Nem virággal jöttek – a német megszállás és utóéletének emlékezete

A csapatok bevonulása és nyomukban a biztonsági erők berendezkedése csak az első lépés volt, a gyűlölet hamarosan rendeletözönben öltött testet.

Éppen 75 éve, 1944 tavaszán, a német megszállást követő időszakban születtek meg azok a kormányrendeletek, amelyek megfosztották vagyonától, biztonságától és alapvető emberi jogaitól a magyar zsidóságot.

Mindez jórészt a frissen hatalomra került nácibarát és antiszemita jobboldali politikai garnitúra és a kezük alá dolgozó szakapparátus műve volt, a német biztonsági erők kéréseit nem csak teljesítették, de túl is licitálták. Edmund Veesenmayer SS-Brigadeführer, akkori titulusa szerint a teljhatalmú birodalmi megbízott és az itt berendezkedő német rendőrségi és biztonsági szervek remekül együttműködtek a magyar társszervekkel és a kormányzat képviselőivel.

"Tanulmányutak"

Minderre azonban alaposan fel is készülhettek, hiszen maga Veesenmayer 1943-ban kétszer is tanulmányútra érkezett Magyarországra, ahol felháborodottan konstatálta a zsidókérdés „megoldatlanságát”, ami szerinte felelős volt azért is, hogy az ország elégtelen módon járult hozzá a tengelyhatalmak (mindenekelőtt persze a németek) háborús erőfeszítéseihez.

Német katonák a Várban

 

 

Nem járunk messze az igazságtól, ha a Veesenmayer feletteseinek készített jelentéseiben keressük a német megszállás motivációit, annak időzítését pedig befolyásolta az a tény is, hogy a szovjet hadsereg 1944 tavaszán lassan már a Kárpátok vonala, az akkori magyar államhatár felé közeledett és a németek nem igazán bíztak abban, hogy a magyar hadsereg képes lenne egyedül tartani a védvonalait.

Máig zajlanak történészkörökben illetve a nagyobb nyilvánosságban a megszállás körüli viták.

Hibás érvelés

Az egyik álláspont szerint az eleve elhibázott magyar kiugrási tárgyalásokban illetve az arra rájátszó és a németeket szándékosan provokáló angolszász stratégiában kéne keresnünk a megszállás legfőbb kiváltó okát. Pedig a német bevonulás tervei már 1943 kora őszén készen álltak, s ha az állítólagos nyugati intrikáknak volt is olyan céljuk, hogy ezzel a hadművelettel tehermentesítsék saját, csak jóval később induló hadműveleteiket, akkor számításaik aligha váltak be, hiszen a Magyarország megszállását végrehajtó (leginkább az ország politikai átállítását elősegítő) német csapatok zöme a normandiai partraszállás idején már rég nem is tartózkodott az országban. Ezzel szemben az ország kulcsfontosságúvá lett a német katonai, politikai stratégiában –  mezőgazdasági és nyersanyagbázisként (pl. az egyik utolsó kőolajforrásként) és felvonulási területként is.

Mindeközben a nácik hazai szövetségesei (akik között 1944 őszéig még nem is számíthatták magukat a megbízhatatlannak tartott nyilasok) maguk is szorgalmazták a zsidókérdés még radikálisabb megoldását. Amikor pedig lehetőségük adódott rá, akkor a kollaboráns Sztójay-kormányzat vezetésével mindent meg is tettek ennek érdekében, beleértve a deportálások buzgó megszervezését és lebonyolítását.

További részletek olvashatók e heti print számunkban Várták őket címen.

Ne feledje el megvásárolni a lapot az újságárusnál vagy fizessen elő rá itt.