Torrentmozi

Két hajszál

We Are Twisted Fucking Sister!

  • - greff -
  • 2016. szeptember 18.

Tévétorrent

Hosszú az út a csúcsra, ha rock and rollt játszanál, énekelte negyven éve az AC/DC, de a Twisted Sister sokkal hitelesebben énekelhette volna.

A zenekar vastag rózsaszín filccel kanyarította oda a nevét a rockzene sör-, vér- és spermafoltos nagykönyvébe, egyrészt azzal, hogy megírta a 80-as évek klipkorszakának egyik definitív slágerét (a We’re Not Gonna Take Itet), másrészt mert a korai lemezein kikovácsolta a hiányzó láncszemet a rúzsos-flitteres glam és a szegecses-bőrdzsekis heavy metal között – és talán mindenkinél több és hosszabb ideig tartó megpróbáltatást viselt el, mire végre átléphetett a globális siker aranyló kapuján. Andrew Horn dokumentumfilmje éppen azért képes általánosabb érvényű, távolról sem csak a rajongók számára lebilincselő utazásra invitálni a nézőt, mert szinte kizárólag a beérkezésig ívelő zeneipari robotolásra koncentrál. Amely a Twisted esetében úgy 6-8 évig eltartott.

Úgyhogy aki globális popsztár kívánna lenni, vegye figyelembe a következőket! A Twisted Sisternek már 1976-ban kész (és eredeti) volt nemcsak a zenéje, hanem az imázsa is, ráadásul egy majdnem Jagger-szintű karizmatikus ripacs állt a mikrofon előtt, aki estéről estére lehengerlő, provokatív műsort celebrált, amit persze a közönség is hamar észrevett, hiszen a zenekar pár hónap alatt az amerikai klubok királyává emelkedve mindenféle hivatalos kiadvány nélkül is brutális telt házakat csinált a keleti parton. Gyakorlatilag pihenő nélkül játszottak, s ha kellett, másfél napot utaztak egy-egy 30 perces előzenekari lehetőségért, ám pontosan erre volt szükség ahhoz, hogy magukhoz vonzzák a legfontosabb fejeket a szakmában. Igaz, ezek a szakerők aztán hol teljesen mást akartak, hol hasonlót, de mégsem ilyet, hol pedig a szerződés megkötése előtt szívrohamot kapva torlaszolták el a nagy lehetőségek ösvényét, s így a Twisted Sister első nagylemeze csupán 1982-ben jelenhetett meg – egy aprócska kiadónál, Londonban. És áttörésről, befutásról akkor még szó sem volt.

A We Are… legvilágosabb üzenete, hogy minden lépésnél a legeslegjobbnak kell lenni ahhoz, hogy az egész világ észrevegyen, legszomorúbb tanulsága pedig, hogy sokszor még ez sem elég ahhoz, hogy végül sikerüljön. A véletlenek és a gondviselés, a rejtélyes bal- és vakszerencse, az egyetlen ütemmel elvétett vagy épp eltalált lépések filmjét azért felemelő nézni, mert a szemünk előtt küszködő bohócok a végén csak megvalósítják a legvadabb álmaikat is – miközben ha csak két hajszál máshogy hajlik, máris a szemétre vethették volna az összeset.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.