Másképp nehezen tudnánk megmagyarázni, hogy az Atlanti-óceán innenső és túlsó partján egyszerre fogant meg ugyanaz a gondolat: csináljunk egy kosztümös zsarusorozatot, ami a 19. század második felében játszódik egy világváros szegénynegyedében, nyomozó hőse titokzatos körülmények között veszítse el egyetlen leánygyermekét, ez nyomasztó súllyal nehezedjen rá; legyen nyitott a tudomány legújabb eredményeire, amelyeket egy rendhagyó figura állít a bűnüldözés szolgálatába; embereink sűrűn forgolódjanak egy kellemes bordélyban, amelynek madámja kulcsszerepet játszik az eseményekben, és mindezt pontosan tíz részben, hasonló stílusú főcímmel tárjuk a nagyérdemű elé. A jó hír az, hogy a kínzó rejtély ellenére mindkét sorozat élvezhető, akár hiszünk a csodákban, akár nem.
| ||
Kevin "Corky" Corcoran az 1860-as évek New Yorkjában, közelebbről a Manhattan déli sarkában lévő Five Points negyedben nyomozó. A részletes helyszínrajzot lásd Scorsesénél, a New York bandáiban. Gettysburgön már túl vagyunk, de még javában dúl a polgárháború, amelyből Corky is derekasan kivette a részét. Itt tett szert azokra a kapcsolatokra, amelyek kitágítják a történet kereteit: egy fekete orvostudorral, Freemannel együtt megmentette egy gazdag iparmágnás fiának, Robert Morehouse-nak az életét, s kettejükön keresztül belépést nyerünk az úri társaságba és a fekete közösségbe.
Ahogy a körzet lakóinak, a derék nyomozóknak s a nekik munkát adó delikvenseknek és áldozatoknak a jó része is ír, tág teret nyitva a néző szívének oly kedves nemzetkarakterológia előtt, különös tekintettel az italozásra, a szélsőségekre hajló érzelmi és indulati reakciókra.
A keménygalléros és közönséges bűnözők utáni napi hajsza bemutatásán túl az alkotók nem mulasztják el kiaknázni a korabeli történelmi eseményeket: jelen lehetünk a Lincolnt másodszor is elnökké választó szavazáson, megismerkedünk a rokonszenves Booth családdal és színész fiával, aki még csak készül élete legnagyobb szerepére, melyet a Ford Színházban fog majd előadni, és beavatást nyerünk a vesztésre álló déliek New York elleni merényletterveibe.
Míg a Copperben a polgárháború szolgál korjelző karóként, a Ripper Streetben Hasfelmetsző Jack. Bár lassan már egy éve, hogy beszüntette működését, az érintettek - zsaruk, prostituáltak, újságírók és olvasóközönségük - még élénken emlékeznek rá, és sokan számítanak a visszatérésére. A felvilágosult Reid felügyelő, aki az East End sűrűjében üldözi a bűnt, ugyanazzal az egészséges szkepszissel viszonyul a Ripper-várókhoz, mint a hétköznapi nyomozati munkához, amelyben jobbkeze, a veterán Drake őrmester és balkeze, a kétes múltú amerikai törvényszéki szakértő, boncolóorvos Jackson segíti. (Mit ad isten, Corkynak is két társa van, s az egyik nagy darab vajjal a fején kavar a nap alatt.) A Coppertől némileg eltérően itt szigorúbban tartják az egy epizód, egy bűneset menetrendet, és ha megengedünk magunknak egy kis rosszmájúságot, akkor feltűnik, hogy a brit krimiszériákra jellemző módon itt is túltengenek az aberrációk, mintha a sima, kétkezi erőszak és szex nem nyújthatna elegendő izgalmat.
| ||
Operatőri munkában meggyőzőbb a Copper (ahol végig egy kéz irányítja a kamerát, Paul Sarossyé), színészetben a Ripper Street, bár a kívánatosnál ritkábban látható Franka Potente helyzetbe hozását az amerikaiak javára kell írnunk. De ezek csak nüanszok. A zene, a jelmez és a díszlet mindkét helyen nagyon rendben van, nem spórolták ki az illúziót. És akár létezett mesterterv a két széria mögött, akár nem, Sherlock Holmes és Poirot szűnni nem bíró népszerűségéből nagyon helyesen következtettek arra, hogy érdemes kosztümbe bújtatni a zsarukat.
E rovatunkban a hazai bemutatásra tekintet nélkül szemlézzük a világ friss tévésorozatait. Ennek kapcsán nyomatékosan felhívjuk olvasóink figyelmét a szerzői jog törvényeinek maradéktalan betartására.
