Tévétorrent

Bombatörténet

Manhattan

  • - borz -
  • 2015. március 13.

Tévétorrent

Egész jó széria, ha nem támasztunk túlzott követelményeket. Például, ha nem innen akarjuk megtudni, kik és hogyan csinálták az atombombát.

Az első évad tizenhárom epizódja szinte kizárólag Los Alamosban játszódik, egy kivétellel csak szóbeli közlést hallunk a nagyszabású és kiterjedt Manhattan-terv többi helyszínéről. A főszereplők fikciós figurák – bár lehet találgatni, hogy kiknek az alakjából gyúrták össze egyiket-másikat –, az igazi pasasok csak a háttérben, mellékalakokként tűnnek fel néha. Ebből már nem nehéz rájönni, milyen utat választott Sam Shaw és népes forgatókönyvíró-gárdája: a magánéleti bonyodalmakat tolják az előtérbe, még szerencse, hogy ezek részben vagy egészben összefüggenek a sivatagi barakktáborba zárt, kezdetleges körülmények között dolgozó emberek munkájával.

1943-ban kezdünk: a katonaság már átvette az irányítást a tudósoktól (bár ha olyan mértékben telepedett volna rá a projektre, ahogy azt a film láttatja, akkor Hirosima és Nagaszaki nagy valószínűséggel megmenekül). Bőszen kavar a titkosszolgálat is, csak éppen a durvasága fordítottan arányos a hatékonyságával, a boszorkányüldözős jelleg már a hideg­háború legszebb éveit előlegezi. A vezérkonfliktust a Thin Man (puskatípus) és az impló­ziós bomba versengése adja. A szembenállás nem légből kapott, csak itt a dráma kedvéért túltolják: ha így ment volna a valóságban, megint csak nem készül el időre az atomfegyver. A szereplők fejében amúgy meg-megfordul a terv erkölcsi indítékú szabotálása, a főhősök vívódnak, moralizálnak a világtörténelem legpusztítóbb eszköze felett, és a háború napról napra növekvő számú áldozatával, a náci népirtással vagy a Heisenberg irányítása alatt folyó német atomkísérleti programmal racionalizálják a tevékenységüket.

A széria legjobban kitalált alakja Frank Winter, a háttérbe szorított és válságos, megalázó helyzetekbe hozott implóziós modell kidolgozója. Ellenlábasa (majd fegyvertársa) a brit-zsidó Charlie Isaacs, akit a Thin Manre állítanak rá. Míg Isaacs nagyjából belesimul az ifjú titán kategóriába, Winter összetett és ellentmondásos figura, töméntelen gyarlósággal, megingásokkal és az esztelenségig, az amoralitásig fajuló megszállottsággal; John Benjamin Hickey több mint meggyőzően hozza a szétesésig amortizálódó, majd újra meg újra összerázódó Franket, a körülötte szatellitként forgó családtagokkal, munkatársakkal és egyéb üzletfelekkel. Ha lettek volna kétségeink Frank Winter jellemét illetően, a záró epizódban meggyőző választ kapunk, mellesleg akkora horgot helyeznek el a végén, ami a második évad indulásáig fogva tarthatja az érdeklődőket.

A WGN viszonylag új versenyző a sorozatpiacon, egy sikeres fantasy (Salem) után ez a második dobásuk. Nem is rossz.

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.