Tévétorrent

Könnyekig nevetni

Fleabag

Tévétorrent

A realizmus érzetét kelteni könnyűnek látszó, de valójában bonyolult dolog.

Azt hisszük, hogy valami globális atmoszféra kell hozzá, pedig inkább a részletekben bujkál. A négyes-hatos szaga, a 3-as metró zsíros korlátja az ember keze alatt, a körtér szürke kövei (pl. a Kontroll – mely olykor messze keveredett a realizmustól − és a Moszkva tér mind ilyen apró, mindenki által ismert érzetekre alapozva működött). Ráadásul ezek nem is feltétlenül kellemes jelenségek, mégis a legtöbben meghitt ismerősséget érzünk, ha látjuk/olvassuk őket.

Az Amazon hatrészes, sziporkázó vígjátéksorozata, a Fleabag is ezen az elven működik, de ha lehet, még általánosabb közös tapasztalatokat idéz fel, még zavarba ejtőbb módon. Mindjárt az első jelenetben kínos, nyögvenyelős anális szexet látunk, amit a főhős a kamerába nézve kommentál. Kínos(an ismerős) pillanatok sorozataként lehetne a legjobban leírni a Fleabaget, mely egy szokványos szinglitörténetként indul (harmincas, rosszul értelmezett feminista elvek szerint élő, harsány nő többnyire szexuális természetű kalandozásai) és az évad végére egészen mélyre merészkedik. Sok minden meghökkentő benne, de a leginkább mégis az, hogy a főhős egy igazán alávaló, visszataszító, önsorsrontó nő (Phoebe Waller-Bridge komédiában és drámában is remekel), az antihősnél egy fokkal rosszabb (a nevét nem tudjuk, de valószínűleg ő volna a címbeli bolhazsák).

A néző csak lassan fogja fel, hogy a nő valamilyen traumát (az anya vagy a legjobb barátnő halála?) élt át, azt meg még lassabban, hogy milyen is lenne e trauma természete – a sorozat úgy mond el rengeteget a gyászról és egy csapás személyközi aspektusairól, hogy látszólag csak fecseg (a hiánynak például számos alkalommal volt tengerimalac a megszemélyesítője).

Mindemellett szerfelett vonzó és okos, ahogy a széria mozgásba lendíti és összezavarja nézőjét, aki elvész az egocentrikus nő szubjektív kommentárjaiban, így nehezen tudja összeilleszteni a cselekményindító trauma elhintett darabkáit. A nagy nyomozás közepette pedig jó sokat nevetünk, de annyit, hogy közben már észre sem vesszük, hogy valójában jó ideje sírunk.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.