Tévétorrent

Míg eljön a mentővakond - The Game

  • - borz -
  • 2015. január 27.

Tévétorrent

A hidegháború kémjátszmáinak világában játszódó hatrészes széria a legszebb reményekre jogosított. Le Carré témája Le Carré-i modorban – a sorozatipar brit profijai a BBC-nél séróból hozzák az ilyet, gondoltam, ezt nem lehet elszúrni. Tévedtem.

Főbűnösként a vezető forgatókönyvíró, Toby Whithouse lepleződik le; bár a jelek szerint alapos ismerője a nagy író életművének, különös tekin­tettel a Karla-trilógiára, itt mintha egy másik regény, a Tükrök háborúja paródiáját írta volna meg.

Önsorsrontó módon eleve olyan magasra tette a lécet, hogy földi halandó azt át nem ugorja: a hetvenes évek elején az MI5 egy át­álló ügynöktől döntő információ birtokába jut: a KGB „Üveg hadművelet” néven fennállása óta legnagyobb dobására készül, amely a brit titkosszolgálat vagy akár maga az Egyesült Királyság megsemmisítését célozza (nem kizárt egy atomcsapás sem). Ezt a fenyegetést kell felderítenie és elhárítania egy hat egész főből álló csapatnak – és ebben már a technikus, a rendőrségi összekötő meg a titkárnő is benne van –, a köztiszteletben álló régi motoros, Daddy vezetésével. A Karla-trilógia és a Tükrök háborúja szembeállítás úgy jön ide, hogy míg Control, Smiley és munkatársaik értik a dolgukat, részleges kudarcaikat tragikus tévedés, hübrisz, árulás vagy a szakértelmet felülíró embertelen hatalmi logika okozza, a Tükrök háborújában a második világháború túlburjánzott hírszerző szolgálatainak egyik visszamaradt, de eljelentéktelenedett részlege indít eleve bukásra ítélt ak­ciót – jórészt amatőrökkel – egy lényegében önmaga kreálta ügy­ben. És a The Game sztorija nagyon erősen erre hajaz, csak itt az MI5 hivatásosairól kellene elhinnünk, hogy féleszűek, kutyaütők, és mindent elbaltáznak, amibe belefognak. Nagy-Britannia egyetlen szerencséje, hogy a muszka nem tervez nukleáris támadást…

Brian Cox és Tom Hughes

Brian Cox és Tom Hughes

 

Ezzel a sztori le is fullad, holott még csak két epizódon vagyunk túl (melyek során kivételesen ostoba, közhelypufogtató párbeszédeket hallhatunk), és a 3. résztől egy új forgatókönyvíró sorompóba állításával megkezdődik a rugalmas elszakadás „minden idők legnagyobb KGB-akciójától”. Sorozatunk innentől jóval szerényebb tétekben játszik, és csodás módon feljavul, kidomborodnak azon erényei, melyeket eddig leárnyékolt a bullshit: a bányász-, postás- és egyéb szakszervezeti sztrájkoktól megbénított, az IRA merényleteitől fenyegetett London, a hidegháborús atompara, a hetvenes évek eleji atmoszféra hiteles megidézése. A színészi alakítások – például Daddy szerepében Brian Cox; Victoria Hamilton, Paul Ritter, Tom Hughes, Jonathan Aris mint a beosztottai; KGB-dezertőrként a román Marcel Iures – és nem utolsósorban az, hogy me­gint kedvenc rosszfiúink, a ruszkik ellen szurkolhatunk (mert valljuk be, sivár, szomorú évek voltak azok az akcióműfajokban, amikor haver lett az orosz, és mindenféle műgonoszokkal kellett beérnünk).

Mivel az utolsó három epizódot szinte teljes egészében a csapatba befészkelt vakond utáni hajszának szentelik, a The Game-nek végül sikerül olyan benyomást keltenie, mintha egy jó kis kémthrillert láttunk volna.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.