Tévétorrent

Heathers

Tévétorrent

Ha két filmből szeretnénk megismerni a 90-es évek amerikai középiskoláinak csoportdinamikáját, a Spinédzserekhez és a Heathershez (Magyarországon a fantáziadús Gyilkos játékok címmel mutatták be) érdemes fordulnunk. A Heathers Amerikában generációkon átívelő kultstátuszra tett szert: elegánsan megírt, okos fekete komédia, mely megtévesztő könnyedségével leplezi, hogy valójában milyen mélyen mizantróp és dühös. Ahogy a szociológiának kihívást jelent az Y és a Z generáció meghatározása (már, ha egyáltalán van értelme e felosztásnak), úgy a filmipar is mintha küszködne a megszólításukkal. Jason Micallef viszont úgy gondolhatta, hogy mindent tud „a mai fiatalokról”, és sajnos vette is a fáradságot, hogy mindezt megossza velünk.

A középiskolát egy marginalizált fiatalokból álló tiritarka klikk uralja, akik a PC-vel és Insta-befolyásukkal egyetemi sportösztöndíjakat és akadémiai karriereket tehetnek tönkre. Befenyítik a focicsapat tahó bikáit és a gazdag, szőke méhkirálynőket, miközben minden kis iskolatársuk rettegve tiszteli őket. Micallef vért izzadva szeretné reprodukálni a Heathers pimaszságát és elmés korrajzát, de csak idézetek kusza és reflektálatlan összeollózására telik az erejéből. Még a képi világ kontrasztos neonfényeit és puha vattacukorszíneit is a Scream Queensből és a Riverdale-ből sikerült összelopkodnia.

A butaság még megbocsátható volna, de karikatúrává egyszerűsített antagonistáival és antipatikus hőseivel a Heathers lenéző és sértő képet fest egy egész generációról – ezt pedig nehéz elnézni. Miért is kéne?

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.