Tévétorrent

Csúf holnap - Dennis Kelly: Utopia

  • - greff -
  • 2013. március 29.

Tévétorrent

Ha a Kínai negyed lehetett a leghűbb Chandler-adaptáció, miközben nem is Chandler-könyvből készült, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy az Utopia is odaírható a jelentős képregényfilmek közé, noha nem comicsból forgatták. A szélesebb tömegeknek szóló (de szuperhősmentes) angolszász képregények hatása nem azért meghatározó Dennis Kelly hatrészes minisorozatában, mert egy különös graphic novel testesíti meg benne a sikolyt, amely elindítja a lavinát - ez csupán elegáns beismerő vallomás. Az Utopiában a képi stílus az, ami igazán érdekes: Kelly szériája feltűnően gondosan komponált, alig vagy még annyira sem mozgatott digitális képekből (szűkebb plánokból és az olykor közéjük szúrt, a képregények double splash oldalait imitáló nagytotálokból) épül fel, melyeket utólag látványosan intenzívre színeztek, a létező angol épített környezetből pedig úgy válogattak háttereket mindehhez, hogy a mese egyszerre tűnjön elemeltnek és finoman jövőbelinek. Ez a stilizációs eljárás jól érzékelhetően a Kívülállók koncepcióját fejleszti újabb szintre, s Nathan Stewart-Jarrett felléptetésével a folytonosság végképp tagadhatatlanná válik - miközben igencsak lényeges különbség, hogy az Utopia határozott kézzel kiradírozza az összképből szellemi elődjének állandó derűjét.


Amit Kelly és társai ennek helyére tolnak, igazán nem lehet váratlan a kortárs brit szériák habzsolói számára - ezzel együtt a kifejezetten brutális erőszaknak még mindig van ereje, s így a bevetése sikeresen hozzájárul annak felfestéséhez, hogy a láttatott világban bármi megtörténhet. Az Utopia ugyanis a maga technoparanoiás, összeesküvés-elméletekkel fűtött módján éppen arról próbál beszélni, hogy a benne fellépő elegáns, minden szintet megszálló haramiák, a világosan beazonosíthatatlan, gonosz globális árnyékhatalom előtt nincs határ és nincs akadály. Így aztán remény sincs sok, de azért néhány, a feladatra a legkevésbé sem felkészült, morális tartását azonban a vérzáporban is kitartóan őrző fiatal egy bőrdzsekis-csőfarmeres női John Connor vezetésével mégis szembeszáll a fenevaddal. Az Utopia remek ifjú színészekkel életszagúvá galvanizált figurákat mozgat, de az epizódokon minden szinten eluralkodó vadsággal mégis határozottan kilép a realizmus sárköréből, s éppen ezáltal tud többet nyújtani szórakoztató sült baromságnál: akárcsak a britek másik aktuális ékessége, a Black Mirror, az Utopia is a közeljövőbe invitáló, intenzív rémálom, amely ha meseszerűnek tűnik is, nem engedi feledtetni, hogy valóságos szorongások táplálják.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.