Tartalom

MaNcs 31. évf. 11. sz. (2019-03-14)

Publicisztika

Forgács Bálint

Publicisztika

Végjáték az Akadémián

Lehetünk-e jóhiszeműek a magyar tudományosság felszámolóival szemben?

Az Akadémia és Lovász László utolsó nagy kísérlete, hogy megnézi, mi történik, ha bármi áron jó szándékot feltételez a másik fél részéről egy olyan helyzetben, ahol az igazság csak akkor derül ki, amikor már visszafordíthatatlanul bekövetkezett a tragédia.

Hegedűs Dániel

Publicisztika

A hátrafelé vizelő

Fidesz-válság az Európai Néppártban

A Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) viszonya meghatározó szerepet töltött be Magyarország 2010 óta tartó autokratizációs folyamatában.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Elűzni a gaz Ficót

„Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy próba szerencse alapon szavazzunk” – mondotta nemrégiben Peter Pellegrini, Szlovákia miniszterelnöke. „Az ügynökségek egy ismeretlen lánykából próbálnak elnököt csinálni” – ezt meg Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke mondotta ugyancsak a napokban.

Egotrip

Egotrip

Zsidók, japánok és a gömbhal

Talán meglepő, de tény az, hogy manapság egy valamirevaló japán könyvesboltban van egy sarok, amely fölött a yudaya felirat olvasható. A japánokat ugyanis érdekli a zsidóknak, ennek az egzotikus nyugati népnek a világa.

Belpol

Interjú

Belpol

„Így nem lehet élni”

Szalma Botond összellenzéki polgármesterjelölt

A múlt héten derült ki, hogy Újpesten a teljes ellenzék támogatja az egykori kereszténydemokrata politikus indulását.

Kiemelt kormányzati beruházások gyors engedélyeztetése

Belpol

A NER napszámosa

A kormány nem elégszik meg azzal, hogy a kiemelt beruházásait a kiválasztottak szűk köre valósítja meg. Az eljáró hatóság kijelölésével évek óta ugyanarra a megbízható hivatalra osztják ki szinte az összes kényes ügyet a gördülékeny engedélyeztetés érdekében.

Mesterházy fegyelmi ügye és az MSZP

Belpol

Buzgárok és csurgások

Mivel a pártvezetés az utolsó pillanatban visszatáncolt, Mesterházy Attila megúszta az ellene indított fegyelmi eljárást. Az MSZP-ben árulókról, szivárogtatókról beszélnek, de az igazi tét az, hogy ki tud életet lehelni a pártba a tavaszi EP- és az őszi önkormányzati választás előtt. És hogy ki lesz a miniszterelnök-jelölt 2022-ben.

Külpol

Interjú

Külpol

Török Gábor: „Kellemetlenné vált a Fidesz”

Nem jöttek be Orbán számításai a radikális jobboldal európai előretöréséről, így csökken a befolyása az Európai Néppártban, akár ki is szorulhat a pártszövetségből – véli Török Gábor. Az elemző szerint ennek a magyar EP-választásra nem lesz nagy hatása, az ellenzék legközelebb októberben remélhet sikereket.

Zene

Lemez

Zene

Beleszédül

Szesztay Dávid: Dalok bentre

A bús férfi belekezd, hogy elpanaszolja a világnak, miért hallgat, de úgy tűnik, mégis erősebb a hallgatás vágya, mint a közlésé, így csak elhaló félmondatokból, hosszú sóhajokból, tétova nekilendülésekből, egyszavas vallomásokból és homályos érzelemtöredékekből rajzolódik ki önportréja.

Interjú

Zene

"Lovasi megkért, hogy mutassak neki témákat"

Szesztay Dávid multiinstrumentalista, dalszerző

Izgalmasan radioheades szólólemezzel jelentkezett a magyar alterzene mindenese. A Kiscsillag gitáros-billentyűse színészi kitérőjéről és persze Lovasi zenekaráról is mesélt.

Koncert

Zene

A kupolában, háló nélkül

A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye Lendvay József hegedűművésszel

A Liszt Ferenc Kamarazenekar orosz keretbe foglalta Lendvay József hegedűjátékát a Zeneakadémián.

Interjú

Zene

„Szikével kapartam a hangsávba”

Vidovszky László zeneszerző

A legendás hajdani Új Zenei Stúdió egyik alapítója, a kísérletező alkatú Vidovszky László igyekszik lépést tartani az elektro­akusztikus zene úgyszólván végtelenné tágult lehetőségeivel is, de alapvetően a hangszerek – ezek a „szép tárgyak” – vonzzák.

Képzőművészet
Könyv

Bán Zoltán András

Könyv

Repül gyászhírekkel a Föld

Eltemettük Tandori Dezsőt

Lassan kezd kiürülni szellemi életünk azon színpada, mely nagyjából 1968 táján kezdett berendezkedni, és aztán 1989-ben a legnagyobb reményekkel foglalta el a magyar világot jelentő deszkákat.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Kedves zaklatóink

Véleménykutatás a Klubrádióban

Ha már a műsor úgy tesz, mintha valódi közvélemény-kutatás lenne, vonjunk le mi is egy nem reprezentatív végeredményt a hallottakból: a hat betelefonálóból négy egészen agyzsibbasztó volt, míg kettő kifejezetten érdekes dolgokat mondott.

Színház

Színház

Színház

Sorsfordítás

És Télemakhosz?

Ha jó világban élnénk, tele volnánk hasonló projektekkel, a gondoskodó állam a művészeteken, a színházon keresztül lehetőséget kínálna a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak, hogy méltó emberi életet éljenek.

Lélek

A fóti gyermekotthon bezárása

Lélek

„Valakinek megtetszett”

Két éve jelentették be, hogy felszámolják a gyermekgondozói tevékenységet a Károlyi István Gyermekközpontban, mondván, az elavult intézmény helyett kis létszámú, családias lakóotthonokra van szükség. Csakhogy Fót pontosan ilyen hely, nem pedig tömegintézmény, aminek a kormány próbálja beállítani.

Gasztro
Lokál
Tudomány

Kutatás Petőfi sírja után

Tudomány

Még forog benne

Nyáron lesz 170 éve, hogy Petőfi Sándornak nyoma veszett a segesvári csatában. Azóta sem lelik a nyughelyét.

Mikrofilm

Interjú

Mikrofilm

„Udvarolni kezdtek a náciknak”

Ruth Beckermann filmrendező

Kurt Waldheimből – tízévnyi ENSZ-főtitkársága után – úgy lett osztrák köztársasági elnök ’86-ban, hogy közben alig győzte elhallgatni saját második világháborús múltját, vagy ha mégis némi beismerésre kényszerült, előszeretettel kisebbítette a beosztásából fakadó tevékenységét. A Waldheim-ügyről Ruth Beckermann készített dokumentumfilmet – A Jó estét, Mr. Waldheim már látható is a mozikban. A rendezővel Budapesten beszélgettünk.