Torrentmozi

Két hajszál

We Are Twisted Fucking Sister!

  • - greff -
  • 2016. szeptember 18.

Tévétorrent

Hosszú az út a csúcsra, ha rock and rollt játszanál, énekelte negyven éve az AC/DC, de a Twisted Sister sokkal hitelesebben énekelhette volna.

A zenekar vastag rózsaszín filccel kanyarította oda a nevét a rockzene sör-, vér- és spermafoltos nagykönyvébe, egyrészt azzal, hogy megírta a 80-as évek klipkorszakának egyik definitív slágerét (a We’re Not Gonna Take Itet), másrészt mert a korai lemezein kikovácsolta a hiányzó láncszemet a rúzsos-flitteres glam és a szegecses-bőrdzsekis heavy metal között – és talán mindenkinél több és hosszabb ideig tartó megpróbáltatást viselt el, mire végre átléphetett a globális siker aranyló kapuján. Andrew Horn dokumentumfilmje éppen azért képes általánosabb érvényű, távolról sem csak a rajongók számára lebilincselő utazásra invitálni a nézőt, mert szinte kizárólag a beérkezésig ívelő zeneipari robotolásra koncentrál. Amely a Twisted esetében úgy 6-8 évig eltartott.

Úgyhogy aki globális popsztár kívánna lenni, vegye figyelembe a következőket! A Twisted Sisternek már 1976-ban kész (és eredeti) volt nemcsak a zenéje, hanem az imázsa is, ráadásul egy majdnem Jagger-szintű karizmatikus ripacs állt a mikrofon előtt, aki estéről estére lehengerlő, provokatív műsort celebrált, amit persze a közönség is hamar észrevett, hiszen a zenekar pár hónap alatt az amerikai klubok királyává emelkedve mindenféle hivatalos kiadvány nélkül is brutális telt házakat csinált a keleti parton. Gyakorlatilag pihenő nélkül játszottak, s ha kellett, másfél napot utaztak egy-egy 30 perces előzenekari lehetőségért, ám pontosan erre volt szükség ahhoz, hogy magukhoz vonzzák a legfontosabb fejeket a szakmában. Igaz, ezek a szakerők aztán hol teljesen mást akartak, hol hasonlót, de mégsem ilyet, hol pedig a szerződés megkötése előtt szívrohamot kapva torlaszolták el a nagy lehetőségek ösvényét, s így a Twisted Sister első nagylemeze csupán 1982-ben jelenhetett meg – egy aprócska kiadónál, Londonban. És áttörésről, befutásról akkor még szó sem volt.

A We Are… legvilágosabb üzenete, hogy minden lépésnél a legeslegjobbnak kell lenni ahhoz, hogy az egész világ észrevegyen, legszomorúbb tanulsága pedig, hogy sokszor még ez sem elég ahhoz, hogy végül sikerüljön. A véletlenek és a gondviselés, a rejtélyes bal- és vakszerencse, az egyetlen ütemmel elvétett vagy épp eltalált lépések filmjét azért felemelő nézni, mert a szemünk előtt küszködő bohócok a végén csak megvalósítják a legvadabb álmaikat is – miközben ha csak két hajszál máshogy hajlik, máris a szemétre vethették volna az összeset.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.