A hemofília örökletes és gyógyíthatatlan betegség, egy kisebb sérülés is komoly problémát okozhat. Immár hazánkban is elérhető egy olyan génvizsgálat, amelynek köszönhetően ki lehet szűrni a hibás gént hordozó előembriókat, ez azonban nagyon drága.
Az év eddigi tudományos szenzációjaként tálalták, hogy felvétel készült egy fekete lyukról, de a kép összerakásának körülményei talán még érdekesebbek.
A dél-koreai cégek megneszelték, hogy az egyik amerikai szolgáltató pénteken dobná piacra, ezért egy nappal beelőzték, így a világon először náluk elérhető.
Amit személyi titkárának, Incze Péternek írt. Más iratokkal együtt a levelet az Incze család egyik tagja adta át Budapest Főváros Levéltárának, mely azt a gróf halálának 78. évfordulóján mutatja be.