Tévétorrent

Animal Kingdom

Tévétorrent

Kell-e jobb nyugdíjas meló, mint a gyerekekből és unokákból szervezett szörfös rablóbanda vezetgetése? Jön tehát egy abszolút atipikus nagymama, aki négy innen-onnan lett felnőtt fiát igyekszik a bizniszben tartani, s emellé magához veszi túladagolásban elhunyt lányának gimis csemetéjét is.

J.-nek szerencsére nagyon jól megy a kémia, de belecsöppen egy egészen más családba, mint amiben cseperedett. Gondolhatnánk, hogy a folyton dílerekkel és függőséggel küzdő anya után minden csak jobb lehet, de nem jobb, mert bántalmazás, családon belüli lelki meg fizikai terror itt is van, de közben meg jut mellé valamiféle család, akik jelentenek valamit egymásnak, és a banda, aminek van összetartó ereje, hűsége és hasonlók. Az erkölcsi okokból rabolgató és extrém élményeket hajhászó bandát már a kultikus Holtpontból ismerjük, e sorozatban a tagság felnövéstörténetével ismerkedünk. Eb­ből lett a cserebogár. A hangütés, az atmoszféra ugyanaz: a gonosz fiúk is emberek, családdal, szeretettel, szörfdeszkával és minden hasonló jóval, csak éppen erről sose tudunk.

Az ilyesmi persze akkor működik, ha színesek a jellemek. Ugyan elsőre a pszichopata, a lázadó és az elfojtásoktól agresszív alapfigurák nem sok újat mutatnak, de jól szállunk be a történetükbe: mi lennénk J. Ha nem is naivan, de azért rácsodálkozással csöppenünk a bizniszbe és az új családi környezetbe, amelyik épp rendőrgyilkosságot próbál eltussolni, miután a nagymama medencés tequilapartiján már mindenki jól kimulatta magát. Mert ilyenek ezek a cudar kaliforniai nagymamák.

Magyar felirat: Kai – G4Flly

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.