Ha egy városról kimondják, hogy az a világ egyik legbiztonságosabb helye, nos, biztosak lehetünk benne, hogy rövid időn belül sorozatgyilkos kezd majd garázdálkodni ott. Simon Donald, a Low Winter Sun alkotója új sorozatának helyszínéül a fiktív Fortitude-ot jelöli ki, valahol Norvégia közelében, a sarkkörön belül. Állandó a fagy, tilos temetkezni, mivel semmi sem bomlik el: a temető hulláiban állítólag még mindig ott bujkál a pestis.
A város multikulturális közössége (angolok, norvégok, dánok, oroszok, spanyolok) boldog belterjességben él, mindenkinek megvan a maga perverziója, de senki sem szól érte, amíg a négy fal közt csinálja. Az angol széria a skandináv krimi lassanként globalizálódó kulturális mintáját veszi át, ahol a helyszín és az atmoszféra egyenrangú a cselekménnyel (A híd mintájára még egy nemzetközi nyomozási szálat is kapunk). De ez esetben mégis többről van szó: Fortitude mintha élő entitás lenne, félig még meg nem szelídített vadon, ahol természet és civilizáció összeér. Az állatok szinte együtt élnek az emberekkel, ám ez nem idillt, hanem különös szorongást, feszültséget szül: kiéhezett jegesmedvék, hermafrodita rénszarvas-magzatok és egy nyugtalanító mamuttetem bukkan elő az olvadó jég alól, finom szimbólumaként a város felszínre jutó titkainak. A készítők legzseniálisabb húzása, hogy lassan, de biztosan bevezetik a cselekménybe a sejtelmes fantasztikumot, amikor meglebegtetik egy járványszerűen terjedő gyilkolási láz lehetőségét. Teljesen kiszámíthatatlan széria, tökéletes alakításokkal, melyben egy szokatlan műfajhibrid lehetősége is megvan.
