Közönséges halandó mindig szereti látni, ahogy a show-business fiktív vagy valós szereplői szeretnek, hazudnak és ármánykodnak. Az ABC sorozata pontosan ezt nyújtja - ezúttal a countryzene fellegvárában. A város, ahol a férfiak mindig borostásak és kockás ingben járnak, a nők szilajok és függetlenek, és még a tinik is countryklubba járnak bulizni. Itt bontakozik ki a showbizről szóló filmek tragikus toposza, a kiöregedett (de még mindig mutatós) díva kétségbeesett versengése a hamvas, ambiciózus trónkövetelővel. S ez csak a fő történetszál, közben tékozló szülők próbálják visszahódítani eddig elhanyagolt csemetéiket, közösen dalolászó emberek esnek szerelembe, ráadásul pedig elmerülhetünk Nashville visszataszító politikai játszmáiban, miközben folyamatosan szól az amerikaiak lakodalmas rockja, a country (minden epizód a műfaj klasszisának, Hank Williams egy-egy dalának címét viseli).
A zenére nem is lehet panasz, hiszen a műfaj apostola, T-Bone Burnett (az ", testvér, merre visz az utad? zenei producere is ő volt) remek arányérzékkel adagolja bele az édeset meg a keserűt. Mintha csak egy musical lenne, a Nashville-ben is a zene a szereplők közti viszonyrendszer motorja és a szexuális feszültség indikátora: a szereplők dalokkal reflektálnak élethelyzetükre, egy duett pedig felér egy aktussal. A sorozat másik fontos mozgatórugója a nő. A női figurák nemcsak önerőből csúcsra jutó énekesek, de gátlástalan üzletasszonyok is, mindközönségesen dögök. A gyakran esendőnek ábrázolt férfiak az ő árnyékukban élnek, sőt nemegyszer a játékszereik (mindez nem is a véletlen műve, hiszen a sorozat alkotója a Thelma és Louise forgatókönyvírója, Callie Khouri).
A Nashville alaposan elkoptatott közhelyeket kever kiválóan megírt zenével és vállalható alakításokkal (a gaz mágnást alakító Powers Boothe-ból sosem elég), ám ez így is csak egy erős közepeshez elég.
