Tévétorrent

A mesterterv – Copper; Ripper Street

  • - bori -
  • 2013. április 7.

Tévétorrent

Nagy leleplezésre készültem, de csak egy gyenge lábakon álló konteóval bírok szolgálni. Holtbiztosra vettem, hogy a gyakorlatilag egy időben készült és egy húron pendülő két széria, a Copper és a Ripper Street mögött egy közös mastermind áll, ám hiába bogarásztam a stáblistákat, nem találtam más kapcsolatot, mint hogy a tengerentúli sorozat gyártója, a BBC America a brit sorozat hazai forgalmazója. Ezek után kénytelenek leszünk hinni a korszellem misztikus hatalmában.

Másképp nehezen tudnánk megmagyarázni, hogy az Atlanti-óceán innenső és túlsó partján egyszerre fogant meg ugyanaz a gondolat: csináljunk egy kosztümös zsarusorozatot, ami a 19. század második felében játszódik egy világváros szegénynegyedében, nyomozó hőse titokzatos körülmények között veszítse el egyetlen leánygyermekét, ez nyomasztó súllyal nehezedjen rá; legyen nyitott a tudomány legújabb eredményeire, amelyeket egy rendhagyó figura állít a bűnüldözés szolgálatába; embereink sűrűn forgolódjanak egy kellemes bordélyban, amelynek madámja kulcsszerepet játszik az eseményekben, és mindezt pontosan tíz részben, hasonló stílusú főcímmel tárjuk a nagyérdemű elé. A jó hír az, hogy a kínzó rejtély ellenére mindkét sorozat élvezhető, akár hiszünk a csodákban, akár nem.

Copper

Copper

 

Kevin "Corky" Corcoran az 1860-as évek New Yorkjában, közelebbről a Manhattan déli sarkában lévő Five Points negyedben nyomozó. A részletes helyszínrajzot lásd Scorsesénél, a New York bandáiban. Gettysburgön már túl vagyunk, de még javában dúl a polgárháború, amelyből Corky is derekasan kivette a részét. Itt tett szert azokra a kapcsolatokra, amelyek kitágítják a történet kereteit: egy fekete orvostudorral, Freemannel együtt megmentette egy gazdag iparmágnás fiának, Robert Morehouse-nak az életét, s kettejükön keresztül belépést nyerünk az úri társaságba és a fekete közösségbe.

Ahogy a körzet lakóinak, a derék nyomozóknak s a nekik munkát adó delikvenseknek és áldozatoknak a jó része is ír, tág teret nyitva a néző szívének oly kedves nemzetkarakterológia előtt, különös tekintettel az italozásra, a szélsőségekre hajló érzelmi és indulati reakciókra.

A keménygalléros és közönséges bűnözők utáni napi hajsza bemutatásán túl az alkotók nem mulasztják el kiaknázni a korabeli történelmi eseményeket: jelen lehetünk a Lincolnt másodszor is elnökké választó szavazáson, megismerkedünk a rokonszenves Booth családdal és színész fiával, aki még csak készül élete legnagyobb szerepére, melyet a Ford Színházban fog majd előadni, és beavatást nyerünk a vesztésre álló déliek New York elleni merényletterveibe.

Míg a Copperben a polgárháború szolgál korjelző karóként, a Ripper Streetben Hasfelmetsző Jack. Bár lassan már egy éve, hogy beszüntette működését, az érintettek - zsaruk, prostituáltak, újságírók és olvasóközönségük - még élénken emlékeznek rá, és sokan számítanak a visszatérésére. A felvilágosult Reid felügyelő, aki az East End sűrűjében üldözi a bűnt, ugyanazzal az egészséges szkepszissel viszonyul a Ripper-várókhoz, mint a hétköznapi nyomozati munkához, amelyben jobbkeze, a veterán Drake őrmester és balkeze, a kétes múltú amerikai törvényszéki szakértő, boncolóorvos Jackson segíti. (Mit ad isten, Corkynak is két társa van, s az egyik nagy darab vajjal a fején kavar a nap alatt.) A Coppertől némileg eltérően itt szigorúbban tartják az egy epizód, egy bűneset menetrendet, és ha megengedünk magunknak egy kis rosszmájúságot, akkor feltűnik, hogy a brit krimiszériákra jellemző módon itt is túltengenek az aberrációk, mintha a sima, kétkezi erőszak és szex nem nyújthatna elegendő izgalmat.

Ripper Street

Ripper Street

 

Operatőri munkában meggyőzőbb a Copper (ahol végig egy kéz irányítja a kamerát, Paul Sarossyé), színészetben a Ripper Street, bár a kívánatosnál ritkábban látható Franka Potente helyzetbe hozását az amerikaiak javára kell írnunk. De ezek csak nüanszok. A zene, a jelmez és a díszlet mindkét helyen nagyon rendben van, nem spórolták ki az illúziót. És akár létezett mesterterv a két széria mögött, akár nem, Sherlock Holmes és Poirot szűnni nem bíró népszerűségéből nagyon helyesen következtettek arra, hogy érdemes kosztümbe bújtatni a zsarukat.

E rovatunkban a hazai bemutatásra tekintet nélkül szemlézzük a világ friss tévésorozatait. Ennek kapcsán nyomatékosan felhívjuk olvasóink figyelmét a szerzői jog törvényeinek maradéktalan betartására.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.