Vörösek, feketék - The Affair

  • Greff András
  • 2014. december 30.

Tévétorrent

Az amerikai tévésorozatok mintha kezdenék felfedezni maguknak a történetmesélés mechanikájának korrodált csavarját, a megbízhatatlan elbeszélőt.

Idén tavasszal a True Detective-ben még csak érdekes, apró színfoltja volt ez a remegés az egyébként is tiritarka összképnek, a The Affairben azonban már teljes sebességre kapcsolhatnak a több szinten is a hazugságok hálójában kapálózó aktorok. Itt ugyanis nem csupán a nyomozó hatóság arca felé irányul a tudatos megtévesztés (mint a TD-ben), hanem az elbeszélők saját magukat is folyton átverik (jobbára öntudatlanul), hiszen házasságtörőkként nagyon nem mindegy nekik, hogy romlott vagy inkább csak esendő figurákként kerülnek-e ki végül az örvényből. Ez a játék a legfőbb oka annak, hogy a The Affair magabiztosan az ősz legizgalmasabb amerikai ajánlataként magasodhat (alulstimulált) nézői elé.

Dominic West és Ruth Wilson

Dominic West és Ruth Wilson

 

Egyébiránt elég kommersz munka. A figurák mindegyikét bombabiztosra építették: a csalárd férjnek egyenesen négy gyermeke van, hogy semmiképp ne merülhessen fel kérdés az erotikátlanított hétköznapjaival kapcsolatban, a vágy nyári ruhás tárgya pedig a tengerparti kisváros legtündöklőbb teremtése. Az ellenszenves alakok nem csupán bárdolatlanok, hanem botcsinálta drogkereskedők is, és nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy itt is előveszik a halott kisgyermek brit szériákból importált motívumát, ami napjaink sorozatiparának egyik legaljasabb fogása: nem csupán brutális tűzerejű bombázóról van szó a hatásvadászati hadviselésben, hanem bármikor bevethető motivációs eszközről is, amivel az érintett szereplőket gyakorlatilag bárhová el lehet vezetni olyankor, amikor az alkotóknak már tényleg semmi használható nem jut az eszükbe.

A The Affair mindezzel együtt is eltagadhatatlan vonzereje ugyanakkor nem csupán a figyelemre méltó narrációs trükközésből fakad, hiszen a frontvonalában szolgáló színészek lendülete is igen sokat hozzátold az összképhez. Mindhárman azt hozzák, amiben már kipróbáltnak számítanak: Ruth Wilson sérült, sötétkés, és akkora gravitációs vonzerőt termel, mint egy planéta (akárcsak a Lutherben), Maura Tierney mindennapi asszonyka és személyisége labirintusában rejtőzködő feladvány egyszerre (mint a Vészhelyzetben), Dominic West pedig saját sorsának lelkes aláaknázójaként sármoskodik végig az epizódokon (a Drótból hozott minta alapján). Vörösen lüktet körülöttük a tér, ami olyan ritka jelenség, hogy néző és vallatótiszt egyaránt a számottevő élvezetek lassan apasztandó forrásaként kezeli.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.