A Netflix sorozatában lazán olvad össze a Csajok és a Broad City realizmusa, az Orange Is The New Black diverzitása és a Stranger Things nosztalgiája.
A széria látszólag a nyolcvanas évek rövid életű divatját, a női pankrációt járja körül, de közben betekintést nyerünk a kor szexizmusába, a feminizmus jobb és rosszabb értelmezéseibe, a hollywoodi küszködésbe és a trash mozi bugyraiba is. Egy szebb napokat látott B filmes rendező (aki saját buta és undorító műveit valamiféle cronenbergi költészetnek tekinti – pedig már az is…) lányokat és asszonyokat keres egy női pankrátorliga elindításához. Csupa küszködő, a hollywoodi csillogástól igen messze élő nő jelentkezik, akik elég elkeseredettek ahhoz, hogy színes, feszes mezekben és homoerotikus harci szituációkban tárgyiasítsák magukat a férfi nézők örömére. A sorozat egy alkalmat sem mulaszt el, hogy rámutasson a helyzet nyilvánvalóan röhejes voltára (a legtöbb jelentkező még tévében sem látott pankrációt), ám jó arányérzékkel némi drámát is vezet a cselekménybe. Minden epizód megismertet minket az etnikailag és osztályhelyzetüket tekintve is színes női társaság tagjainak traumáival és háttértörténeteivel, de nagy hangsúlyt kap a csoportközi viszonyok feltárása is.
A GLOW megajándékoz a szégyenkezve nevetés ritka élményével: lehetetlen nem röhögni, ahogy a pankrátorjelöltek kiválasztják klisészerű, legkevésbé sem pc perszónáikat (egy pakisztáni lány öngyilkos merénylő, míg a fekete családanya „segélykirálynő” lesz); soha nem volt még ilyen üdítő egymást gyepáló nőket nézni.
Magyar felirat: eszticsillag
