Tévétorrent

Csúf holnap - Dennis Kelly: Utopia

  • - greff -
  • 2013. március 29.

Tévétorrent

Ha a Kínai negyed lehetett a leghűbb Chandler-adaptáció, miközben nem is Chandler-könyvből készült, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy az Utopia is odaírható a jelentős képregényfilmek közé, noha nem comicsból forgatták. A szélesebb tömegeknek szóló (de szuperhősmentes) angolszász képregények hatása nem azért meghatározó Dennis Kelly hatrészes minisorozatában, mert egy különös graphic novel testesíti meg benne a sikolyt, amely elindítja a lavinát - ez csupán elegáns beismerő vallomás. Az Utopiában a képi stílus az, ami igazán érdekes: Kelly szériája feltűnően gondosan komponált, alig vagy még annyira sem mozgatott digitális képekből (szűkebb plánokból és az olykor közéjük szúrt, a képregények double splash oldalait imitáló nagytotálokból) épül fel, melyeket utólag látványosan intenzívre színeztek, a létező angol épített környezetből pedig úgy válogattak háttereket mindehhez, hogy a mese egyszerre tűnjön elemeltnek és finoman jövőbelinek. Ez a stilizációs eljárás jól érzékelhetően a Kívülállók koncepcióját fejleszti újabb szintre, s Nathan Stewart-Jarrett felléptetésével a folytonosság végképp tagadhatatlanná válik - miközben igencsak lényeges különbség, hogy az Utopia határozott kézzel kiradírozza az összképből szellemi elődjének állandó derűjét.


Amit Kelly és társai ennek helyére tolnak, igazán nem lehet váratlan a kortárs brit szériák habzsolói számára - ezzel együtt a kifejezetten brutális erőszaknak még mindig van ereje, s így a bevetése sikeresen hozzájárul annak felfestéséhez, hogy a láttatott világban bármi megtörténhet. Az Utopia ugyanis a maga technoparanoiás, összeesküvés-elméletekkel fűtött módján éppen arról próbál beszélni, hogy a benne fellépő elegáns, minden szintet megszálló haramiák, a világosan beazonosíthatatlan, gonosz globális árnyékhatalom előtt nincs határ és nincs akadály. Így aztán remény sincs sok, de azért néhány, a feladatra a legkevésbé sem felkészült, morális tartását azonban a vérzáporban is kitartóan őrző fiatal egy bőrdzsekis-csőfarmeres női John Connor vezetésével mégis szembeszáll a fenevaddal. Az Utopia remek ifjú színészekkel életszagúvá galvanizált figurákat mozgat, de az epizódokon minden szinten eluralkodó vadsággal mégis határozottan kilép a realizmus sárköréből, s éppen ezáltal tud többet nyújtani szórakoztató sült baromságnál: akárcsak a britek másik aktuális ékessége, a Black Mirror, az Utopia is a közeljövőbe invitáló, intenzív rémálom, amely ha meseszerűnek tűnik is, nem engedi feledtetni, hogy valóságos szorongások táplálják.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.