Tévétorrent

Gallipoli

Tévétorrent

Mit jelent egy 17 éves ausztrál fiúnak a háború? ­Miért is indul el? A királyért? A birodalomért? És mi marad ezekből az eszmékből a partraszállás első 24 órája után? Az 1915–16-ban lezajlott ütközet a Dardanellák-szorosban az ausztrálok és az új-zélandiak külön traumája, nem csoda, hogy elsősorban az ő kezükből kerültek ki a témát feldolgozó regények és filmek. Az 1981-es, Peter Weir és Mel Gibson nevével fémjelzett háborús klasszikus után most a csata 100 éves fordulójára szobor helyett egy nyolcrészes minisorozatot emelnek mementóként.

A Gallipoli hagyományos háborús dráma, szuperhosszú, 70 percesre nyújtott részekkel. A pilot után viszonylag kevés elképzelésünk lehet a folytatásról – persze nem történelmileg, hiszen tudható, hogy a kevéssé sikeres partraszállás után az angol gyarmati erők komoly stratégiai és taktikai veszteségekkel zárták a török védőkkel szemben a majd egyévesre nyúló hadműveletet. A narratívát tekintve azonban kevés ötletünk marad, hiszen a nyitó egy óra lassan vezetett véres közelikre és patetikus zenei aláfestéssel előadott lövöldözésre épül, néhány rövidre fogott párbeszédmorzsával és a háború előtti boldog (?) időket visszaidéző emlékfoszlányokkal. Közelebbről csak a néhány tizenéves ausztrál fiút ismerjük meg, s kapunk ígéretet az ő múltjuk és összetartásuk történetbe foglalására. Emellett a közhelyes kontraszt éleződik – az asztalok mellett gondterhelten whiskyt szürcsölgető tisztek és a sár-, vér- és félelemtengerben kuporgó, ásó közkatonák között. Erősek a képek és az atmoszférateremtés, a színészi játékra sem lehet egy rossz szavunk. Mégis, a lélek borzongatása helyett unalmas hömpölygéssé válik az egész. Talán ez is volt a cél: a háborút egyenletes borzalmakba süppedésként érzékeltetni. Ha így van, érdemes kitartással végigküzdeni a részeket. Ellenkező esetben inkább lapozzuk fel a történelemkönyveket.

Neked ajánljuk