Tudomány

Hajóvásárlás kezdőknek - Négyszázból kijön

A budai rakparton haladva az Árpád hídnál különös feliratot látunk a kocsi ablakából: ez a hajó eladó! De nem ám motorcsónak vagy vízibusz, méretes, amolyan igazi hajó. Amúrnak hívják, az oroszoktól jött. Elsőre csak arra futja, hogy feljegyezzük a megadott telefonszámot.
  • Czenkli Dorka, Kõhalmi Anett
  • 2010. október 21.

cyberhírek

ALAGÚT Befejezték a világ leghosszabb alagútja, az ötvenhét kilométer hosszú svájci Gotthárd-bázisalagút fúrását. A két járatból álló vasúti célú műtárgy fúrása hét évvel ezelőtt kezdődött, és várhatóan 2017-ben adják át. LILA Egy frissen navilágot látott brit tanulmány szerint lilára festett szélturbinákkal megelőzhetőek lennének a madár- és denevérbalesetek.
  • .
  • 2010. október 21.

Spórolás - Harpagon kifosztja a Váci utcát

Fűtés helyett réteges öltözködés, a Bahamák helyett balatoni kemping, féktelen vásárlás helyett akcióvadászat - spórolni sokféleképpen lehet, akár mintaértékű előrelátásról vagy nevetséges garasoskodásról van szó.
  • Iványi Zsófia
  • 2010. október 14.

Időskori ápolás - Recept nélkül

Szüleink, nagyszüleink felügyeletére, ápolására nincs előre megírt forgatókönyv. Ráadásul a leggondosabb tervezés sem ér túl sokat a lehetőségek hiányában.
  • Kempf Zita
  • 2010. október 14.

Kiegészítő egészségbiztosítások - A valamin túl

Magyarországon nem nyílt még nagy tér az egészségügyi magánbiztosításoknak, és az előtakarékosságra létrehozott egészségpénztárakból is éppen a megtakarítás hiányzik. A magyarázatot szokás szerint az állami gondoskodásba vetett hit, az egészségkultúra hiánya, a rossz szabályozás és az egészségügy általános állapota szolgáltatja.
  • Mészáros Bálint
  • 2010. október 14.

"Nem lehet tovább halogatni"- Andor László foglalkoztatási, szociális és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos az európai nyugdíjrendszerek problémáiról

A társadalom elöregedése minden európai országra jellemző, ennélfogva a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága is közös probléma. Az Európai Bizottság (EB) nyáron megjelentetett zöld könyve sorra veszi az állami és a kiegészítő nyugdíjpillérek legfontosabb problémáit, a tagállamok kormányai, intézményei és állampolgárai pedig november 15-éig szállhatnak vitába a megállapításokkal. Az uniós biztost az egységes fellépés lehetőségeiről kérdeztük.
  • Mészáros Bálint
  • 2010. október 14.

cyberhírek

VIAGRA A női Viagra gyártója, a német Boehringer Ingelheim lezárta a szer fejlesztését, miután az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA nem engedélyezte forgalomba hozatalát. A női vágyfokozó pirula kevéssé hatékony és nem eléggé biztonságos - állítják az FDA által felkért külsős szakértők. KÉTÉLTÛ Örömteli felfedezésről számolt be a Conservation International nevű természetvédelmi szervezet: sikerült újra rábukkanniuk két afrikai béka- és egy szalamandrafajra, amelyeket évtizedek óta kihaltnak hittek. PHOBOS Az Európai Ûrkutatási Szervezet (ESA) Marx Express műholdjának kutatásai alapján valószínűsíthető, hogy a Mars Phobos nevű holdja a Föld kísérőjéhez hasonló módon, azaz egy katasztrofális bolygóközi kataklizmában, az óriási erejű ütközés nyomán keletkezett törmelék összeállásából jött létre. INFLUENZA Optimista előrejelzések szerint idén nem kell súlyosabb influenzajárványra számítani.
  • .
  • 2010. október 14.

cyberhírek

NOBEL-DÍJ Robert G. Edwards nyerte az idei fiziológiai és orvosi Nobel-díjat.
  • .
  • 2010. október 7.

cyberhírek

Fájlcsereháború Miután jogi eszközökkel nem nagyon sikerült fogást találni a torrentezőkön, a zeneipar óriáscégeit tömörítő szövetség új fegyvert vetett be a fájlcserélő hálózatok ellen:felbéreltekegy indiai céget, hogy túlterheléses támadásokkal tegye tönkre a nagyobb torrentoldalakat. Felfedezés Valószínűleg észak-perui őslakosok beszélhették azt a máig ismeretlen nyelvet, amelynek első írásos bizonyítékaira egy 17. századi levél hátulján bukkantak rá régészek.
  • .
  • 2010. szeptember 30.

cyberhírek

Térkép Lézeres radarral pontos, háromdimenziós modelleket készít a Nokia a nagyvárosok utcáiról. Novemberben indulnak el a térképészeti autók, először London utcáin, utána Európa többi nagyvárosában.
  • .
  • 2010. szeptember 23.

Nem tudod, mit hoz a holnap - Élet a sclerosis multiplexszel

Ismeretlen eredetű és gyógyíthatatlan: közel tízezer embert érint Magyarországon. A sclerosis multiplexszel (SM) mindazonáltal lehet élni, ám a betegnek szembe kell néznie a kór lefolyásának kiszámíthatatlanságával, a társadalmi tudatlansággal és a pozitív kommunikáció hiányával.
  • Urfi Péter
  • 2010. szeptember 16.