Fánk-viccek épp nincsenek, de minden más sémát és sztereotípiát megkapunk: törtető, szexi tomboy rendőrnő; renitens, épp ezért az őrsön legjobban teljesítő nyomozó és frissen kinevezett fekete kapitány.
Róla kiderül, hogy történetesen meleg - hasonló sorozatoknál ez lehetne az évad csattanója, ezúttal viszont csak egy utolsó előtti percben elsülő pilotpoén. Nem is sajnálom, hogy ellőttem, a Brooklyn Nine-Nine ugyanis magasról tesz a sztorira - és olybá tűnik, minden másra is. Nem műfaj- vagy témafeszegető vígjáték, a patikamérleg nyikorgását viszont elnyomja benne a laza nemtörődömség. A dolog működni látszik; veszettül szórakoztató a végeredmény.
Ha nagyon címkézni akarnánk, ez a zsarusorozatok The Office-a. A Brooklyn Nine-Nine-ban teljességgel komolytalan figurák tesznek teljességgel komolytalan dolgokat, közben pedig csavarnak néhány sablonon, kikacsintanak párszor, és beszólogatnak egymásnak. A szomszéd íróasztal fura csaját randira hívni és megoldani egy gyilkossági ügyet - teljességgel egyenlő súlyú probléma itt, s sitcomról lévén szó, a megoldással nem is érdemes foglalkozni. A pilot sem igyekezett bárminő ívet kirajzolni, de azért előlegezett néhány apró sztorimorzsát: a következőkben folytatódhat "a ki csukat le több bűnözőt?" verseny, lehet tovább igyekezni a vicceskedő rendőr betörésén - és csodálkoznék, ha nyakkendőviccek nélkül köszöntene ránk a második évad. Addig ugyanis, amíg ilyen laza-jópofa tud maradni a sorozat, és esetleg megtanul a figuráival is kiegyensúlyozottabban bánni, kérhetjük a következő adagot.
