Az Antarktisz sok szempontból máig a legrejtélyesebb kontinens: a közhit szerint pusztán végtelen, fehér hó- és jégsivatag, mely legfeljebb klasszikus horrorfilmek helyszíneként jöhet számításba. Pedig a jeges földrész számtalan titkot őriz - némelyikük földtörténeti emlék egy olyan időből, amikor még nyoma sem volt a föld jégsapkáinak. Régóta tudjuk, hogy a több kilométer vastag jégpáncél alatt tavak rejlenek, melyek vizének analízise sok mindent elárulhat arról, milyenek az élet esélyei ilyen extrém körülmények között. És talán valamennyit megtudhatunk azokról az időkről is, amikor az Antarktisz is csak olyan kontinens volt, mint a többi: trópusi, szubtrópusi klímával, növényzettel, gazdag erszényes állatvilággal. Orosz tudósok a vagy két évtizede kezdődött mélyfúrási projekt kimélyített furatait kihasználva még tavaly kezdték egy speciális módszerrel (forró vizes fúróval) megközelíteni a legendás Vosztok kutatóállomás alatt elterülő tavat. Az így kinyert jégmagokat folyamatosan a felszínre hozták s analizálták - egy héttel ezelőtt pedig végre sikerült is eljutni a nyílt vízig. Mindezt úgy, hogy ígéreteik szerint nem háborgatják majd a tó évmilliók óta háborítatlan vizét, s nem is juttatnak a jég alá semmiféle külső szennyezést (mondjuk felszíni mikrobákat). Az már csak a kutatás sajátos, érzékeny természetét jellemzi, hogy ezt korántsem hiszi el nekik minden érintett.
A tó neve
Az egykori Szovjetunió még 1957-ben hozta létre a balti német származású cári hajóstiszt és felfedező, Fabian von Bellingshausen expedíciós hajójáról elnevezett Vosztok űrállomást - a hely kijelölésének szempontjai között kiemelkedő helyen szerepelt, hogy a jeges kontinens ezen vidékének felszíne szokatlanul sima, s így könnyedén tudnak le- és felszállni a repülők. A környéken még a hatvanas években elvégzett szeizmikus hullámkísérletek nyomán csupán sejtették, a hetvenes évek brit radarmérései és műholdas vizsgálatok után már tudták is (bár az eredményeket csak 1993-ban publikálták!), hogy odalenn, a jég alatt gigantikus tó rejtőzik - nem az egyetlen e tájon, de kétségtelenül a legnagyobb. Érdekesség, de a vaskos jégpáncél súlya alatt olvadt állapotban megmaradó víztömeg ötlete még Kropotkin hercegtől, a jeles polihisztor tudóstól és anarchokommunista teoretikustól származik. A Vosztok-tó méretei elképesztők: 250 kilométer hosszú és 50 kilométer széles. Ez nagyjából az Ontario-tó nagyságrendje, ám annak vízmennyiségének háromszorosát rejti (a Balaton vízkészletének csaknem tízszeresét!): összesen 5400 köbkilométer rejlik odalenn. Általában is elmondható, hogy az Antarktisz jege alatt tározódik a Föld folyékony édesvízkészletének legnagyobb, még háborítatlan vastartaléka. Magától értetődik, hogy régóta sokan pályáztak e rezervoár megcsapolására - még ha egyelőre csupán laborvizsgálatra elégséges mennyiségről van is szó. A vizsgálatok, sőt a mintavétel kivitelezését több körülmény is nehezíti: részben a természet állít korlátokat a kutatók elé, másrészt az eddig rejtett természeti kincsek háborgatásával kapcsolatos szakmai-etikai aggályok. A vizsgálatra eleve csupán az antarktiszi nyárban nyílik lehetőség (ez, ugye, egybeesik a mi telünkkel), mert amint beköszönt a fél évig tartó, folyamatos sötétséggel párosult tél, a hőmérséklet simán -80 alá zuhan, ami minden külső munkát lehetetlenné tesz. Másrészt gondoskodni kell arról, hogy a fúrási munkák során semmilyen külső szennyezés ne jusson le a tó vizébe. Érdekes módon a fordítottjáról ritkán esik szó: pedig a sci-fi horrorokon szocializálódott (tudományos szempontból persze szigorúan laikus) megfigyelők agyán már átszaladt a lehetőség: ki tudja, milyen létformák őrződtek meg és fejlődtek ki odalenn, a sötét, jéghideg vízben. A jégfúrásos forgatókönyvről amúgy is nevezetes B-movie-ra (például Alien vs. Predator) asszociáló publikum izgalmait fokozta a minapi hír: január végén egy hétre úgymond elvesztették a kapcsolatot a fúrást végző tudósokkal, akik azután "váratlanul" újra előkerültek (kérdés persze, hogy ők azonosak-e korábbi önmagukkal - e témában lásd még a The Thing című átváltozós horrorfilmet).
A komolytalan forgatókönyveket félretéve: az oroszok végül, kellő óvintézkedések mellett és ravasz trükkök alkalmazásával - legalábbis hipotetikusan - lefúrtak a tó felszínéig, majd a folyékony fázissal érintkező jégszakaszba mélyítettek egy meglehetős szélességű lyukat, amibe beáramlott, majd ott rögvest meg is fagyott az alant elterülő tó túlhűlt és túlnyomásos vize. Ám mindezt verifikálni csak a következő antarktiszi nyár kezdetén, azaz idén decemberben nyílik módjuk - a fagyott vízminta addig lent, a mélyben pihen.
Emlék a múltból
A Vosztok-tó egyike a 140 eddig ismert antarktiszi jég alatti tónak - ám gigantikus köbtartalma és 15700 négyzetkilométernyi (hatod magyarországnyi) területe rendkívülivé teszi. Tulajdonképpen azt sem tudjuk pontosan, hogy mikor keletkezett: körülbelül 15-25 millió éve zárhatta be az Antarktisz egyre hízó jégsapkája. Érdekes, hogy a vize nagyon lassan cserélődik - összefüggésben azzal, hogy a felette lévő jégtakaró állandó mozgásban van, így azután az annak súrlódásából fakadó hő olvadék vízzel látja el a tavat - a másik oldalról viszont rendszeresen kifagy belőle némi vízmennyiség. De az biztos, hogy ha találnak is lenn holmi életformákat, azok mindenekelőtt a Föld több tízmillió évvel ezelőtti állapotáról tájékoztatnak majd. Nem mintha azt őrizték volna meg változatlan formában, de kétségtelenül abból fejlődtek ki, a felszíni létformáktól függetlenül, azokkal párhuzamosan. Számításba kell venni, hogy a Vosztok-tó vize kb. -3 fokos: csupán a majd 4 kilométer vastag jégpáncél nyomása és a geotermikus fűtőhatás miatt nem fagy meg azonnal. Ugyanakkor a tó vize igen gazdag oxigén- és nitrogéngázban: a felszíni vizek oldott levegőjének akár ötvenszeresét is tartalmazhatja. Megjegyeznénk, hogy bár a jég alatti tó háborítatlanságáért aggódók már az eddigi fúrásoktól is idegrohamot kaptak, az oroszok ezenfelül még egy mini tengeralattjárót is le szeretnének küldeni a lyukon át a tóba, hogy egyrészt közvetlen adatokat nyerjenek élővilágáról, másrészt hogy mintákat szerezzenek aljzatából, a 15-20-25 millió éves üledékekből. S mindennek lesz még jelentősége asztrobiológiai nézőpontból is. Pontosan ilyen tengeralattjáróval szeretnék felmérni a Jupiter-hold Európa vagy a Szaturnusz-hold Enceladus jégkérgei alatt hullámzó óceánok hipotetikus élővilágát - a helyszín beszennyezésének kockázata ott is hasonlatos lesz.
