Ez a remake a Broadchurch light: a jó dolgokat megtartották (például a zseniális, vágás nélküli főutca-nyitójelenetet; a városlakók mélyanalízisét), de mégis minden egy kicsit kevesebb. David Tennant vaskos skót akcentusával együtt parázsló indulatát is elvesztette, ráadásul színtelen partnerével (Anna Gunn) képtelen produkálni az Olivia Colmannal szikrázó kémiát. Pontosan az a lassan kibontott, szociológiai igényű jellemrábrázolás és atmoszférateremtés, a bűn és gyász hatásának vizsgálata hiányzik, mely az eredetit olyan feszültté tette. Ezt valószínűleg érzékelték a készítők is (akik szinte teljesen azonosak a Broadchurch gárdájával), s leginkább a miliőre, a fordulatokra koncentrálnak: most a gyilkos megtalálása a cél, a ritmus feszesebb, és már az elején megjelenik egy-két alternatív cselekményszál, melyek alapvetően más irányba terelhetik a végkifejletet (kezdettől az eltérő befejezést jelölték meg a sorozat fő vonzerejeként, ennyit az átértelmezésről).
Ráadásul ebben az esetben még a kulturális fordítás szükségességét sem lehet felhozni mentségként, mint a többi „lefordított” sorozat esetében (például A híd különböző változatai): ugyanazt az álmos kisvárost és annak sajátos szociometriai viszonyait látjuk, mely lehetne a világ bármely szegletében (a Broadchurchben sem a város angol mivolta az érdekes). Az a baj, hogy a Gracepoint nem rossz sorozat, sőt láthatóan nagy műgonddal és profizmussal készült. Azt hihettük, hogy a színészi játék és az atmoszféra még egyszer csodát tud tenni, de ha a készítőknek nincs határozott elképzelésük arról, hogy mit akarnak, akkor kevés.
