Egy börtönből meg lehet szabadulni, ha az elítélt kitöltötte a büntetését. Akár egy életfogytos is kaphat kegyelmet, s cipelheti tovább bűne terhét, saját felelősségét felmérve: felnőttként. Ám a kisebb csínyek és szociális feszültségek okozta viselkedési zavarok miatt egy eufemisztikusan nevelőintézetnek titulált, kiskorúak drasztikus fegyelmezésére létrehozott intézménybe zsuppolt gyerek számára, aki jóval nagyobb büntetést kell kiálljon, mint amelynek elkövetésére képes volt, hiába jön el a nap, amikor kiengedik, megszabadulni sosem fog, mert nem bűne, hanem bűnhődése terhét kénytelen egész életében hordozni.
Jesper W. Nielsen filmjében a nevetséges stiklikért zárt intézetbe küldött testvérpár bántalmazásokban, megaláztatásokban gazdag története nem valamely elmaradott diktatúra alatt nyögő országban játszódik, s a vallási fanatizmus sem kap szerepet: a végtelenül liberális Dániában vagyunk, a hippikorszak kellős közepén, amikor a beatzene és a szabad szerelem szelleme egy új világ hírnökének látszik.
A torokszorító, hiteles realizmussal és minden ízében tökéletes színészi alakításokkal tálalt történet éppen ezért üt nagyobbat: mert nincs a gyötretés mögött semmi ideológia, semmi vakhit, csak vacak kis ambíciók (kitüntetve lenni az elért „eredményekért”), még vacakabb jellemhibák (egy pedofil is lehet szövetséges, ha az igazgató szekerét tolja), gyávaság (aki segíthetne, elmenekül) és közöny (a hivatal beéri a statisztikával). A befejezés deus ex machinája elviselhetetlen feszültséget old fel. A filmben legalább.
Angol felirattal érhető el
