Egyrészt komoly alkotók a tévét már egy ideje alkalmasnak tekintik arra, hogy komoly témákról készítsenek szép kiállítású, minőségi sorozatokat, melyek a midcult jellegű filmek babérjaira törnek, s nem riadnak már vissza egy kis szextől és erőszaktól sem. Ezt a gyakorlatot a kábelcsatornák kezdték el, mostanra pedig a netes streamingszolgáltatók folytatják (pl. a Kártyavár, az Orange is the New Black és a Narcos is a Netflix gyártmánya). A másik szerencsés premissza, hogy a mostani szuperhősfilmek nem a képregényes aranykor feddhetetlen, tökéletes hőseit teszik meg főszereplőnek, hanem jócskán a médium bronz- és modern korába kalandoznak, felhasználva azok társadalmilag releváns, sötét témáit, komplex cselekményvezetését, erőszakosságát, morális szürke zónáit és antihőseit.
A Daredevil alkotója, Drew Goddard is a 80-as évek Frank Miller-féle figurájához nyúlt vissza, így Matt Murdock saját démonaival küzdő antihős lett, aki a nindzsucu mestere, és legveszedelmesebb ellenfele New York alvilágának ura, Wilson Fisk. Goddard nagy érdeme, hogy néhány jól megválasztott és a szuperhősök erkölcseivel kapcsolatban igen releváns koncepció köré szervezte a sorozatot. Párhuzamos felemelkedéstörténeteket tár elénk, melyekben két törvényen kívüli figura, akik mindketten saját igazukról vannak meggyőződve, lassan megvetik a lábukat és szimbólummá válnak. Matt Murdock (a csendes, felszín alatt parázsló Charlie Cox), a vak ügyvéd többszörösen összetett morális rendszerben vergődik: egyrészt köti a törvény, melyet nappal szolgál, másrészt ír-amerikai családjának erős katolicizmusa újabb lelki terhet ró rá. Meg akar felelni apja emlékének, aki óvni akarta a harctól, de saját etikai kódexe arra sarkallja, hogy az éj leple alatt bűnözőket verjen félholtra. A szuperhősök erős lokálpatriotizmusa jellemzi; meg akarja tisztítani a városát. Wilson Fisk (a gátlásos, de fenyegető Vincent D’Onofrio) az alvilágon keresztül törekszik ugyanerre. Mindkettőjüknek gyakran támadnak kétségeik, mindketten megsebzik szeretteiket, miközben fanatikusan követik eszméiket és egymás szemében mindketten szörnyetegek. Vajon Murdock csak egy önbíráskodó terrorista és Fisk egy szokatlan módszerekkel dolgozó filantróp?
A széria témájához képest komótosan és alaposan építkezik: a Drótot idézve körbejárja Hell’s Kitchen változó alvilágát, ahol nincs többé betyárbecsület, a változó igazságszolgáltatást, ahol a korrupció ellenében maszkos igazságosztók lépnek színre, és a változó médiakörnyezetet, ahol már senki nem kíváncsi a papírra nyomtatott oknyomozó riportokra. Jut idő a New York-i underclassra is: a kilakoltatott guatemalai nénikre, orosz lánykereskedőkre, ír-amerikai munkásemberekre. Az ő védelmezőjük a fogyatékkal élő Murdock. S minden egyes tettnek súlya van: minden sérülés több epizódon át gyógyul, minden agyonvert rosszfiúnak van valahol családja, és a legelvetemültebb gonosztevő is hiányozni fog valakinek.
A komplex, felkavaró tartalomhoz még a mai sztenderdekhez képest is csodálatos forma társul: a készítők nem riadnak vissza a képi szimbolikától, speciális beállításokkal teszik átélhetővé Murdock sajátos érzékelését, és szokatlan kameraállásból, vágás nélkül felvett akciójelenetekkel tűzdelik meg az epizódokat.
Úgy tűnik, a szuperhősök jövője a tv-sorozatokban van (melyek szerkezete jobban összecseng a szerializált füzetekkel), mindenesetre a Netflix már készül a mozis Bosszúállók riválisának felállításával Defenders címmel.
Magyar felirat: Alias és tsai: Ingorion, LHX, Bender
