Almost Human

  • - kg -
  • 2014. január 12.

Tévétorrent

Nem túl távoli jövők mindig vannak, mindig lesznek, és nemcsak az a jó bennük, hogy az alkotói fantáziának csupán a költségvetés szab határt (bár így is minden második jövő szárnyas & fejvadászos), hanem az is, hogy sosem kell kiírni: "Igaz történet alapján." Az Almost Human esetében az átlagosnál többet szántak eme nem túl távoli jövő tárgyi világának felcicomázására - fegyverek, kommunikációs kütyük, utcaképek és közlekedési eszközök terén JJ Abrams új sorozata abba a műfaji kreclibe tartozik, melyet úgy hívnak; minőségi televíziózás.

A következő műfaji megálló a robotos filmek, melyek szép példája volt legutóbb az €Äkta Människor című svéd csoda (egy polgári IKEA-világban játszódó robotforradalom részletgazdag kibontása), az európai érzékenységet azonban Abrams robotjai hírből sem ismerik. A sorozat ősi sémákkal kereskedik; kevésbé érdekli a "mit ér a robot, ha majdnem ember" problémakör, mint a minden epizódra jutó nyomozómunka, melyet a buddy movie-k ősi szabályai szerint egy fehér hús-vér ember és egy fekete gépember vezényel le az ilyenkor szokásos, egyszer te szólsz be nekem, másszor én szólok be neked ritmikus nyelvgimnasztika közepette. Úgy látszik, a jövő annyira mégsem előrehaladott, hogy sikerült volna túllépni az Eddie Murphy - Nick Nolte vagy a Mel Gibson - Danny Glover formulán. De ha épp nincs jobb dolgunk, és az Ākta Människor második évadjának angol feliratai (Real Humans) is késnek, csalatkozni Karl Urban (fehér+ember) és Michael Ealy (fekete+gép) párosában sem fogunk - feltéve, ha kedveljük az agyilag-érzelmileg nem túl megerőltető, nem túl távoli jövőket.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.