A 2004-ben megjelent könyv műfaját leginkább történelmi metafikcióként lehetne meghatározni: a napóleoni háborúk korának alternatív krónikáját tárja elénk. Eszerint valaha jelen volt Angliában a varázslat, ám jó néhány évszázada – az utolsó nagy mágus, a Hollókirály eltűnése óta − nem mutatkoztak igazi varázslók. Az angol úriemberek – a felvilágosodás tudományos köreinek mintájára – ún. elméleti varázslótársaságokat működtetnek, azaz csak kutatják a rájuk hagyományozott varázsirodalmat (mellettük pedig utcai sarlatánok kábítják a népet „varázslásukkal”). Ám Yorkshire-ben felbukkan két egymástól gyökeresen eltérő férfi, a léha birtokos, Jonathan Strange (Bertie Carvel) és a puritán, szorgalmas szobatudós, Gilbert Norrell (Eddie Marsan), akik a gyakorlatban is képesek művelni a varázslást. A sorozat izgalmasan és pszichológiailag hitelesen ábrázolja, ahogy a két mágus szövetséget köt, majd lassan egymás ellen fordul. A két férfi szembenállása többrétegű filozófiai, kultúrtörténeti ellentéteket jelenít meg: Norrell felvilágosult, magát folyamatosan képező és a mágia tudományában jártas teoretikus – ő abban hisz, hogy a varázslat az emberek életét jobbító, a nemzetet felemelő jelenség, mely nem különbözik bármely más tudománytól. Strange viszont ösztönös zseni, nem könyvekből tanulja a varázslást. Ő a mágia egy ősibb, rusztikusabb változatához vonzódik, hisz a varázslatot övező babonákban és legendákban – ő nem a mindennapi életben akarja alkalmazni, hanem nagy dolgokat szeretne véghezvinni vele. Strange a praxist, az ösztönösséget, a középkor felé forduló romantikát és Anglia mitikus viking múltját képviseli (északi dán tradíció), míg Norrell a teóriát, a rációt, a felvilágosodást Anglia jövője és modernizációja felé tekintve (déli angolszász tradíció). Ketten együtt adják ki az „angolság” eszményét, melyet tradíció és haladás, ráció és babona ellentétes minőségei alkotnak.
A sorozat komplex, kidolgozott – Tolkien vagy C. S. Lewis munkásságát idéző – univerzumot teremt: önálló mágiatörténelmet és természetfeletti lényekkel benépesített világot kapunk. A társadalom is megkettőződik: ott az általunk ismert Anglia és a tükrök mögött, rejtetten élő tündérek világa saját arisztokráciával, mely Shakespeare Szentivánéji álmát és az angol népmesehagyományt idézi. Ám a sorozat pastiche-ként más szerzők stílusát is megjeleníti: a társadalomábrázolás Dickenst, a szerelmi jelenetek, szalonbeli csevejek Jane Austent juttatják eszünkbe. A széria, a regényhez ragaszkodva, az elnyomott csoportokról sem feledkezik meg: kiválóan megírt alakok képviselik a szegény rétegeket, a nőket és a feketéket (az egyik női szereplő és egy fekete inas egy tündeátok miatt képtelenek beszélni, ami metaforikusan megjeleníti e csoportok önreprezentáció-képtelenségét a történelemben).
A készítők tökéletes arányérzékkel lebegtetik a szériát a mese és a komoly társadalmi-történelmi kérdések taglalása között. A figurák komplexek, morálisan ambivalensek, akiket kifogástalan színészgárda kelt életre (Norrell és Strange mindketten esendők, akik olykor bizony vitatható célokra használják hatalmukat). A varázslat sem egyértelműen csak csoda, hanem potenciális tömegpusztító fegyver is. A sokrétű tartalomhoz jól illő – Gaimant és gótikus regényeket idéző (bár megvalósításában néhol esetlen) – burjánzó forma társul. Az alapos, maximalista sorozat alázatosan viszonyul zseniális, invenciózus alapanyagához, és rengeteget sikerül átemelnie annak erényeiből. A Jonathan Strange & Mr. Norrell az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb fantasysorozata.
Magyar felirat: anneshirley83–Zolti Russ
