Gotham

A popkultúra fővárosa kétségkívül Gotham City. Batman otthona nagyon hamar önálló életre kelt, és e sorozat pont az ebben rejlő potenciált próbálja kiaknázni, lényegében egy konvencionális krimisorozat narratívájára felfűzve. Minden epizód egy-egy helyi bűntényt követ nyomon, miközben egyetlen, az évadon átívelő szálat is kibont (természetesen a denevér születésének nullpontját adó rablógyilkosság felderítését). A magától értetődő jó zsaru/rossz zsaru dinamika (most az idealista Jim Gordon és a korrupt, cinikus Harvey Bullock) kissé szájbarágós pluszjelentéssel bővül: a városi rendőrségen uralkodó rémes viszonyok ábrázo­lásához van szükség rá. A széria ­eleinte kicsit nehezen találja a hangját: noir szeretne lenni, de csak noir-klisékre futja. Az elhintett utalások pedig szinte semmilyen kapcsolatot nem mutatnak az eredeti Batman-kánonnal, ami még nem lenne olyan nagy baj, ám az eredetileg valamelyest árnyalt figurákat sablonokra cserélik (Macskanő fiatalkorú bűnöző, Pingvin gengsztercsicska). Viszont sikerül jól visszaadni az időnkívüliséget, ahogy egybefolyik ódon és modern, a város kétarcúsága (törvényes városvezetés vs. alvilág), a törvény kétarcúsága (rendőrség vs. önbíráskodók), a politikai-alvilági játszmák szövevénye és társadalmi hatásai, az önbíráskodásra felmerülő társadalmi igény és morális következményei. A jellemábrázolás és a hozzá társuló színészi teljesítmény ingadozó, de van egy-két csúcspont: Jada Pinkett Smith rafinált maffiavezéréért és Sean Pertwee tüzes, káromkodó Alfredjéért mindenképp érdemes egy próbát tenni a Gothammel.