Tévétorrent

The Returned

Tévétorrent

Az amerikai remake-láz eddig jobbára a skandináv sorozatokat érintette – ebből született például az egyik legjobban sikerült újrázás, az abszolút értelemben is kiváló The Killing (a dán Forbrydelsen c. sorozat alapján). Ebben az esetben sikerült amerikai viszonyokra adaptálni a történetet, megtar­tani az ismerős és az új elemek egyensúlyát, erős karaktereket írni, ráadásul az eredeti cselekménytől elszakadva is életképes maradt a széria.

Sajnos a francia Les Revenants alapján dolgozó The Returned a „felesleges” kategóriába esik. Nem mondhatjuk, hogy rossz lenne, mivel az eredeti minden pozitív tulajdonságát hordozza: nyomasztó atmoszféra, a baljóst a melankolikussal keverő hangnem, a hajmeresztő alaphelyzetből adódó drámai reakciók és dilemmák, lassú, feszült történetvezetés, flashbackszerkezet. Csak az a probléma, hogy az új széria készítői semmit sem gondolnak az eredetiről, nem értelmezik azt (bár – mentve a menthetőt − máris alternatív lezárással és önálló második évaddal borzolják a kedélyeket).

Megvan a recept, amitől a francia változat is működött (de azt a zsigerien, köznapiságában is nyomasztó légkört még így sem sikerült tökéletesen reprodukálni), és ezt csak kitöltik angolul beszélő színészekkel. Egy időből és térből kiszakított, izolált városkában járunk, melynek esetében eleve fölösleges bármilyen kulturális adaptáció. Maga a konfliktus is egyetemes (a holtak visszatérése) – elsőre zseniális, de másodjára elveszti erejét. Ha nem remake lenne, teljesen rendben volna.

Magyar felirat: mata

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.