Tévétorrent

A mesterterv – Copper; Ripper Street

  • - bori -
  • 2013. április 7.

Tévétorrent

Nagy leleplezésre készültem, de csak egy gyenge lábakon álló konteóval bírok szolgálni. Holtbiztosra vettem, hogy a gyakorlatilag egy időben készült és egy húron pendülő két széria, a Copper és a Ripper Street mögött egy közös mastermind áll, ám hiába bogarásztam a stáblistákat, nem találtam más kapcsolatot, mint hogy a tengerentúli sorozat gyártója, a BBC America a brit sorozat hazai forgalmazója. Ezek után kénytelenek leszünk hinni a korszellem misztikus hatalmában.

Másképp nehezen tudnánk megmagyarázni, hogy az Atlanti-óceán innenső és túlsó partján egyszerre fogant meg ugyanaz a gondolat: csináljunk egy kosztümös zsarusorozatot, ami a 19. század második felében játszódik egy világváros szegénynegyedében, nyomozó hőse titokzatos körülmények között veszítse el egyetlen leánygyermekét, ez nyomasztó súllyal nehezedjen rá; legyen nyitott a tudomány legújabb eredményeire, amelyeket egy rendhagyó figura állít a bűnüldözés szolgálatába; embereink sűrűn forgolódjanak egy kellemes bordélyban, amelynek madámja kulcsszerepet játszik az eseményekben, és mindezt pontosan tíz részben, hasonló stílusú főcímmel tárjuk a nagyérdemű elé. A jó hír az, hogy a kínzó rejtély ellenére mindkét sorozat élvezhető, akár hiszünk a csodákban, akár nem.

Copper

Copper

 

Kevin "Corky" Corcoran az 1860-as évek New Yorkjában, közelebbről a Manhattan déli sarkában lévő Five Points negyedben nyomozó. A részletes helyszínrajzot lásd Scorsesénél, a New York bandáiban. Gettysburgön már túl vagyunk, de még javában dúl a polgárháború, amelyből Corky is derekasan kivette a részét. Itt tett szert azokra a kapcsolatokra, amelyek kitágítják a történet kereteit: egy fekete orvostudorral, Freemannel együtt megmentette egy gazdag iparmágnás fiának, Robert Morehouse-nak az életét, s kettejükön keresztül belépést nyerünk az úri társaságba és a fekete közösségbe.

Ahogy a körzet lakóinak, a derék nyomozóknak s a nekik munkát adó delikvenseknek és áldozatoknak a jó része is ír, tág teret nyitva a néző szívének oly kedves nemzetkarakterológia előtt, különös tekintettel az italozásra, a szélsőségekre hajló érzelmi és indulati reakciókra.

A keménygalléros és közönséges bűnözők utáni napi hajsza bemutatásán túl az alkotók nem mulasztják el kiaknázni a korabeli történelmi eseményeket: jelen lehetünk a Lincolnt másodszor is elnökké választó szavazáson, megismerkedünk a rokonszenves Booth családdal és színész fiával, aki még csak készül élete legnagyobb szerepére, melyet a Ford Színházban fog majd előadni, és beavatást nyerünk a vesztésre álló déliek New York elleni merényletterveibe.

Míg a Copperben a polgárháború szolgál korjelző karóként, a Ripper Streetben Hasfelmetsző Jack. Bár lassan már egy éve, hogy beszüntette működését, az érintettek - zsaruk, prostituáltak, újságírók és olvasóközönségük - még élénken emlékeznek rá, és sokan számítanak a visszatérésére. A felvilágosult Reid felügyelő, aki az East End sűrűjében üldözi a bűnt, ugyanazzal az egészséges szkepszissel viszonyul a Ripper-várókhoz, mint a hétköznapi nyomozati munkához, amelyben jobbkeze, a veterán Drake őrmester és balkeze, a kétes múltú amerikai törvényszéki szakértő, boncolóorvos Jackson segíti. (Mit ad isten, Corkynak is két társa van, s az egyik nagy darab vajjal a fején kavar a nap alatt.) A Coppertől némileg eltérően itt szigorúbban tartják az egy epizód, egy bűneset menetrendet, és ha megengedünk magunknak egy kis rosszmájúságot, akkor feltűnik, hogy a brit krimiszériákra jellemző módon itt is túltengenek az aberrációk, mintha a sima, kétkezi erőszak és szex nem nyújthatna elegendő izgalmat.

Ripper Street

Ripper Street

 

Operatőri munkában meggyőzőbb a Copper (ahol végig egy kéz irányítja a kamerát, Paul Sarossyé), színészetben a Ripper Street, bár a kívánatosnál ritkábban látható Franka Potente helyzetbe hozását az amerikaiak javára kell írnunk. De ezek csak nüanszok. A zene, a jelmez és a díszlet mindkét helyen nagyon rendben van, nem spórolták ki az illúziót. És akár létezett mesterterv a két széria mögött, akár nem, Sherlock Holmes és Poirot szűnni nem bíró népszerűségéből nagyon helyesen következtettek arra, hogy érdemes kosztümbe bújtatni a zsarukat.

E rovatunkban a hazai bemutatásra tekintet nélkül szemlézzük a világ friss tévésorozatait. Ennek kapcsán nyomatékosan felhívjuk olvasóink figyelmét a szerzői jog törvényeinek maradéktalan betartására.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.