A Breaking Bad Walter White-ja már megismertette a közönséggel a valószínűtlen, apuka-bűnöző figuráját – egyértelműen az ő örököse az Ozark Martin Byrde-je is. A különbség köztük csak annyi, hogy míg White jóravaló családapaként indult, majd fokozatosan vesztette el gátlásait és vált belőle mesterbűnöző, addig Byrde eleve becstelen, pénzmosóként kezdi. Emiatt más a két sorozat tétje is: míg White „fejlődéstörténetében” éppen az az izgalmas, hogy családja és tulajdonképpen önmaga számára is meglepő módon tárulnak fel bűnözői kvalitásai, addig Marty kész figura, akit már be lehet hajítani a bizarrabbnál bizarrabb bonyodalmakba.
Az Ozark a kortárs amerikai szorongások filmje. Byrde egy mexikói drogkartell pénzmosója, aki magára haragítja a főnökét, de kibeszéli magát a kivégzésből, és esélyt kap, hogy újraépítse a kartell chicagói pénzmosó rendszerét az USA középső részén lévő Ozark-hegységben. Byrde megtestesíti az átlagpolgár számára átláthatatlan pénzügyi rendszert, amelynek legális működése csak álcául szolgál az illegálisaknak. A felszín alatt feszültségekkel, hazugságokkal teli Byrde család pedig a jóravaló középosztálybeli amerikai családmodell tagadása. Fenyegetőnek tűnik a kintről és bentről érkező másság is: a kiszámíthatatlan és vérengző mexikóiak és a vidéki redneckek. Az Ozark kevesebb időt szán a jellemfejlődésre, annál többet az akcióra és atmoszférateremtésre (legfőbb eszközei a döglött állatok és a keselyűk). Kicsit olyan, mint a főhőse: hangzatos sztorikkal kibeszéli magát a szorult helyzetéből. A nagy izgalmak közepette észre sem vesszük, mennyit blöfföl.
