Tévétorrent

The Returned

Tévétorrent

Az amerikai remake-láz eddig jobbára a skandináv sorozatokat érintette – ebből született például az egyik legjobban sikerült újrázás, az abszolút értelemben is kiváló The Killing (a dán Forbrydelsen c. sorozat alapján). Ebben az esetben sikerült amerikai viszonyokra adaptálni a történetet, megtar­tani az ismerős és az új elemek egyensúlyát, erős karaktereket írni, ráadásul az eredeti cselekménytől elszakadva is életképes maradt a széria.

Sajnos a francia Les Revenants alapján dolgozó The Returned a „felesleges” kategóriába esik. Nem mondhatjuk, hogy rossz lenne, mivel az eredeti minden pozitív tulajdonságát hordozza: nyomasztó atmoszféra, a baljóst a melankolikussal keverő hangnem, a hajmeresztő alaphelyzetből adódó drámai reakciók és dilemmák, lassú, feszült történetvezetés, flashbackszerkezet. Csak az a probléma, hogy az új széria készítői semmit sem gondolnak az eredetiről, nem értelmezik azt (bár – mentve a menthetőt − máris alternatív lezárással és önálló második évaddal borzolják a kedélyeket).

Megvan a recept, amitől a francia változat is működött (de azt a zsigerien, köznapiságában is nyomasztó légkört még így sem sikerült tökéletesen reprodukálni), és ezt csak kitöltik angolul beszélő színészekkel. Egy időből és térből kiszakított, izolált városkában járunk, melynek esetében eleve fölösleges bármilyen kulturális adaptáció. Maga a konfliktus is egyetemes (a holtak visszatérése) – elsőre zseniális, de másodjára elveszti erejét. Ha nem remake lenne, teljesen rendben volna.

Magyar felirat: mata

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.