyógynövény, hála fő hatóanyagainak, a szekviterpének közé tartozó valerénsavaknak. Elsősorban belsőleg, főképpen tea formájában használják: a tapasztalatok szerint használ a fejfájás, az ideges szívpanaszok ellen, jól kúrálja az álmatlanságot, de még izomgörcs, sőt bélrendszeri panaszok kezelésére is alkalmas. Külsőleg is szokták kenegetni, különféle sebek, fekélyek és például ekcéma kezelésére. Csak merő érdekességként említenénk, hogy egykoron hisztéria ellen javallották a szintén undorító illatúként jellemzett bűzaszattal kevert teáját. A macskagyökér esetében egy különösen szerencsés és a gyógyfüvek körében kivételesnek számító helyzettel állunk szemben: mivel kivonata számtalan, a gyógyszerkönyvben is szereplő medicina alapanyaga, hellyel-közzel a hatásmechanizmusát is tanulmányozták, bár e tárgyban sem ártana néhány független kontrollvizsgálat. A meglehetősen ellentmondásos kutatási eredmények legalábbis azt sejtetik, hogy a valerénsavfélék esetleg olyan enzimek hatását képesek befolyásolni és gátolni, melyek a gamma-amino-vajsav (azaz GABA: a központi idegrendszerben kiemelt jelentőségű, gátló hatású neurotranszmitter, azaz ingerületátvivő anyag) lebontásáért felelősek.
Patkányok agyi őssejtjein végzett kísérletek azt mutatják, hogy a valerénsav (úgynevezett agonistaként) gyengén kötődik az úgynevezett GABAA receptorhoz, ennek révén gátolja a GABA újrafelvételét és fokozza felszabadulását, növelve ezzel az ingerületátvivő anyag szintjét az idegsejteket egymástól elválasztó vékony szinaptikus résben. A macskagyökér összetevőinek részletes analízise azt sejteti, hogy a valeriána hatásáért csupán részben felel a valerénsav fenti aktivitása - ezenfelül maga a gyökér is jelentős koncentrációban tartalmazza ezt az izgalmas természetű neurotranszmittert. Márpedig a gamma-amino-vajsav-koncentráció növekedése a központi idegrendszerben nyugtató, egy bizonyos koncentráció fölött szedatív hatású: a macskagyökeret fogyasztó páciens lenyugszik, majd idővel álomba merül. Ezenfelül a valerénsav szintén agonistaként kapcsolódik egy szerotoninreceptorhoz, amely az agy egy olyan eldugott zónájában található, mely az alvás-ébrenlét ciklust szabályozza.
A klinikai vizsgálatok során a valerénsav más erős nyugtató-altató hatású gyógyszerekhez (például a pentobarbitálhoz)hasonló élettani aktivitást mutatott - azért biztos, ami biztos, a legtöbb valeriánatartalmú gyógyszerkészítményhez barbiturátokat, például a mostanság görcsoldóként használatos fenobarbitált is adagolnak. A valeriánatartalmú készítmények (mind a gyógyszerek, mind a teák) másik fontos adalék anyaga a komló, melynek tobozszerű virágzata szintén enyhén altató, illetve nyugtató hatású, így a jelentős alkoholtartalom mellett talán hozzájárulhat a sör közismert tompító hatásához, bár leginkább kesernyés aromája és mikrobaölő hatása miatt adagolják az italba.
A valeriána leginkább a más kemikáliáktól (pl. a már említett barbiturátoktól) mentes tea formájában ma is népszerű alternatíva a benzodiazepinalapú nyugtatókkal és altatókkal szemben. Némely felhasználók szerint csupán huzamos használat nyomán fejti ki hatását - mások arról számoltak be, hogy már az első bevitel nyomán is hat. Megint más vizsgálatok kiegyenlítő, balanszírozó hatásról számoltak be: ezek szerint az izgalmi állapotban lévő alanyt lenyugtatja, a kimerült személyt viszont stimulálni képes. Ráadásul a macskagyökér használata gazdaságos: a hatóanyagot rejtő gyöktörzs hosszú idő után is megőrzi hatását. Adagolására nincs biztos recept, a napi dózis 2 és 10 gramm között váltakozhat. Nehéz túladagolni, ahogy halálos dózisa is igen jelentős adag - mindenesetre, ha sokat vettünk be vagy ittunk belőle, akkor szédülés és orientációs zavar lehet a következmény, mellé gyomorfájdalom, üresség érzése és enyhe depresszió társulhat, de ezek közül egyik sem súlyos mérgezéses tünet.
Mindazonáltal csak óvatosan (vagy egyáltalán nem) javallják más, a központi idegrendszerre ható depresszáns szerekkel való együttes használatát, legyen az alkohol, benzodiazepinek, opiátok vagy barbiturátok, de mint írtuk, ez utóbbiakkal azért az orvosi készítményekben keverik. Használatához kisebb mérvű májkárosodás társulhat, így májbetegeknek semmiképpen sem ajánlott. Ha hosszú távú használat után hagyjuk abba fogyasztását, enyhébb (a benzodiazepinekéhez hasonló) elvonási tünetek is jelentkezhetnek, ami olykor szívpanaszokban, illetve delírium formájában nyilvánulhat meg.
