Magyar Narancs: Kijelenthetjük, hogy az asztma világszintű népbetegség?
Kádár László: A felmérések azt mutatják, hogy a fejlettebb országokban gyakoribb, bár a világnak vannak olyan területei, ahol az asztmával nem érnek rá foglalkozni, mert már a születés körüli problémákba belehalnak a csecsemők. De az is igaz, hogy a civilizáció elzárja az embereket a fertőzések elől - vagyis az immunrendszer nem tanulja meg, hogyan kell ellenük védekeznie.
MN: Mi vezet az asztma kialakulásához?
KL: A hetvenes-nyolcvanas évek kutatásai alapján úgy néz ki, hogy az immunrendszerben van két, egymással versengő banda. Az egyik allergiás dolgokat követ el, a másik a fertőzés ellen véd. Ha az egyik gyengül, a másik túlnő, így ha a fertőzés elleni nincs "edzésben", egyre erősebb lesz az allergiás és autoimmun betegségeket okozó csapat. Persze van még egy csomó tényező az asztma kialakulását illetően, például, hogy furcsa levegőt szívunk be, furcsa anyagokat eszünk, és furcsa a víz, amit megiszunk. Sőt, aki asztmás, annak van valamiféle genetikai defektusa is, bár ez nem azt jelenti, hogy létezne "asztmagén".
MN: Ezt hogy képzeljük el?
KL: Az asztma poligénes, vagyis a gének apró hibái hajlamosítanak. Úgy kell ezt elképzelni, mint az Indiana Jones című film elején, amikor a főhősnek nem a hétfejű sárkánnyal, hanem sok kis csapdával kell megküzdenie. A minket leíró genetikai rendszernek nem egy hibája van, hanem sok kicsi. Rengeteg hibát kell összehozni, méghozzá az adott mintázatban ahhoz, hogy a különböző környezeti tényezők kiválthassák az asztmát. De az asztma genetikai mintázata sem egyforma az embereknél - nagyon különböző asztmák léteznek. Van, aki nagyon könnyen lesz asztmás, van, akinek nagyon meg kell érte dolgoznia. Van olyan asztma is, ami felnőttkorban alakul ki. Sőt van olyan ember, akinek ugyanazzal a genetikai mintázattal sosem lesz asztmája. Azért, mert elkerüli azokat a környezeti tényezőket, elsősorban a vírusfertőzéseket, amik felélesztik az asztmát.
MN: Ezek szerint az asztma mégis megelőzhető?
KL: A genetikai hajlamot nem lehet kikerülni, a környezeti tényezők megelőzése pedig úgy történhetne, ha megszüntetnénk a civilizációt. De tisztázzuk végre: az asztma - gyulladás a hörgőben. Vagyis a levegőt szállító csőrendszerünk begyullad. Ha a cigarettázók túlszívják magukat, érzékeny lesz a gégéjük, és kapar a torkuk. Az asztmások hörgőrendszere állandóan ilyen. Akkor is, ha nem cigiznek. Az asztma olyan, mint amikor valaki lehorzsolja a kezét, lesz ott egy seb, ami nem fáj, de ha megint beüti, akkor igen. A hörgőrendszerben nincs fájdalombeidegzés, egyet tud: összeszűkülni bármilyen ingerre. Ha valaki "igazi" asztmás, akkor soha nem gyógyul meg, vagyis onnantól kezdve, ha jön valami, ami belerúg a hörgőrendszerébe, fulladni kezd az illető. De ezt a belerúgást nemcsak a vírusfertőzés okozhatja, hanem a rossz levegő, a hideg levegő, a fizikai terhelés. És van még egy másik problémás csoport is, az allergiások, akiknél szintén beindítják a szűkülést a felsorolt hatások, de nekik bónuszban ott van az allergiát kiváltó virágpor vagy bármi egyéb.
MN: Hallottam arról, hogy pszichés összetevője is lehet az asztmának.
KL: Pszichogén asztmás roham nincs, legalábbis gyerekkorban. Azt viszont megfigyeltem, hogy a fiatal nők fulladni szoktak szakításkor. Nincsenek előítéleteim, de ha már pszichés asztmás roham, akkor az női dolog. Evvel nem azt mondom, hogy a férfiak jobban viselik a stresszt, csak ők másképp pusztítják magukat. Amikor a nők ilyen panaszokkal érkeznek hozzám, és látom azt a tipikus Szűz Mária-tekintetet, a zihálást, hogy a keze a mellkasán, a szeme felfelé néz, akkor biztos, hogy ez a helyzet. Vannak emberek, akik úgy ki tudják magukat készíteni, hogy hiperventilálnak, attól pedig meg lehet fulladni. Legalábbis, ha tényleg van asztmájuk.
MN: Gyógyítani, illetve szinten tartani hogyan lehet egy asztmás beteget?
KL: A gyerekek kétharmada felnőttkorára nem lesz asztmás, amire azt is lehet mondani, hogy akkor nem is volt igazi asztma, ám ezt csak utólag tudjuk meg. Aki felnőttkorban is asztmás marad, az élete végéig asztmás marad. De manapság már nem illik asztmában meghalni. Ennek ellenére évente két-háromszáz ember hal meg asztma miatt Magyarországon, pedig elkerülhető lenne!
MN: Mekkora veszélyben vannak a gyerekek?
KL: Ritka a haláleset. Egyfelől a kezelés miatt, másrészt mert a gyerekek tényleg változnak, javulnak, alakul az immunrendszerük, míg a felnőttek csak romlanak. A gyerek olyan, mint egy húsleves, ami még csak elkezdett forrni, és nagyon sok változás megy végbe a fazékban, a felnőtt pedig olyan, mint egy harmadnapos húsleves a hűtőben, már csak rosszabb lesz, és nem változik az összetétele.
MN: Az asztma mellett milyen légúti problémák veszélyeztethetik a gyerekeket?
KL: A tüdőgyulladás és a pszeudokrupp, ami igazából a gége betegsége. A félrenyelés is viszonylag gyakori, és hát itt van a tbc is - ami a szegénységgel függ össze. Alapvetően alacsony az előfordulása, 2010-ben 1811 beteget regisztráltak, ebből ötven körül volt a 19 év alattiak száma. Van védőoltás (BCG), de az a tbc súlyosabb csecsemőkori formái ellen véd, a későbbi tüdőtuberkulózis ellen nem. Az asztmához hasonlóan a tbc-t is lehet kezelni, de mivel ritka, nehezen ismerik fel az orvosok is. De hangsúlyozom, a tbc jól gyógyítható, egyetlen beteget veszítettünk el emiatt az elmúlt tíz évben.
MN: És más miatt?
KL: A tüdő fejlődési rendellenességei okán, de említhetném a tüdőkárosodott koraszülöttek helyzetét, akiknek az anyák dohányzása miatt magas az arányuk. Ezek a kicsik nem hozzánk, hanem perinatális intenzív centrumokba kerülnek - mesterségesen lélegeztetik őket. Hozzánk azokat hozzák, akik már több hónaposak, már tüdőkárosodottak, de le lehet őket venni a lélegeztetőgépről. Ők nagy bajban vannak. Mint ahogy azok is, akik a légcső szűkülete miatt szenvednek. Nagyon ritka betegség, nem tudjuk, mi okozza.
MN: Ön az egyetlen ma Magyarországon, aki vállalkozik a légutakat tágító endoszkópos műtétre. Erre ilyenkor van szükség?
KL: Igen. A gyerekek hónapokig vannak lélegeztetőgépen, majd ezt követően, ha semmilyen kezelés nem segít, be lehet rakni egy fémhálót a hörgőbe vagy a légcsőbe, amit ki lehet tágítani. Ezek a fémhálók pontosan olyanok, mint amiket az infarktusos betegek ereibe tesznek. Van egy hosszú katéter és a végén egy pici ballon, ami le van eresztve. Ezen rajta van egy hálóból képzett henger, amit kicsire össze lehet préselni. Ha a hengert bedugom a légcső szűk részébe, és felfújom a ballont, az egész kitágul. Ez technikailag nagyon nehéz dolog, mert csak merev fémcsővel, endoszkóppal lehet csinálni. Viszont e nélkül biztosan meghalnának a betegek. Eddig tizenegyszer hajtottam végre a beavatkozást, közülük hatan élték túl.
MN: Mennyire veszélyes a krupp?
KL: Ma már pszeudokruppnak nevezik, kruppnak a rendes diftériás gyulladást hívjuk. A pszeudokrupp a gége gyulladása, és az esetek többségében légúti vírusfertőzések okozzák. Ha a vírus gyulladást kelt, a gége nyálkahártyaerei kitágulnak, a szövetei közé az erekből kiszivárog egy kis folyadék, és párnaszerűen megvastagszik a nyálkahártya. Ennek következtében a cső beszűkül. Este lefekszik a gyerek, hajnalban meg arra kel, hogy ugatva köhög, mint a fóka, mert egy szívószálszerű szűk lukon kell vennie a levegőt.
MN: Ilyenkor valóságos a fulladásveszély?
KL: Igen, de rettentő ritka. Van egy alapszabály: minél fiatalabb a beteg, annál nagyobb bajban vagyunk, mert ha egy csecsemőnek beduzzad az amúgy is öt-hat milliméteres gégéje, az eleve veszélyes, míg ha a felnőtt ember tíz milliméteres gégéje két milliméterrel kisebb lesz, nem történik semmi. Egy kruppos csecsemővel mindig kórházba kell menni, de az első 24 óra után általában megfordul és javul a helyzet. Sokkal veszélyesebb a félrenyelés, bár ebben a szülők a hibásak, akik szotyolát vagy amerikai mogyorót adnak a legkisebbeknek is. Ebbe bele lehet halni, vagy súlyos tüdőkárosodással is járhat. Ha a falat a nyelőcsőbe megy, minden rendben, de ha a gégén keresztül leszánkázik a tüdőbe, akkor nagy baj van. A tüdőből ki kell venni azt, ami belekerül. Elaltatjuk a gyereket, és bedugunk egy endoszkópos csövet a torkába. Legutóbb egy szotyolát szedtem ki egy bal főhörgőből, ami már lezárta a fél tüdőt, olyan régóta ott volt. Folyamatosan köhögött a beteg, hiszen az idegen testektől meg akar szabadulni a hörgőrendszer, miközben sarjszövetet képez, azaz vadhúst növeszt, de onnantól kezdve nem lehet használni a tüdőt. Amikor behozták a kislányt, már nem lélegzett a bal tüdeje.
MN: Képes regenerálódni a tüdő?
KL: Jól tud küzdeni a tüdő, mert amúgy sem egy elkényeztetett szerv, mint a vese vagy a máj, melyek tokban vannak, és csak vért kapnak. A tüdő port is kap, meg kórokozót, szóval egy harcos szerv, de a mélyebb struktúrái, ahová csak steril dolgok jutnak le, már nem harcosak. Az intenzív és sokáig tartó dohányzással például ezeket a mélyebb struktúrákat teszik tönkre az emberek. Érdekes, hogy a leállás viszont bármikor jót tesz. Ha nem is gyógyul már meg a tüdő, a romlás üteme csökken. Az a helyzet, hogy amikor az ember felnő, mondjuk huszonöt éves lesz, amúgy is elkezd romlani a tüdeje, de a dohányzással ezt a romlást nagyon fel lehet gyorsítani.
