Tévétorrent

Míg eljön a mentővakond - The Game

  • - borz -
  • 2015. január 27.

Tévétorrent

A hidegháború kémjátszmáinak világában játszódó hatrészes széria a legszebb reményekre jogosított. Le Carré témája Le Carré-i modorban – a sorozatipar brit profijai a BBC-nél séróból hozzák az ilyet, gondoltam, ezt nem lehet elszúrni. Tévedtem.

Főbűnösként a vezető forgatókönyvíró, Toby Whithouse lepleződik le; bár a jelek szerint alapos ismerője a nagy író életművének, különös tekin­tettel a Karla-trilógiára, itt mintha egy másik regény, a Tükrök háborúja paródiáját írta volna meg.

Önsorsrontó módon eleve olyan magasra tette a lécet, hogy földi halandó azt át nem ugorja: a hetvenes évek elején az MI5 egy át­álló ügynöktől döntő információ birtokába jut: a KGB „Üveg hadművelet” néven fennállása óta legnagyobb dobására készül, amely a brit titkosszolgálat vagy akár maga az Egyesült Királyság megsemmisítését célozza (nem kizárt egy atomcsapás sem). Ezt a fenyegetést kell felderítenie és elhárítania egy hat egész főből álló csapatnak – és ebben már a technikus, a rendőrségi összekötő meg a titkárnő is benne van –, a köztiszteletben álló régi motoros, Daddy vezetésével. A Karla-trilógia és a Tükrök háborúja szembeállítás úgy jön ide, hogy míg Control, Smiley és munkatársaik értik a dolgukat, részleges kudarcaikat tragikus tévedés, hübrisz, árulás vagy a szakértelmet felülíró embertelen hatalmi logika okozza, a Tükrök háborújában a második világháború túlburjánzott hírszerző szolgálatainak egyik visszamaradt, de eljelentéktelenedett részlege indít eleve bukásra ítélt ak­ciót – jórészt amatőrökkel – egy lényegében önmaga kreálta ügy­ben. És a The Game sztorija nagyon erősen erre hajaz, csak itt az MI5 hivatásosairól kellene elhinnünk, hogy féleszűek, kutyaütők, és mindent elbaltáznak, amibe belefognak. Nagy-Britannia egyetlen szerencséje, hogy a muszka nem tervez nukleáris támadást…

Brian Cox és Tom Hughes

Brian Cox és Tom Hughes

 

Ezzel a sztori le is fullad, holott még csak két epizódon vagyunk túl (melyek során kivételesen ostoba, közhelypufogtató párbeszédeket hallhatunk), és a 3. résztől egy új forgatókönyvíró sorompóba állításával megkezdődik a rugalmas elszakadás „minden idők legnagyobb KGB-akciójától”. Sorozatunk innentől jóval szerényebb tétekben játszik, és csodás módon feljavul, kidomborodnak azon erényei, melyeket eddig leárnyékolt a bullshit: a bányász-, postás- és egyéb szakszervezeti sztrájkoktól megbénított, az IRA merényleteitől fenyegetett London, a hidegháborús atompara, a hetvenes évek eleji atmoszféra hiteles megidézése. A színészi alakítások – például Daddy szerepében Brian Cox; Victoria Hamilton, Paul Ritter, Tom Hughes, Jonathan Aris mint a beosztottai; KGB-dezertőrként a román Marcel Iures – és nem utolsósorban az, hogy me­gint kedvenc rosszfiúink, a ruszkik ellen szurkolhatunk (mert valljuk be, sivár, szomorú évek voltak azok az akcióműfajokban, amikor haver lett az orosz, és mindenféle műgonoszokkal kellett beérnünk).

Mivel az utolsó három epizódot szinte teljes egészében a csapatba befészkelt vakond utáni hajszának szentelik, a The Game-nek végül sikerül olyan benyomást keltenie, mintha egy jó kis kémthrillert láttunk volna.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)