Tévétorrent

Billions

Tévétorrent

Nagy pénzek és nagy nevek forognak itt kockán. Pontosabban a tőzsdén és egyéb piszkos ügyletekkel zsúfolt piaci területeken (hedge fund, nevezzük nevén, aki érti, már nézheti is a sorozatot). Mindeme máz egy üldöző-üldözött alapsémán szárad; előbbi a hírhedt és korrumpálhatatlannak tűnő Rhoades államügyész (Paul Giamatti), utóbbi pedig a nagylelkű multimilliomos „Axe”, a vállatát a 9/11-es trauma után újraépítő cégvezér (Damian Lewis). Ha pozitív-negatív hős szisztémáját hirtelen felborultnak látjuk, ne lepődjünk meg, az alapprobléma ugyanis éppen az, hogy a köznép kedvencének számító mintapolgárt hogyan érdemes egy kósza füles alapján úgy megbuktatni és törvény elé citálni, hogy ne legyen közfelháborodás, és nagyra törő hivatali szervünk se jöjjön ki rosszul a dologból. Első látásra ugyanis mindenki jófiú, erkölcsökkel és nemes szándékkal; majd kicsit többedik látásra mindenki pénzéhes kavarógép. De legalább nem fekete-fehér szerepeket, hanem erős sötétszürkéket kapunk. Mindezt tetézi az igazán izgalmas figuraként elindított Maggie Siff, aki egyszerre Rhoades felesége és Axe vállalati pszichiátere. A vele behozott szado-mazo vonal persze csak kellék, a témában szokásos kurvákat és kokaint pótolja.

Azért akad néhol igényesség és dráma is, jó színészi alakításokkal és a mostanság kedvelt megkedvelhetetlen figurákkal. Sajna az egy perc alatt elhangzó vállalati szisztémák és tőzsdezsargon aránya is meglehetősen magas. Meglehet, akadnak olyanok, akiket mindezek – a milliós (billiós) vagyonok és az akörüli, úgymond férfias játékok – izgalomba hoznak.



Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.